Mitõl lehet ez az erzes ?

Kedves Doktornő! Mitől lehet ez az értéktelenség érzése bennem? Hogy úgymond lemondok magamról? 40 éves nő vagyok, de ez már évek óta így van. Nincs gyermekem, van egy nagyon rendes barátom, de csak barát (de egyben legjobb bizalmasom) neki is szoktam panaszolni. Néha felvillanyozódom, ha van egy jó munkalehetőség vagy egy kis újdonság, de amilyen hamar jön úgy megy is az érzés. Nem tudom mitől van. Kineziloógis egyszer azt mondta izomműködésem alapján lemondtam magamról. Ha kivülről látnám magam tanácsolnám, hogy kezdjek új dolgokba, fogyjak le(mert azt is kéne)legyen egy normális oárkapcsolatom. Ha arra gndolok itt lenne velem az a férfi akit szeretnk őszintén belül nem tudnék vele mit kezdeni. Nem tudok tartósan lelkesedni. Azt észrevettem, hogy a szüleim, sőt egyik ágról nagymamám volt ilyen mélabús, mindenki. Olyan óbégatós minek ez, minek az. Lehet viszem tovább akaratlanul is ezt a stílust? Nagyon rossz érzés, hogy megy az idő és meg csak létezem, de nem élek. Köszönöm! Beus

Kedves Kincses Györgyi!
Műtétek után egész rossz lelki állapotba kerültem: rémálmaim, éjszakai rosszulléteim lettek, de nappal sem voltam jól. Majd antidepresszívumot kellett szednem. Pszichoterápiára, vagy terápiás beszélgetésre meg nem került sor, mert amit problémákat ugyan leírni le tudtam a pszichiáternek, arról, vagyis semelyikről sem tudtam szóban beszélni vele. Mindig gátlás alatt volt az, hogy a problémákról beszéljek vele. Vagy olyan volt a fogadtatása, amiből én azt gondoltam, hogy nem akar velem foglalkozni, és így akkor azért nem tudtam előtte megnyílni, máskor amikor föntről kinyitotta az ajtót, én nem tudtam időben bemenni, így másodszor is kellett próbálkozni, akkor az esett rosszul, akkor azért nem tudtam beszélni. Máskor meg félreértettem, akkor az zavart meg, akkor azért nem tudtam vele beszélni. Máskor meg egyszerűen nem tudtam vele beszélni. Máskor meg azt gondoltam: ne igaz, hogy erről kell beszélnünk: időjárásról, nem azért utaztam ide ennyit..., akkor azért nem ment. Kérdésem az, hogy mi lehet az oka, hogy épp azzal az orvossal nem tudtam semmit érdemben beszélni, akinek egyébként írásban mindent leírtam?
Tudom, talán tanács lehet az, hogy menjek másikhoz, az is megtörtént, de nagyon fárasztott, és nem tudok előlről kezdeni másnál mindent, és úgy láttam, nincs is értelme. Bele vagyok nagyon fáradva a problémákba is, meg nem akarom már, hogy idegenek vájkálni próbáljanak bennem, nincs is már rá idő, problémáim sürgetőek lennének. Máshol meg olyan sértően viselkedtek velem, nem akarom itt írni, hogy milyen fajta rendelésen, ahol nem úgy bánnak egy ideggondozós beteggel, mint egy bőrgyógyászatival, vagy sebészetivel...
Így problémáim maradtak, és nem is tudom megbeszélni senkivel, és a gyógyszert meg szedem, mert nem tudok nélküle meglenni.
Válaszát várva, remélem erre a kérdésre is válaszolhat, nem csak szexuálisokra.
köszönettel
Aliz

Kedves Doktornő!

A bipoláris zavarral kapcsolatban lenne kérdésem. Nehéz ilyen típusú emberekkel együtt élni? Még akkor is ha jár szakemberhez és szedi a gyógyszerét?
Ha más egészséges emberektől sok-sok szeretet, biztatást kapnak, akkor is előfordul gyakran a depresszió, vagy a mánia?
A válaszát előre is köszönöm: Kata