bántalmazás

Tisztelt Asszonyom!

Tanácstalan vagyok. Amit itt most leírok, arról még senkinek nem beszéltem, de szeretném szakember tanácsát kérni, mert egyre inkább zavar valami. Főleg azóta, hogy anyuka lettem (5 és 3 évesek most).

Nem is tudom hogy kezdjem, kimondani ezeket talán nem is tudnám, beszélni ezekről nem tudok. De megfigyeltem néhány dolgot magammal kapcsolatban. Ezeket leírom.

A férjemmel 15 éve vagyunk együtt és a kapcsolatunk elején emlékszem nagyon zavart, mikor rámfeküdt, egyáltalán nem éreztem jól magam, mintha nem kaptam volna levegőt, azonnal aktiválódott a "menekülési reflexem", nagyon kellemetlen volt, még most is az.
Nem szeretem, ha lefogják a kezem, ha befogják a fülem, a szemem, vagy az orrom. Utóbbit a kisfiam előszeretettel játssza velem én meg utálom. Annyira rossz érzés, a reakcióm meg külső szemlélődő számára furcsa lehet, mert azonnal ráordítok, hogy hagyja abba és ha elfelejteném, hogy ő a gyerekem, akkor már ütnék is.

Ha pl. vmelyik gyerekem véletlenül fejbever, vagy összekoccanunk, a reakcióm ugyanez és rögtön ütnék vissza és elkezdek sírni. De ez jelentkezik, ha csak beverem a fejem véletlenül. Még ha nem is fáj annyira fizikailag vmiért akkor is nagyon rossz és támadásnak veszem, és sírok és fogom a fejem, mint amikor vki védi a fejét az ütéstől, hogy többet ne kapjon. De ez csak most vált világossá számomra, mióta anyuka vagyok.
Lehet, hogy ezek így első olvasatra nem tűnnek furcsának, de nekem ezekkel kapcsolatban nagyon kellemetlen érzéseim vannak.

Mikor olvastam egy könyvet a "fájdalomkilókról", leginkább olyan emberekről szólt, akiket gyerekkorunkban molesztáltak, megerőszakoltak. Talán ezeket a szavakat ki sem tudom ejteni. Szégyenérzet lesz úrrá rajtam és sírhatnékom van. Bár tudom ez egy olyan téma, amin sokan sírnak, elérzékenyülnek, mert az egyik legkegyetlenebb dolog, amit egy gyerekkel lehet csinálni. Szóval pár éve mikor ezt a könyvet olvastam, akkor kezdtem el gondolkozni. Azt tudni kell rólam, hogy én mások fájdalmára (is) nagyon érzékeny vagyok. Teljesen át tudom élni azokat és fájni is tud nekem is.

Szóval nem tudom, hogy csak beképzelem-e magamnak, vagy ezeket olvasván Ön is úgy gondolja van alapja a gyanúmnak. Eléggé félek...

Talán jó lenne tudni, ha igen. De lehet jobb lenne, ha nem.

Azt tudom, hogy a kiszolgáltatottság egy olyan dolog számomra, ami rettenetesen megérint és ha bármely ember szemében ezt meglátom elsírom magam és kiáltani tudnék és azonnal megölelném az illetőt, hogy segítsek rajta.

Milyen módszerek segíthetnek ennek a nagy kérdőjelnek a tisztázásában?

Válaszát előre is köszönöm.

Réka

Tisztelt Asszonyom!

Tanácstalan vagyok. Amit itt most leírok, arról még senkinek nem beszéltem, de szeretném szakember tanácsát kérni, mert egyre inkább zavar valami. Főleg azóta, hogy anyuka lettem (5 és 3 évesek most).

Nem is tudom hogy kezdjem, kimondani ezeket talán nem is tudnám, beszélni ezekről nem tudok. De megfigyeltem néhány dolgot magammal kapcsolatban. Ezeket leírom.

A férjemmel 15 éve vagyunk együtt és a kapcsolatunk elején emlékszem nagyon zavart, mikor rámfeküdt, egyáltalán nem éreztem jól magam, mintha nem kaptam volna levegőt, azonnal aktiválódott a "menekülési reflexem", nagyon kellemetlen volt, még most is az.
Nem szeretem, ha lefogják a kezem, ha befogják a fülem, a szemem, vagy az orrom. Utóbbit a kisfiam előszeretettel játssza velem én meg utálom. Annyira rossz érzés, a reakcióm meg külső szemlélődő számára furcsa lehet, mert azonnal ráordítok, hogy hagyja abba és ha elfelejteném, hogy ő a gyerekem, akkor már ütnék is.

Ha pl. vmelyik gyerekem véletlenül fejbever, vagy összekoccanunk, a reakcióm ugyanez és rögtön ütnék vissza és elkezdek sírni. De ez jelentkezik, ha csak beverem a fejem véletlenül. Még ha nem is fáj annyira fizikailag vmiért akkor is nagyon rossz és támadásnak veszem, és sírok és fogom a fejem, mint amikor vki védi a fejét az ütéstől, hogy többet ne kapjon. De ez csak most vált világossá számomra, mióta anyuka vagyok.
Lehet, hogy ezek így első olvasatra nem tűnnek furcsának, de nekem ezekkel kapcsolatban nagyon kellemetlen érzéseim vannak.

Mikor olvastam egy könyvet a "fájdalomkilókról", leginkább olyan emberekről szólt, akiket gyerekkorunkban molesztáltak, megerőszakoltak. Talán ezeket a szavakat ki sem tudom ejteni. Szégyenérzet lesz úrrá rajtam és sírhatnékom van. Bár tudom ez egy olyan téma, amin sokan sírnak, elérzékenyülnek, mert az egyik legkegyetlenebb dolog, amit egy gyerekkel lehet csinálni. Szóval pár éve mikor ezt a könyvet olvastam, akkor kezdtem el gondolkozni. Azt tudni kell rólam, hogy én mások fájdalmára (is) nagyon érzékeny vagyok. Teljesen át tudom élni azokat és fájni is tud nekem is.

Szóval nem tudom, hogy csak beképzelem-e magamnak, vagy ezeket olvasván Ön is úgy gondolja van alapja a gyanúmnak. Eléggé félek...

Talán jó lenne tudni, ha igen. De lehet jobb lenne, ha nem.

Azt tudom, hogy a kiszolgáltatottság egy olyan dolog számomra, ami rettenetesen megérint és ha bármely ember szemében ezt meglátom elsírom magam és kiáltani tudnék és azonnal megölelném az illetőt, hogy segítsek rajta.

Milyen módszerek segíthetnek ennek a nagy kérdőjelnek a tisztázásában?

Válaszát előre is köszönöm.

Réka

Kedves Doktornö!Azzal a problémával fordulok önhöz 1 ével ezelöt megszakat egy 12 éves kapcsolatom 2 gyermek is születet.ami elég változatos volt hol jó hol rossz,végül azért szakítotam véget mert a volt párom sokat ívot és ilyenkor agresziv is volt bántalmazot.Mindig én voltam az alárendelt a kapcsolatunkban.Neki már van valakie és már gyermek is születtet.Biroságon is jártunk a gyermektertás és a láthatás miat persze egyiket sem tartja be.Most nekem is lett egy kapcsolatom de mikor oda kerülne a sor,hogy együtt legyünk mindig leblokolok és sírni kezdek végül csak össze bujunk és tvt nézünk.Már sajnálom szegénykémet és félek,hogy ez miatt elveszitem annak elenére,hogy mindent megbeszélünk.Már nem tudom mit tegyek,Szeretem Őt vele akarok lenni de már igy nem mehet ezt nem tehetem vele.Kérem segítsen.Köstönettel vikoca29