SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Senki sem lehet a jövőben magántanuló Magyarországon?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-06-17
A 2020/21-es tanévtől a kormány kivezetné a magántanulói státuszt, helyette indokolt esetben egyéni tanrendet lehetne majd kérni. A szerdán benyújtott javaslat körül még sok a bizonytalanság, és akár jó is kisülhet belőle, de félő, hogy az új szabályozás ellehetetleníti az alternatív kezdeményezéseket - írja az Index.
Senki sem lehet a jövőben magántanuló Magyarországon?

Jelenleg Magyarországon 16 éves korig tart a tankötelezettség, amelyet az érintett korosztály tagjainak túlnyomó többsége iskolába járással teljesít. Van azonban 7-8000 gyermek – az összes tanuló nagyjából 5 ezreléke –, akik különböző okok miatt magántanulói státuszban vannak, és évente vagy félévente tesznek osztályozóvizsgát egy intézményben.

Az EMMI által bejelentett új törvénytervezet ebben hozna változást úgy, hogy a magántanulói jogviszonyt megszüntetné, és helyette – ha azt a tanuló speciális élethelyzete indokolja – egyéni tanrendet engedélyezne. Hogy mindez mivel járna pontosan, még nem egyértelmű, és a szakemberek is megosztottak a kérdésben.

Leggyakrabban a következő okokból kérik a családok, hogy gyermekük magánúton teljesíthesse a tankötelezettségét:

  • A család külföldre költözése
  • A gyermek tartós betegsége
  • Utazó életmódot folytató családok (jellemzően cirkuszosok)
  • Versenysportoló vagy komoly művészeti tevékenységet folytató gyermek
  • Tanulási és beilleszkedési gondokkal küzdő fiatal
  • A szülők elégedetlenek a hagyományos közoktatással

A változtatás különösen az utolsó két csoportot érintheti. Egyes szakemberek úgy gondolják, még hasznos is lehet, ha az iskolák szakítanak azzal a káros gyakorlattal, hogy a nehezen kezelhető gyerekektől úgy szabadulnak meg, hogy magántanulói státuszba kényszerítik őket. Az érintett gyermeknek és hosszú távon az egész társadalomnak is érdeke ugyanis, hogy az iskola tudjon kezdeni valamit a problémás esetekkel, és a sehova sem vezető elkülönítés helyett segítsenek inkább megtalálni a helyüket a társaik között.

Egyre több azonban az olyan család, akik - megelégelve a közoktatásban uralkodó állapotokat - úgy döntöttek, a saját kezükbe veszik gyermekeik iskoláztatását. Gombamód szaporodnak a tanulókörök, ahol a gyerekek hivatalosan magántanulói státuszban, kiscsoportos formában, alternatív módszerekkel sajátítják el a tananyagot. Kétségtelen, hogy az ilyen csoportok színvonala is erősen hullámzó: vannak nagyon jó kezdeményezések, mint a jövő tanévtől már hivatalos iskolaként működő Budapest School, de sokszor a kezdeti lelkesedés nagyobb, mint a szakmai tudás, és menet közben derül ki, hogy a tanulókör nem fogja tudni megütni a kívánt színvonalat. Az is sok szülőnek okoz csalódást, hogy ezekben a csoportokban gyakran felülreprezentáltak a problémás – általában korábban a közoktatásból eltanácsolt – gyermekek, a pedagógusoknak pedig sem képesítésük, sem tapasztalatuk nincsen egy olyan csoport irányításához, amelynek nagyobb része valamilyen zavarral küzd.

Minden nehézség ellenére azonban a tanulókörök még így is vonzó alternatívát jelentettek azon családok számára, akik a hagyományostól eltérő oktatást szerettek volna biztosítani a gyermekeiknek. Félő, hogy az új szabályozás az ő választásukat hivatott ellehetetleníteni.

Kép: Design_Miss_C / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja