SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kékbe borult az ország a Gyermekek Világnapján

Családinet [cikkei] - 2022-11-21
Kékbe borult számos ikonikus épület és műemlék a fővárosban és további hét településen vasárnap este, a Gyermekek Világnapján. A díszkivilágítás az ENSZ 33 éve elfogadott Gyermekjogi Egyezményét ünnepelte, a világ minden gyermekének jogaiért fénylett. Ezen a különleges napon minden évben egy kiemelten fontos, gyerekeket érintő ügy kerül középpontba. A gyermekvédelmi szervezet 2021-ben a fiatalok mentális egészségének fontosságára hívta fel a figyelmet, idén pedig a klímaválság, mint gyerekjogi válság a legfontosabb téma.

Nem kérdés, hogy a globális felmelegedés a mai gyerekek felnőtt életét fogja leginkább befolyásolni. Számos hazai és nemzetközi felmérés eredményei rámutatnak arra, hogy a fiatalok aggódnak a beláthatatlan következmények miatt. A szervezet idei reprezentatív kutatása alapján 10-ből 9 fiatalt szorongás tölt el, mivel tehetetlennek érzi magát, úgy érzi, hogy nincs ráhatása, kevés információt kap a témában. Mindezekre reagálva 2022. november 20-án az UNICEF Magyarország megrendezte az első, fiataloknak szóló hazai klímavédelmi konferenciát, amelyen 300 fiatal vett részt.

A szervezet az esemény fő céljaként tűzte ki, hogy a konferencián a 13 és 25 év közötti korosztály szabadon kérdezhessen és hiteles tájékoztatást kaphasson a téma szakértőitől és a döntéshozóktól, valamint hallathassa hangját. A meghívott előadók között volt Ürge-Vorsatz Diána egyetemi professzor és a téma számos szakértője, a Magyar Természetvédők Szövetségének képviselői, a WWF Magyarország, A GreenPeace, a Jane Goodall Intézet, a Fridays for Future, a FAO, a Felelős Gasztrohős és a Green Policy Center képviselői. Minden beszélgetésben részt vettek az UNICEF Magyarország fiatal nagykövetei is, akik kérdéseikkel és meglátásaikkal képviselni tudták korosztályuk véleményét.

Az energiaárak emelkedésének hatására az idei világnap estéjén kevesebb helyszín borult kékbe, mint az előző években. Mivel sok helyen az állandó kivilágítást is kénytelenek voltak megszüntetni, a kékre váltás sem volt megvalósítható, hiszen az Unicef Magyarország csak az egyébként is folyamatosan kivilágított helyeken kékít ezen a napon. Mindezek ellenére a klímakonferencia végére már az UNICEF kék színében tündökölt a Szabadság-szobor, díszkivilágítást kapott a Művészetek Palotája, a Haris Park, az Akvárium Klub és a Hotel Clark Budapest. Miskolcon az Avasi Kilátó, Biatorbágyon a Tópark Iroda- és Lakópark, Velencén a Bence-hegyi Kilátó, Gyulán az Almásy-kastély, Szentendrén a Városháza kapott kék fényeket. Orosháza is a gyermekjogok fontosságára hívta fel a figyelmet és Jászboldogházán a Szent Család Római Katolikus Templom cserélte esti fényeit kékre.

Unicef - kék Művészetek Palotája
Művészetek Palotája

Unicef - kék Haris Park
Haris Park

Unicef - kék Akvárium
Akvárium

Unicef - kék Clark Hotel
Clark Hotel

Unicef - kék Almásy-kastély
Almásy-kastély

Unicef - kék jászboldogházi Szent Család Katolikus Templom
jászboldogházi Szent Család Katolikus Templom

A konferencián 3 teremben 50 szakértő bevonásával zajlottak az izgalmas beszélgetések és játékos programok, kifejezetten a 13 – 25 éves korosztály számára tervezve. Az esemény végén a rendezők és támogatók értékes nyereményekkel díjazták a legaktívabb klímahősöket.

Unicef klímakonferencia díjazozzja

Az UNICEF Magyarország „Klímahősök” kampányát számos komoly, a hazai és a nemzetközi piacon is elismert cég támogatta, így a Deloitte Magyarország, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., a Dentons, az Indotek Group, a Magyar Telekom, a Microsoft és az OTP Bank.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja