Tisztelt Györgyi,

A problémámról írni elég nehezemre esik, pedig az anonimitás jóval könnyebbé teszi az egészet. 30 éves férfi vagyok, sikeres a munkában, nemrég kerültem új munkahelyre, ahol ugyan több a stressz, de jobban el is ismerik azt amit leteszek az asztalra, és sokkal több a lehetőség. Ezzel elégedett is vagyok, és a stresszt - én így gondolom - eddig is jól tudtam kezelni. Ráadásul ebben rengeteget segített és segít párom, akivel 9 hónapja sodort össze a sors, és akivel szinte minden téren felhőtlen a kapcsolatunk. Sok barátnőm/párom volt előtte, de egyik sem tartott eddig, és egyiknél sem éreztem azt, amit nála, hogy ő az. Ő az. Az hogy sok kapcsolatom volt valószínű összefügg a problémámmal, ami az, hogy van, hogy nem mindig tudok elmenni. Ez korábban sok belső feszültséget okozott, nem éreztem biztonságban magam, nem oszthattam meg ebből adódó félelmemet senkivel, az aktuális párommal sem, ezért cserélődtek gyakran, s bírták rövid ideig. Ez utóbbi megállapítás talán úgy lenne a leghelyesebb, hogy ezért bírtam mellettük én rövid ideig. Ha nem ment, váltottam, mert azt hittem, rajtuk múlik. Őket ki tudtam elégíteni, álltam akár 2 órán keresztül is, de elmenni nem tudtam minden alkalommal. Próbálkoztam egyéjszakásokkal is, de ott is teljesen változó volt, volt hogy semmi gondom nem volt, de előfordult ott is, hogy nem tudtam befejezni azt, amit elkezdtem. A mostani párom volt az első nő, akivel ezt meg tudtam osztani, és végtelenül örülök annak, hogy kitart mellettem. De ettől a félelmem még megvan, megalapozottan, hogy eztán is lesznek olyan együttlétek amikor én nem fogok elmenni. Eleinte attól tartott ő, hogy azért nem tudok elmenni, mert nem kívánom őt. Aztán sokszor volt olyan egymás után, akár egy adott napon belül is többször, hogy gond nélkül teljesítettem, de az utóbbi időben megint előfordult, hogy nem sikerült. Ő megértő, én pedig szeretem, de szeretném, hogy benne se legyen kétség afelől, hogy kívánom. Ehhez pedig az kellene, hogy ne legyenek olyan esetek, amikor nem tudok elmenni. Amióta együtt vagyunk, végre érzem, hogy tartozok valakihez, és szeretném, ha később az ő, meg az én, mi lenne, egy családban, gyerekkel is. De a gyerekhez is kell, hogy be tudjam fejezni házastársi feladatomat, és félek, hogy akkor meg erre fogok rástresszelni. Mitől van az, hogy van amikor gond nélkül tudok szeretkezni - gumival is -, néha meg nem jön össze, és a saját kudarcom napokra elveszi a kedvem a szextől? Ha nem védekezünk, eddig nem volt gond, de még nem szeretnénk gyermeket. Mit javasol, mit tegyek? Mi lehet a forrás? Válaszát előre is köszönöm!