SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A mentős telefonos utasításai alapján szülte meg gyerekét a kismama

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-09-12
A várandós nő még le szeretett volna zuhanyozni, de annyira felgyorsultak az események, hogy mentőt kellett hívniuk. A mentésirányító életében először vezetett le telefonon szülést. Virág és az anyukája is jól vannak.

/Kiemelt képünk illusztráció/

Megnyugtató hangja, bíztató szavai miatt az édesanya úgy érezte, jó kezekben van

Egy 30 év körüli, 41 hetes kismama tárcsázta pár napja a segélyhívót, mert beindult nála a szülés. Otthonában, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében kezdődtek a fájások. Még le szeretett volna fürdeni, de az események annyira felgyorsultak, hogy inkább mentőt hívott a család - írta az Országos Mentőszolgálat a Facebook oldalán.

Kovács Lili mentésirányító több egységet is riasztott a család otthonához, miközben nem hagyta magára a kismamát sem a telefonban. Lépésről lépésre elmondta, hogy mikor mit csináljon és hogyan készüljön elő a szüléshez. A fiatal mentésirányító most először vezetett le szülést telefonon keresztül. 

Segítségével percek alatt sikerült világra segíteni az édesanya harmadik gyermekét. Megnyugtató hangja, bíztató szavai miatt az édesanya úgy érezte, jó kezekben van és minden rendben lesz. 

A mentőegységek is hamar a helyszínre értek és megkezdték az anya és az újszülött ellátását. A kislány a Virág nevet kapta. Mindkettőjüket stabil állapotban szállították kórházba. 

A mentésben részt vevőknek gratulálunk, és boldog, egészséges életet kívánunk a kis Virágnak!
 


 

Indexkép: James Timothy Peters képe a Pixabay-en

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja