SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Öngyilkos akart lenni egy 9 éves kislány a tanára miatt - hangfelvétellel buktatták le a szülők

Németh Noémi [cikkei] - 2024-06-25
Hónapokon át bántalmazta verbálisan diákját egy tanár, a lebukás után pedig megpróbálta megvesztegetni a kislány szüleit.

Az RTL híradó számolt be az esetről: depressziós lett egy 9 éves kislány, és öngyilkossági gondolatai támadtak, miután az egyik tanára hónapokon át bántalmazta őt verbálisan egy Fejér megyei iskolában.

"Elkezdett brutális módon befelé fordulni. Arra sem válaszolt, hogy milyen volt az iskola, csak annyit mondott, hogy hagyjál anya, nem akarok beszélni és bezárkózott a szobájába. Ez tartott egy jó pár hétig. Én jeleztem a tanárnőnek, hogy szeretném elvinni pszichológushoz. Ő erre azt mondta, hogy hagyjam, mert mi van, ha olyat mond, hogy még a gyámügy is kijön. Ez életkori sajátosság. Majd kinövi" - mondta el az anya. 

Végül szakemberhez vitte gyermekét: így derült ki, hogy komoly gondok vannak az iskolában, gyógyszert írtak fel a kislány depressziójára és szorongására.

Ezután a szülők egy diktafont rejtettek el Emma táskájában, mellyel 2 és fél hónapon át rögzítették az órákon elhangzottakat. A felvételek alapján a tanár ilyeneket mondott a kislánynak:

"Baromagyú
Semmit nem írtá’, a másik hülye sem.
4x3? Mennyi 4x3? Ide mennyit írok? 12! Írd már te baromagyú! Ide meg hatot! Mert soha nem itt vagy, amit mondok.
Kitekerem a nyakad!
Kiváglak innen úgy, hogy kitörik kezed-lábad.
Ki kíváncsi rád?
Téged ki kérdezett már megint? Senki nem kíváncsi rád. Senki! Tegye föl a kezét, aki kíváncsi az Emmára! Látod mennyien nem? Senki. Minek szólsz bele mindig?" 

A kislány öngyilkossági gondolatairól egy hangfelvétel is tanúskodik: ezen az hallható, hogy a tanár hosszan kiabál a gyerekkel, majd a következő párbeszéd zajlik le köztük: 

"– Meg akarok halni
– Miért zsíros, retkes ez a füzet megint? Miért? Leültél a helyedre? Leültél?
– Meg akarok halni!"

Az RTL információi szerint a szülők hiába fordultak a tankerületi központhoz, nem kaptak segítséget - végül az oktatási jogok biztosának segítségével találtak új iskolát gyermekük számára. 

Amikor kiderült, hogy a szülők az RTL Híradóhoz fordultak, a tanár megpróbálta megvesztegetni őket: "Megpróbált minket lefizetni. Kérdezte, hogy mennyi pénzt kérünk azért, hogy ne engedjük a műsort lemenni" - mondta el az anya.

Az RTL többször is kereste a tankerületi központot, azonban egyelőre nem kaptak választ. A szülők rendőrségi feljelentést fognak tenni a tanárral szemben.

Kapcsolódó cikkeink: 

Indexkép: Depositphotos.com
 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Letartóztatták a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját

Elrendelte a bíróság szerdán a holtan talált berekfürdői kisfiú német állampolgárságú anyjának letartóztatását - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.

Holtan találtak egy tízéves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy tízéves német állampolgárságú fiút a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Berekfürdőn - közölte honlapján a rendőrség vasárnap délután.

Tragédia Kalocsán: Meghalt egy gyermek, miután a kalocsi kórházból Bajára küldték

Egy gyermek életét vesztette, miután a kalocsai kórházból Bajára küldték - számolt be az esetről az ATV Híradója. A gyermek kedden délután került a kalocsai intézménybe kruppos köhögéssel és tüdőgyulladással, azonban ott nem látták el, mivel a kórház gyermekosztályát korábban bezárták.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

Tömeges óvodabezárások országszerte: zokogó szülők és kétségbeesett pedagógusok

Egyetlen nap alatt kilenc óvoda bezárásáról döntöttek Magyarországon, ami mély aggodalmat keltett a szülők és pedagógusok körében.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja