A 149-es buszon indult meg a szülés, a sofőr segítette világra a babát
Németh Noémi [cikkei] - 2023-09-20
Hétfő este rendkívüli esemény történt a tömegközlekedési eszközön: egy nő a buszon szülte meg gyermekét a sofőr segítségével.
A buszon indult meg a szülés
A BKV Zrt. számolt be a nem mindennapi esetről. "Nálunk már a gólyák is busszal járnak! " - írták.
A Széll Kálmán téren figyelt fel a sofőr arra, hogy várandós utasa fájdalmakkal küzd.
Németh Roland Ferenc lesegítette a nőt a járműről, és ekkor derült ki, hogy elfolyt a kismama magzatvize - a szülés pedig azonnal be is indult.
A sofőr mentőt hívott, majd lefektette a nőt az egyik ülésre, és végig segédkezett a szülés során - például ő tartotta a pici fejét.
A mentők hamar kiérkeztek a helyszínre, a köldökzsinórt már ők vágták el, majd kórházba szállították a kisbabát és édesanyját.
Indexkép: Depositphotos.com
Családinet hozzászólások:
LEGOLVASOTTABB
Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata
Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.
Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg
Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.
Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron
Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.
Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett
Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.
Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért
Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.
Közösségi hozzászólások: