SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szívbetegek rehabilitációját is segítő tanösvényt avattak Miskolcon

Családinet [cikkei] - 2018-05-24
Szív- és érrendszeri betegek, magas vérnyomással élők, valamint cukorbetegek rehabilitációját segítő tanösvényt avattak kedden a Miskolcon, a bükki Csanyik-völgyben, az Út az egészséghez program keretében.

Az Európai Unióban évente 1,9 millió ember halálát okozzák kardiovaszkuláris betegségek

Magyarországon is a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a kóros elhízás és ezen betegségek következményei felelősek a korai halálozások több mint feléért. Ezért hozták létre a budapesti Szent Ferenc Kórház szakemberei az Út az egészséghez programot, amelynek harmadik, egyben első vidéki tanösvényét adták át a Csanyik-völgyben.

Olyan tanösvényt alakítottak ki, amellyel segítik az érintett betegek rehabilitációját, egészségi állapotának felmérését, valamint az egészségnevelést és a megelőzést - mondta Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója.

Megjegyezte: az infarktuson átesett betegek halálozási aránya az első egy hétben ugyanolyan, mint Nyugat-Európában, ám hat hónap-egy év után már sokkal rosszabb, mégpedig azért, mert az egészségtudatosság csekély a magyar lakosság körében. A betegek nem vagy csak keveset mozognak, saját bevallásuk szerint azért, mert nincs egy biztos háttér, amely segítene nekik az elindulásban.

A kórház ezt a hátteret szeretné megadni az Út az egészséghez programmal, országszerte 20-22 ilyen ösvényt szeretnének kialakítani - tette hozzá a főigazgató.
Mester Viktória, a projektet támogató Sanofi gyógyszercég csanyiki gyáregységének vezetője azt mondta: ez a program az embert és az egészséget helyezi a középpontba, ez pedig egyezik a cég stratégiájával, ezért álltak a kezdeményezés mellé.
Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester azt hangoztatta, hogy Miskolcnak csodálatos a természeti környezete, amely segítheti az egészség megőrzését, arra kell törekedni, hogy az emberek éljenek ezzel a lehetőséggel.

Emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat korábban létrehozta az egészségfejlesztési intézetet, amely a kisgyermekekkel, a szociális ellátással foglalkozókat kapcsolta egy rendszerbe, minden kisiskolás egy komplex szűrővizsgálaton esik át. Ezt a folyamatot egészítik ki az aktív korúakra és az időskorúakra, ezt szolgálja ez a tanösvény is.

Sárhegyi Zoltán, a területet kezelő Északerdő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke úgy fogalmazott: örültek a kezdeményezésnek, az erdészet munkatársai számtalan munkaórát fektettek abba, hogy a tanösvény elkészüljön, kezdve a koncepció kidolgozásától a tervezésen keresztül a megvalósításig. A társaság pénzt is biztosított ehhez.
 
A tanösvényen egy másfél kilométer hosszú, 55 méter szintkülönbségű rövid túrán és egy három kilométer hosszú, 120 méter szintkülönbségű hosszú túrán mehetnek végig a gyógyuló betegek.

MTI Fotó: Vajda János

Miskolc, 2018. május 22. Mester Viktória, a Sanofi csanyikvölgyi gyáregységének vezetője, Szörényi Beáta, a Sanofi országigazgatója, Kriza Ákos polgármester (Fidesz-KDNP), Pap Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház megbízott igazgatója és Sárhegyi Zoltán az Északerdő Zrt. felügyelő bizottságának elnöke (b-j) átadja a szívbetegek rehabilitációját segítő új tanösvényt Miskolcon, a bükki Csanyik-völgyben 2018. május 22-én.

Forrás: MTI

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja