Kedves Levélíró!
Csak azt tudom mondani, hogy vegye komolyan a helyzetet, és forduljon pszichológushoz. A gyerek problémája általában az őt körülvevő teljes rendszernek a "tünete", a benne levő feszültség a tágabb társas környezetből, az iskolából vagy a családból fakad. Ez egy érzékeny korszak, ő még nagyon fiatal, jó lenne, ha ki lehetne bogozni, mi bántja, és azon változtatni lehetne. Ebben a szülő aktív részvételére is szükség lesz, hiszen a szülő adja a gyermek elsődleges lélektani környezetét, ő tudja elsősorban formálni a gyerek életkörülményeit.

Sok sikert kívánok!

Frank Orsolya
2017-08-03 07:29:00

Kedves Asszonyom!
Köszönöm levelét - egy ilyen rövid leírásból meglehetősen nehéz megítélni, hogy van-e egyáltalán bármi aggasztó vagy rendellenes a gyerek viselkedésében. Sem megerősíteni, sem kizárni nem lehet. Amint Ön leír, abból azért inkább úgy hangzik, mintha arról lenne szó, hogy a gyerek elérte a 9 éves kort, ami egyfajta mérföldkő - ez még nem a serdülés, de nagyon sok gyereknél éreznek ilyenkor a felnőttek egyfajta hirtelen jött ellenállást, darabosságot - a kisgyerekek természetes bizalma és odaadása itt egy kicsit megtörik és egyfajta óvatosabb, távolságtartóbb, keményebb viselkedés állhat be. A gyerekek egyre jobban reflektálni kezdenek magukra, társaikra, társas viszonyaikra. Kérdezzen meg bármely alsós tanítót, megmondja, mennyire élesen mások a harmadikos, negyedikes gyerekek, mint a kis elsősök. A gyerek viselkedéseinek efféle hullámzásaira jó már most felkészülni. Higgye el, hogy kellő ráhangolódással és megértéssel ezt is, és serdülőkort is nagyon jól lehet kezelni és érteni. Ugyanakkor fontos, hogy a szülő ne azzal foglalkozzék, hogy saját magában keresi a hibát, mert A BŰNTUDAT ÉS A SZORONGÁS NAGYON ROSSZ TANÁCSADÓK, hanem törekedjen minél pontosabban ISMERNI ÉS ÉRTENI A GYEREKET. Ehhez az is kell, hogy olvassunk - pl. Vekerdy Tamás Jól szeretni c. újabb írása sokat segíthet ebben,vagy Kamaszkor körül c. könyve is. A saját gyerek megismerése pedig úgy a legegyszerűbb, ha sokat és jól beszélgetünk vele az életéről, nem a "mi újság az iskolában?" hangnemében (nem volt még gyerek a világon, aki erre ne azt mondta volna: "Semmi.") hanem érdeklődő, nyitott kedves konkrét kérdésekkel azokra a részletekre vonatkozóan, amikről a gyerek előzőleg mesélt; ha vele tanulunk jókedvben és bajtársi szellemben; ha néha a társas helyzeteiből is el-el tudunk csípni pillanatokat (zsúron, iskolaudvaron, kiránduláson, az osztályban, amikor magunkhoz hívjuk meg a barátait, stb.). A gyerekkel való beszélgetésről is vannak jó szakkönyvek (Pl. a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című írás).
A gyermeknek Ön a legfontosabb kapcsolata, az érzelmi hátországa, és mivel Ön látja, hogy a gyerek rendben van, ezért az Önök kapcsolata erős, megtartó és tiszta. Ez a legfontosabb. A gyereknek az apjával való kapcsolata abban az értelemben az ő kettejük ügye, hogy Ön nem tudja befolyásolni - amit tehet, az az, hogy érti és tudja a gyerek vágyódását, csalódását, fájdalmát, és mellette áll ennek elviselésében, feldolgozásában. Azt jól érzi, hogy az apjával kapcsolatos kielégületlenség akadályozza abban, hogy a másik férfihoz közeledni tudjon. Ez nem az új társa személyének szól, hanem a státusának. A gyermek érezhet olyasmit, hogy az apját veszítené el még jobban, ha a másik férfihoz közeledne... Ezek irracionális, de a maguk módján teljesen logikus és minden esetre kiirthatatlan érzések, amiket el kell fogadnunk.
Sok sikert!



Frank Orsolya
2014-06-27 20:08:22