Éva története.

Éva nem szerette volna vállalni az arcát, és képet sem szeretne mutatni a családjáról: mint mondja, így is rengeteg bántás éri azért, mert vállalja az érzéseit. 

Erre nem lehet felkészülni...

Tudom, hogy én vállaltam, tudom, hogy az én döntésem volt. Azt is tudom, hogy dönthettem volna másképp. De valahogy amikor az ember ott áll 25 évesen, már egy ideje együtt van a párjával, még tart a rózsaszín köd, és mindenki csak azt kérdezgeti az esküvő után, hogy na, mikor jön a kisbaba, akkor ott abban a helyzetben nem gondolod, hogy ebből baj lehet. 

Hiszen körülötted mindenkinek van gyereke, és ha édesanyádnak nem lenne, akkor nem lennél itt most te sem, és nem tudnál életet adni egy kicsi babának. 

A terhesség még úgy-ahogy jó volt, a férjem leste minden kívánságomat. Szerettem, hogy mindenki velem foglalkozik, hogy átadják nekem a helyet, és hogy még szabad vagyok, el tudok menni bárhova. 

Tudtam, hogy ha megszületik a baba, ez nem így lesz, de igyekeztem felkészülni rá. 

Akinek még nincs gyereke, az szeretném, ha tudná: erre nem lehet felkészülni. Tudtam, hogy keveset fogok aludni, tudtam, hogy sokszor kell pelenkázni, hogy nem lesz egy szabad percem se, de ez még annál is rosszabb volt. 

A szülés utáni depresszióm nem váratott magára sokáig.
 

Semmit nem tudtak mondani azon kívül, hogy ez egy átmeneti időszak

Mert Zsófi nem volt az a nyugodt baba. Egyfolytában sírt, sehogy sem tudtam megnyugtatni. Ráadásul éjszaka félóránként felkelt, és nem, nem aludt vissza egy kis cici után, fent volt vagy egy órán keresztül. Addigra nekem pedig már úgy kipattant a szemem, hogy vissza se tudtam aludni, de ha tudtam volna, az is felesleges lett volna, mert fél óra múlva kelhettem fel megint. 

És ez így ment. Nem napokig. Nem hónapokig. Hanem kerek másfél évig. A végén már olyan zombi voltam, hogy azt se tudtam, mit csinálok, mindent elrontottam a konyhában, és nem volt energiám semmire. A férjem az elején megértő volt, aztán szépen átköltözött a másik szobába, hogy ő legalább tudjon aludni éjszaka, hiszen dolgozik. 

Tudtuk, hogy valami nincs rendben. Többször is megjártuk az alvásközpontokat, de semmit nem tudtak mondani azon kívül, hogy ez egy átmeneti időszak és majd el fog múlni, minden rendben. 

Még hogy minden rendben! Az egész életem felborult! Eddig éltem a kis gondtalan életemet, és most bumm, anya lettem, és én nem bírom az ezzel járó kötelezettségeket. 

Csodálom azokat a nőket, akik mosolyogva nevelnek sérült gyerekeket, és tudják őket ápolni a nap 24 órájában. Nekem egészséges a gyerekem, mégsem bírom az anyaságot. 

Kivagyok a kakis pelenkáktól, kivagyok attól, hogy a játszótéren semmi másról nem lehet beszélni, csak hogy kinek mi van a gyerekével. 

Nem szeretek anya lenni, de a lányomat szeretem

Zsófi egyébként már 5 éves. Az alvásával azóta semmi gond. Aranyos kislány különben, és tényleg nagyon szeretem őt. Ha valakinek mesélek arról, mennyire nem szeretek anya lenni, egyből megijed, hogy mi lesz azzal a szegény kislánnyal, ha nem szereti az anyukája. 

Pedig nem erről van szó. Zsófit nagyon szeretem. Azt nem szeretem, ami az anyasággal jár. Szeretném neki a legtöbbet nyújtani, szeretnék jó anya lenni, de úgy érzem, nem megy. Nekem ez túl nagy falat. 

Van, aki az anyaságra születik, és van, aki nem. De ez nem azt jelenti, hogy aki az utóbbi csoportba tartozik, az ne szerethetné a gyerekét vagy ne csinálhatná ő is jól néha. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy anyaság nélkül sokkal teljesebb lenne az életem. 

Mert mióta gyerekem van, azóta csak érte élek, csak ő tölti ki a mindennapjaimat, és rengeteg dologról le kellett mondanom emiatt. Háttérbe szorultam nőként, háttérbe szorultam feleségként is. És ez nagyon nem jó. 

Szerintem fontos lenne, hogy erről is beszélgessünk a fiatalokkal, és ne idealizáljuk túl a gyerekvállalást. Ha tudtam volna, milyen lesz, akkor azt hiszem, nem vállaltam volna gyereket. Mondom ezt úgy, hogy imádom Zsófit, és nem adnám senkinek a világ minden pénzéért sem.

De nagyon sokat gondolok a régi, gondtalan életemre.

Velem van a baj? Vagy más is érez így? Változni fog ez valaha? Bárcsak én is úgy tudnám élvezni az anyaságot, mint mások! Őszintén, és nem egy szerepet játszva, amit az ember csak a környezete és az elvárások miatt erőltet magára.

Indexkép: Depositphotos.com