SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Családbarát pályázatokat hirdetett a szociális tárca

Családinet [cikkei] - 2013-06-20
A családbarát közgondolkodás népszerűsítése, valamint családbarát munkahelyek megteremtése érdekében írt ki összességében mintegy 83 millió forint keretösszegű pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága - jelentette be a tárca helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila arról beszélt, a kormány politikájában eddig is kiemelt szerepet kapott a családok támogatása, a gyermekvállalási kedv növelése, és ez már számos konkrét intézkedésben is megjelent. Ezek között említette a családi adókedvezmények rendszerének bevezetését, amely éves szinten összességében 180 milliárd forintot hagy a családoknál, a gyes három évre emelését és a kismamák foglalkoztatása utáni járulékkedvezményeket.
Hozzátette, ezeknek a családbarát intézkedéseknek a kiegészítésre hirdették meg a mostani pályázatokat.

Elmondta, a Családbarát munkahely pályázattal egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a cégek - például a munkakörök, a munkarend kialakításakor - figyeljenek oda arra, hogy a munka világába visszatérő anyák össze tudják hangolni az otthoni és a munkahelyi teendőiket. A helyettes államtitkár közölte, hogy a mostani, csaknem 23 millió forintos pályázatot - munkahelytípusoknak megfelelően - négy kategóriában írták ki, és az egyes cégek másfél millió forintot nyerhetnek el. Megjegyezte, a munkaadók számára a pénzbeli támogatásnál értékesebb lehet, hogy a családbarát emblémát egy évig használhatják.
A pályázatok benyújtási határideje augusztus 4-e.

A pályázaton korábban mások mellett Családbarát munkahely címet nyert el az Arkon Zrt., az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., Tata és Tapolca város önkormányzata és a Magyar Állami Operaház.



A másik, a családbarát közgondolkodás népszerűsítésére - 60 millió forint keretösszegben - kiírt pályázatra azok a civil szervezetek, egyházak, egyházi fenntartású szervezetek, médiatartalom-szolgáltatók jelentkezhetnek, amelyek vállalják, hogy olyan közösségi, kommunikációs vagy képzési programokat, előadássorozatokat indítanak, amelyek "a munka és a családi élet összehangolásáról" szólnak. Az egyes szervezetek fejenként 800 ezer forintot kaphatnak, a pályázat benyújtási határideje július 20-a. A kiírások szerdán már elérhetőek a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnek, a pályázatok bonyolítójának a honlapján, a www.ncsszi.hu címen. A pályázat eredményhirdetése egy időben, szeptember 15-én lesz.

Forrás: MTI
Kép: photostock, 
www.freedigitalphotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja