
Tanácsadó szakpszichológus, metamorphoses meseterapeuta és munka-pályaorientációs tanácsadó
fõállású anyaság
Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Feleségem főállású anyasága, 2013.07.01-én járt le. Gyakorlatilag 2001 óta otthon volt a három gyermekünkkel, de volt munkahelye, ahol a törvények szerinti fizetés nélküli szabadságon volt, egészen 2010-ig, amikor is közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonya és "csak" főállású anya maradt. Az lenne a tiszteletteljes kérdésem, hogy ha nem tud rögtön elhelyezkedni, akkor milyen mértékű, összegű munkanélküli segély jár neki és hány hónapig? Rengeteget böngésztem a netet, de sajnos egyértelmű választ egyáltalán nem találtam!
Köszönettel:
Balasits Gábor
Mivel már kap egy szolgáltatást ill. juttatást az államtól, a főállású anyaságot, ha jól tudom, az után nem jár munkanélküli támogatás, mert ugye az anyaságból nem lesz az ember munkanélküli. Ha 2010-ben döntenek úgy, hogy megkéri a munkanélkülit és utána megy főállásúra, akkor működhetett volna úgy a dolog.
Természetesen érdemes megkérdezni a területi munkaügyi központot!
Tisztelettel:
Fejér Noémi
2013-07-25 09:15:38
Én úgy tudom, nem dolgozhat főállású anyaság mellett, mert akkor magának az a munkája, hogy anya!
A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a gyet-ben részesülő szülő kereső tevékenységet csak maximum napi 4 órában folytathat, kivéve, ha a munkavégzés az otthonukban történik, mert akkor viszont időbeli korlátozás nélkül. De hétvégén: szombat-vasárnap akár napi 10 órát is (!) dolgozhat a főállású anyuka, lényeg, hogy az összmunkaidő a heti 20 órát ne haladja meg. Hát, ilyen ez a szabályozás - most.
Üdvözlettel,
Fejér Noémi
2012-05-06 21:25:18
Köszönöm gyors válaszát! Ez alapján én azt vettem ki, ha otthon szeretnék maradni főállású anyának,akkor fel kell mondanom a munkahelyemen.?
Válaszából adódik számomra még egy kérdés: főállású anyaság mellett már nem csak négy,hanem hat órát is dolgozhatok?
Tisztelettel Éva
A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a gyet-ben részesülő szülő kereső tevékenységet csak maximum napi 4 órában folytathat, kivéve, ha a munkavégzés az otthonukban történik, mert akkor viszont időbeli korlátozás nélkül. De hétvégén: szombat-vasárnap akár napi 10 órát is (!) dolgozhat a főállású anyuka, lényeg, hogy az összmunkaidő a heti 20 órát ne haladja meg.
Üdvözlettel,
Fejér Noémi
2011-02-28 20:51:37
Érdeklődnék, hogy aa munkáltató köteles -e főállású anyaként foglalkoztatni továbbra is ,ha én igénylem.
KöszönettelMóser Ágnes
Megtenné, hogy pontosítja a kérdését, mert nekem még nem tiszta, hogy konkrétan mire gondol.
Jelenleg 4 órában van és történne valamilyen változás?
Köszönettel,
Fejér Noémi
2010-04-25 21:40:10
3 gyermekes anyuka vagyok. 2010 augusztus végén letelik a gyesem. A munkahelyemre (ahol 6 órásként dolgoztam a terhességem előtt) nem tudok visszamenni, így úgy tervezem hogy a felgyűlt szabadságom (kb. 70 nap) letelte után elmegyek munkanélkülire. Az lenne a kérdés, hogy milyen módon számoljak le ahhoz, hogy jogosult legyek a munkanélküli segélyre? Valamint mi alapján fogják kiszámolni a munkanélküli összegét és mennyi időtartamra kaphatom azt. A munkanélküli lejárta után pedig főállású anya lennék. Újabb kérdés az ,hogy ebben a szituációban így járnék-e legjobban anyagilag?(gyes-szabi-munkanélküli-főállású anyaság) Tudom hogy bonyolult a kérdés (legalábbis számomra), de mindenképpen fontos lenne a válasz! Köszönöm előre is!
üdv.:Mona
Gratulálok a 3 gyermekhez, biztos nagyon sok öröme lehet bennük, a kérdéseire a következőket tudom válaszolni.
Az álláskeresési járadék összegét az álláskeresővé válását megelőző négy naptári negyedévben elért, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényben meghatározott munkaerőpiaci-járulék alap havi átlagos összegének alapulvételével kell kiszámítani. Több munkaadó vagy több vállalkozói tevékenység folytatása esetén, valamennyi munkaadónál, illetőleg vállalkozói tevékenysége során elért járulékalap alapulvételével kell kiszámítani.
Az álláskeresési támogatás folyósítása két szakaszra tagolódik. Az első szakaszban – amely a folyósítási idő feléig, de legfeljebb 91 napig tart – a folyósítás maximális összege az a jogosultság kezdő napján hatályos minimálbér napi összegének 120 százaléka. A folyósítás második szakaszában ez az összeg egységesen a minimálbér napi összegének 60 százaléka.
Az alsó és felső határ az évenként emelkedő minimálbérhez igazodik. A járadék alsó határa megegyezik a minimálbér napi összegének 60 százalékával, a felső határ pedig a minimálbér napi összegének 120 százaléka lesz.
Ha a járadék számításánál figyelembe vett összeg nem éri el a minimálbért, akkor az álláskeresési járadék összege a folyósítási időtartam mindkét szakaszában a számított járadék alap 60 százaléka.
Az álláskeresési járadék az alábbi időtartamra folyósítható:
Minden 5 nap jogosultsági idő 1 nap járadékfolyósítási időnek felel meg.
A járadék folyósításának kezdő napja az álláskeresőnek a munkaügyi központnál történő jelentkezésének a napja.
Az álláskeresési járadék folyósításának időtartama minimum 73 nap, de legfeljebb 270 nap. Az első folyósítási szakasz a megállapított folyósítási idő fele, de maximum 91 nap. A járadékfolyósítás második szakasza a megállapított folyósítási idő hátralévő része, de maximum 179 nap.
Ha munkaviszonyt a munkavállaló rendes, illetve a munkaadó rendkívüli felmondással szüntette meg, az álláskeresési járadék a munkaviszony megszűnését követő 90 nap elteltével folyósítható feltéve, hogy a folyósításához szükséges feltételeknek az álláskereső megfelel.
A pontos összeget csak a munkaügyi központban tudják megmondani, érdemes a www.afsz.hu oldalt tanulmányozni!
Szép napot!
Tisztelettel,
Fejér Noémi
2010-04-04 18:38:20
Üdvözletem!
A segítségét szeretném kikérni..
Jelenleg 3. gyermekemmel vagyok itthon gyesen. Gyermekeim 2001-ben,2005-ben és 2008-ban születtek mindannyiukkal gyesen voltam.
A sok változtatások miatt amik mostanában történtek(gyes,gyed átalakítása) szeretném ha felvilágosítana mik szükségeltetnek ahhoz,hogy főállású anya lehessek.Igénybe vehetem-e én is és mikor.Mik szükségeltetnek hozzá??
Kérdését előre is köszönöm..
Tisztelettel:
G.-né Judit
Kedves Judit!
A főállású anyaság a családjogi támogatás szerint gyermeknevelési támogatást jelent. Gyermeknevelési támogatásra az a szülő jogosult, aki saját háztartásában három vagy ennél több kiskorút nevel. A támogatás a legfiatalabb gyermek harmadik életévének betöltésétől nyolcadik életévének betöltéséig jár. 2007. december 31-én megszűntek a munkáltatóknál működő családtámogatási kifizetőhelyek. Ennek megfelelően, 2008. január 1-től az ellátás igénylését a lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságához, vagy annak kirendeltségéhez (családtámogatási és szociális ellátási iroda) kell benyújtani.
Üdvözlettel,
Fejér Noémi
2010-01-05 21:11:09