A női szerepeink megvalósításához néhány jól használható életvezetési technikára mutatok rá, amikről egyáltalán nem állítom, hogy könnyedén megvalósíthatóak. Cserében működnek, ha kellően komolyan vesszük magunkat, a félelmeinket, a vágyainkat és azt az álmot, amit kislányként dédelgettünk az ÉLETről, a CSALÁDról, az ANYASÁGról, a Női létről.

 „Akkor tudsz önzetlen anyuka lenni, ha egy kicsit önző vagy magaddal szemben.” – mondta egyszer anyukám, aki igazi anyatípus, és önzőséget soha nem tapasztaltam nála. Kezdő anyukaként nem értettem, ma már pontosan tudom, miről beszélt. Akkor tudok kiegyensúlyozott, mosolygós és türelmes anyuka lenni, ha a belső harmóniám fent tudom tartani. Ha mindaz, amitől Én vagyok Én, egységet alkot bennem.

Mindenki másként találja meg belső boldogságát. Nincs konkrét recept rá, mitől leszünk összhangban magunkkal. Az alkotóelemek azonban ismertek. Az első, amivel tisztában kell lenned, az a tudatosságod. A tudatos életvezetésed, gyermeknevelésed fontossága.

A célmeghatározások, és az élettervekbe fektetett energia megtérül, azonban kevesen használják párkapcsolatukban, családmodelljük, a női szerepeik kialakításában.

Modern társadalmunk egyik vívmánya, hogy életvitel, életvezetés terén olyan normákat állít elénk, amiknek a nagyszüleinktől, szüleinktől hozott „józan paraszti ésszel”, és mintáinkkal nem tudunk megfelelni. Nem elégségesek a XXI. század sikeres, kiegyensúlyozott, boldog emberképének megvalósításához.

 A társadalmi változások, normák, és az evolúció úgy hozta, hogy zömében külső kontrolosok lettünk.

- Az egész ház tőlünk visszhangzik. Most mit gondolnak rólam!

- Ő csinos, okos, szerelmesen néz rá a férje, és még a gyerekei is jól neveltek. Miért nem vagyok olyan, mint Ő? Mennyivel jobban csinálja! Mit rontottam el? Elég jó szülő, nő, feleség vagyok?

Az önértékelésünket, az énképünket a környezetünktől kapott válaszok határozzák meg. Azok a „szuper normális” (olyan fokú elvárások, melyek nem megvalósíthatóak) teljesítménykényszerek irányítanak, amik csak egy görcsös, önmagát alulértékelő, depresszív egyéniséget, szülői attitűdöt, édesanyát eredményezhet hosszú távon.

A szülővé válás folyamata hosszú, kitartó munka eredménye, élethosszon át tartó tudatos és folytonos tanulás. Macerának tűnhet, pedig nem az. Folyamatosan változunk, fejlődünk az életünk során. A napi események, a tapasztalataink, másoktól kapott visszajelzések körvonalazzák önmagunkról alkotott képünket.
Mi lenne, ha egy kicsit kevesebb teret kapnának „mások” abban, hogy meghatározd önmagad?
Mi lenne, ha Te határoznád meg, hogy milyen szülő vagy?