SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fekete Pákó nem meri hazavinni a fiát

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-07-17
A sztár nem meri meglátogatni a szüleit a fiával, Bencével. Egyrészt, mert félti a kicsit a trópusi betegségektől, másrészt édesapja haragjától fél, aki csak most tudta meg, hogy mit is csinál a gyermeke itt hazánkban.

Pákó jelenleg feleségével, Ágival él, akitől tavaly márciusban született meg kisfia, Lapite Plank Bence. Az énekes régóta szerette volna bemutatni kisfiát Nigériában élő szüleinek, de úgy tűnik, erre mégsem kerül sor, mert nem mer hazamenni.

Pákó édesapja ugyani
Pákós egészen mostanáig nem tudta, hogy fia nem végezte el az itteni jogi egyetemet, pedig kifejezetten azért küldte hazánkba fiát. A hivatásos katonatiszt apa nem éppen kesztyűs kézzel bánt családjával, gyakran megpofozta feleségét és öt gyermekét. Szegényen éltek egy szolgálati kis házban, ahol az alapvető kényelmi körülmények sem voltak meg. Nem csoda, hogy apja azt akart, hogy ebből a nyomorból kitörjön, ezért egyetemre küldte őt, ide Magyarországra, ahol jogot kezdett hallgatni.


Állítása szerint azért hagyta abba tanulmányait, mert a magyar nyelv nehezen ment neki. Inkább sztár lett: ismert magyar nóták diszkóváltozatát énekelte lemezre, majd fellépett különböző diszkókban. Az utóbbi időben egyre több tévéműsorba hívták szerepelni, ezért a keresetéből tudja támogatni afrikai rokonait. Édesanyja tudott erről, de az édesapja nem, egészen addig, míg valaki küldött neki egy bulvárlapot postán, amiben az énekes szerepelt.


 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja