SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Keszthelyi Vivien: már nincs szükségem sofőrre! - Csecsemőket védő kampányt indított az UNICEF Bajnoka

Családinet [cikkei] - 2018-12-17
Tizennyolcadik születésnapján indította el csecsemők életét védő kampányát Keszthelyi Vivien, az UNICEF Bajnoka. A háromszoros túraautó-bajnok #aleendőbajnokokért nevű kezdeményezése az újszülöttkori halálozások magas számára hívja fel a figyelmet és 500 ezer forintot kíván összegyűjteni, amely 12500 gyermekbénulás elleni védőoltásra elegendő.

Napi mintegy 7000 csecsemő hal meg a világon. Ezeknek a kisbabáknak a több mint 80 százalékát megfelelő védőoltás és egészségügyi ellátás segítségével megmenthetnénk. A földkerekségen élő öt évesnél fiatalabb gyerekek ötödéhez nem jut el az életmentő vakcina.

Ezen szeretnék a magam eszközeivel változtatni és kérem mindazok segítségét, akik felelősséget éreznek a gyerekek iránt” – mondta Keszthelyi Vivien. A fiatal sportoló az UNICEF Magyarország Bajnokaként segíti a szervezet hazai és nemzetközi munkáját. Jelmondata, hogy minden gyermek megérdemli, hogy felnőjön és bajnok legyen. „Ki tudja, talán pont egy megmentett gyermek lesz később az a bajnok, aki a következő életmentő oltóanyagot feltalálja” – tette hozzá Keszthelyi Vivien.   

Keszthelyi Vivien

Az autóversenyző a teistehetsz.unicef.hu oldalon indította el a kampányát, amelyet bárki támogathat, vagy akár saját gyűjtést is indíthat, jótékonysági vacsorákat szervezhet, ahol a vendégek egy üveg bor, vagy virág árával járulnak hozzá az UNICEF legelesettebb gyermekeket segítő munkájához.  

Keszthelyi Vivien Unicef bajnok

A kampányt pont a nagykorúvá válásának napján indította el. „Megszoktam már, hogy sokat utazom egyedül, gyorsan fel kellett nőnöm, hogy elérhessem a céljaimat. Zsúfolt volt a születésnapom is, több megbeszélést tartottunk, majd Spanyolországba repültem, de este azért sikerült eltölteni egy vacsorát néhány számomra fontos emberrel. A legnagyobb változást az jelenti az életemben, hogy mostantól bérelhetek autót, így nem lesz szükségem sofőrre, ha ki akarok jutni a versenypályára” – mondta nevetve Keszthelyi Vivien.

Keszthelyi Vivien túra autó bajnok

A többszörös túraautó-bajnok neve nemrégiben felkerült a W Series szűkített listájára, vagyis elképzelhető, hogy jövőre lehetőséget kap a bemutatkozásra a tehetséges női versenyzők számára fenntartott nívós Forma-3-as sorozatban. „Egész eddigi pályafutásom során túraautókkal versenyeztem, nagyon várom, hogy kipróbálhassam a formaautót, januárban az első teszten kiderül, hogy mennyire illünk egymáshoz” – mondta a hazai autósport egyik legnagyobb reménysége.

Keszthelyi Vivien kampányához itt lehet csatlakozni!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja