SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A személyiség fejlődése a gyermek első 3 évében

Családinet [cikkei] - 2010-09-24
A személyiségre alapvetően jellemző a viselkedés, mely csecsemőkorban elsősorban a belső közérzetből és a környezeti ingerekre adott válaszokból tevődik össze. A temperamentum csecsemőkorban még csak nagy vonalakban nyilvánul meg.

A gyermek személyisége 3 fő habitus mentén írható le, melyek a legkülönfélébb arányokban ötvöződhetnek egy adott egyénnél:

  1. Érzelmi intenzitás: hirtelen indulatos vagy szomorú lesz a gyermek. Az ilyen apróságokat gyakran nehéz megnyugtatni, megvigasztalni.
  2. Mozgási intenzitás: mindazon energiák összessége, mely a teljes viselkedésre fordítódik, beleértve a mozgást, a beszédtempót, a tevékenységeket és a nyugtalan izgés-mozgást is.
  3. A kapcsolati intenzitás: az a hajlam, amikor a gyermek különösen örömét leli a szociális kapcsolatok megtapasztalásában, azok visszajelzéseiben. Szeret mások társaságában lenni, szívesen vesz részt közös tevékenységekben. Aktívan kiveszi részét egy közösség életéből, és ezt másoktól is elvárja.
 
Már a megszületést követő néhány napon megfigyelhető, milyen irányultságú lesz a gyermek. Az erős érzelmi töltésű csecsemők sokat sírnak, nehezen nyugtathatók meg. A meglehetősen aktív apróságok sokat mozognak, és keveset alszanak. A kap- csolatorientált kisdedek kimutatják vonzalmukat, szeretik, amikor felveszik őket, könnyen megnyugtathatók. Ha észrevesszük, hogy gyermekünk túlságosan elmozdult az egyik irányba, akkor a mi feladatunk, hogy egyrészt alkalmazkodjunk ehhez, ugyanakkor törekedjünk arra, hogy mindhárom vonás kellő egyensúlyban érvényesüljön személyiségében.

Az erős érzelmi intenzitású gyermekeknek biztonságra, támogatásra, útmutatásra van szükségük, hogy biztonságban érezzék magukat a világban, és ne legyenek könnyen ingerelhetők.
A nagy mozgásintenzitású gyermekek sok odafigyelést igényelnek, mozgásigényüket finoman tartsuk keretek között. A játék nagymértékben segíti a kicsik türelmének és koncentrációskészségének megerősödését.

Minden szülő szeretné, ha gyermeke kiegyensúlyozott személyiséggé fejlődne. Ebben segít minket az egyes fejlődési szakaszok megismerése, megértése.

1. év
Ez a világba vetett bizalom, negatív esetben bizalmatlanság kialakulásának időszaka. Amennyiben a gyermek megtanul bízni az őt gondozó személyben - elsődlegesen az anyában, apában, - akkor ideális lesz a fejlődése.
Csemeténknek azt is meg kell tanulnia, hogy bízzon saját képességeiben.

2. év
Amikor a gyermek felfedezi akaratát, személyisége gyors fejlődésbe kezd, az ő erősebb akaratával tud hatni egy másik személyre. Ezt ellensúlyozni fogja a szégyen és az önmagában érzett bizonytalanság megjelenése.
A kézügyesség és a járás képességének kifejlődése a gyermeket új tapasztalással, a szabadság és függetlenség érzésével ajándékozza meg. A záróizmok megerősödésével kontrollálni tudja testi működéseit, azonban szégyellni fogja magát, ha egy kis „baleset” történik, és ezért leszidják.  

3. év
A gyermek ekkor már megtanulja külön kezelni a kezdeményezést a szégyenérzettől. Tevékenységeit képes célirányosan végezni, ilyenkor határozottabb, sőt agresszívabb, mint egyébként, különösen, ha fiú. Könnyen konfliktusba kerül az azonos nemű szülővel, ami bűntudatot kelthet benne. A fejlődési szakasz végére megerősödik a kisgyermek tettvágya, ugyanakkor a kudarcot is el kell tudni fogadnia.
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja