szexuálterápia

Tisztelt Gyöngyi!

Szeretném a segítségét kérni, mert már semmilyen ötletem nincs arra vonatkozóan hogyan tudnám megoldani a problémámat a párommal. Néha már úgy érzem, hogy velem van, kudarcot vallottam. 1,5 éve ismertem meg a mostani párom és nem szeretnénk, ha tönkremenne kapcsolatunk. Nagyon szeretjük egymást és egyre többet gondolkodunk az összeköltözésen. Megbízható, türelmes, figyelmes, tényleg egy olyan férfi, akiről minden nő álmodik. Valósággal a tenyerén hord. Ő 43 én 45 éves vagyok. Mindketten túl vagyunk egy házasságon és mindkettőnknek van egy gyermeke. Nem egy városban lakunk 35 km távolság van közöttünk. És a probléma itt kezdődik. Mikor találkozunk én kívánom a szexet viszont Ő nem, vagyis szeretné, de nem megy neki és látom h bántja a dolog. Az 1,5 év alatt összesen 2-szer voltunk együtt. Igaz a kapcsolatunk kezdetén elmondta, hogy neki problémája van a szexszel, nem mindig megy neki, nem árult zsákbamacskát, őszinte volt. Adott lehetőséget a választásra. Nem mondhatnám, hogy nem figyelmes, állandóan puszilgat, ölelget, figyeli minden kívánságom, becézget, szépen beszél, tisztel, de mikor aktusra kerülne sor egyszerűen nem megy neki. Ha a kezemmel vagy a számmal elégítem ki, akkor nincs gond, de az együttlét nem megy neki. Sokat beszélgettünk róla, hogy mi lehet az oka ennek. Gondoltunk szervi problémára, de azt nem tartottam valószínűnek. Inkább lelki problémát látok a dolog mögött. Kérdeztem Tőle, hogy netán volt egy csalódása, megalázták, kinevették? Tagadta és azt mondta, hogy nem. Szerencsére mindent meg tudunk beszélni és bízunk egymásban. Mikor úgy éreztem, hogy már kellemetlen neki az, hogy szóba kerül a téma megígértem, hogy többet nem hozom szóba hátha az segít neki. Megállapodtunk egy határidőben, hogy meddig adunk magunknak időt, ha addigra sem változik semmi, akkor felkeresünk egy orvost, vagy egy pszichológust. Ez az idő sajnos már letelt, de mivel szeretem így nem adtam fel, de sajnos elzárkózott a lehetőségek elől. Kétségbeesésemben felkerestem a volt feleségét, akivel nagyon jó viszonyban vagyunk és a "segítségét" kértem, hátha Ő tudja a probléma forrását. Persze erről a párom nem tud és nem is tudhatja meg, egyikünknek sem lenne jó. Meglepő dolgot tudtam meg, szerinte ez állhat a dolog mögött. Sejtésem beigazolódott, amikor lelki dologra gondoltam, de az igazság mellbe vágott. Páromnak lett volna egy bátyja, akit az édesanyja 4 hónaposan elveszített. Mikor párommal várandós lett, mindenáron kislányt szeretett volna. Csalódásként érte, hogy újból fiú gyermeke született. Nem tudta feldolgozni és emiatt, nem tudni hány éves koráig lánynak öltöztette és nevelte. Szerencsére ennek ellenére nem lányosodott el, egy nagyon jóképű férfi, aki tényleg a nőket szereti és a nők is megnézik Őt. Nálam még nem fordult elő, de a volt felesége mesélte, hogy volt rá példa, hogy kilakkoztatta a körmét vele, sminkeltette magát, néha belebújt a ruhájába. Persze mindezt csak otthon és először a volt párja is csak nevetett rajta, hülyéskedésnek vette. De mikor egyre gyakrabban fordult ez elő, már kezdett neki túl morbidnak lenni. És mikor náluk sem működött a sex úgy ahogy kellett volna, Ő is faggatni kezdte. Hosszú idő után merte elmondani neki azt, amit az anyukája tett vele. Nem is szóban, hanem írásban. Nem mesélte el részletesen, mert nem tartja etikusnak, hogy kibeszélje, szerinte várjam meg, hogy eljöjjön az az idő, hogy nekem is elmerje mesélni. Párom nagyon hálás nekem, hogy ennyire türelmes vagyok vele és érzi, hogy nagyon szeretem, de ez annak köszönhető, hogy Ő is engem. Az utolsó beszélgetésünk alkalmával elmondtam neki, hogy nagyon sokat gondolkodtam és hogy nagyon szeretem, nem szeretném elveszíteni, de be kell látnia, hogy ez így nem mehet tovább. Ha tényleg szeret és nem szeretne elveszíteni, akkor le kell ülnünk és őszintén beszélnünk kell. Tudja, hogy minden téren bízhat bennem, elmondhat mindent bármi is az. Nem fogok visszaélni a bizalmával, nem fogom kinevetni, segíteni szeretnék, hogy ez a probléma megoldódjon, de így nem tudok segíteni, ha nem tudom mi a kiváltó ok. Felajánlottam neki, hogy a legközelebbi találkozásunkkor menjünk el egy független helyre és ne hozzájuk ( válása után a szüleihez költözött vissza ) szeretnék úgy beszélni vele, hogy az édesanyja ne nyitogasson be állandóan hozzánk és senki ne zavarjon. Mindenképp beszélnünk kell és hiszek abban, ha őszintén elmond mindent, akkor kettőnknek sikerül megoldani a problémát és maximálisan bízhat bennem. Ha kell menjünk orvoshoz, gondolja végig, mert ez lesz az utolsó esélye. Meglepetésemre igen volt a válasz, belement...annyit mondott, de kérdés megint mikor fogja meggondolni magát. Beszélgetésünk után küldött egy sms-t és azt írta benne, hogy le sem tudom képzelni, hogy mennyire szeret, hogy mennyit jelentek neki és hálás az életnek h megismerhetett és mindent megtesz azért, hogy örömet szerezzen nekem, mert ez így neki sem jó. Nagyon nehéz visszafognom magam, hogy véletlenül se szóljam el magamat és ne hozzam kellemetlen helyzetbe a volt feleségét sem. A doktornő szerint elképzelhető, hogy valóban ez lehet a fő probléma és lehetséges, hogy mivel a szüleinél lakik és látja az édesanyját nap, mint nap állandóan a múlt lebeg a szeme előtt? A volt feleségével is ott laktak és az édesanyja viselkedése segítette ahhoz, hogy külön mentek. Anyósom nem tűr meg senkit a fia mellett, mindenkit elüldöz, menekülne Ő is otthonról, de egy fizetésből egyenlőre nem tudunk kivenni albérletet. Maximálisan véd, ha látja, hogy az édesanyja úgy szól, viselkedik velem..nagyon dühös olyankor és van mikor felemeli a hangját és ki is küldi a szobából.Hozzánk szintén nem tud jönni, mert nálunk édesapámnak elviselhetetlen a természete, hiába lakunk két különálló lakásban, elmar mindenkit. Érdekes, hogy anyósom párom öccsével és annak barátnőivel nem teszi ezt. A volt felesége szerint pedig tényleg az lenne a legjobb megoldás, ha ki tudnám szakítani abból a közegből minél hamarabb míg nem késő. Ön szerint mi lenne a megoldás, hogyan tudnék segíteni neki amíg nem késő?

Válaszát türelmetlenül várom és előre köszönöm!

Üdvözlettel: Yldi