SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Franco Nero lesz az idei Operabál díszvendége

F-B Zsuzsi [cikkei] - 2009-02-16
A farsangi báli szezon utolsó hétvégéjén, február 21-én rendezik meg tizennegyedik alkalommal a Budapesti Operabált. A rendezvény díszvendége ebben az évben Franco Nero, olasz filmszínész, rendező, producer, forgatókönyvíró, aki közel fél évszázadot átlölelő románc után vette feleségül kedvesét.

Franco Nero, a 68 éves, még mindig gyönyörű kék szemű színész, a hatvanas években kezdett filmezni. Előnyös megjelenése, kitűnő fizikai adottságai figyelemre méltó jellemábrázoló képességgel párosultak. A "spagettiwesterneknek" köszönhette sztárrá válását (Django, Keoma), de számos más műfajban is bizonyította képességeit. Többek között játszott rendőrfelügyelőt (Mint a bagoly nappal), tanárt (Tisztes honpolgárok), ezredest (Mussolini végnapjai), festőt (Tristana), tábornokot (Még drágább az életed), és Koltay Gábornak köszönhetően Árpád vezér és Gellért püspök alakját is megformálhatta. (Honfoglalás, Sacra Corona). Legutóbbi filmje, az Almási Tamás rendezte Márió, a varázsló, melyben Nero játssza az elegáns és arisztokratikus Máriót, egy cipőgyár olasz tulajdonosának szerepét.

Franco Nero családi körbenMég 1982-ben így nyilatkozott szerepválasztásairól: "Ha megkérdezném Vanessa apját, (Sir Michael Redgrave) vagy Laurence Olivier-t, vagy John Gielgud-ot a színész mesterségről, akkor azt mondanák nekem, hogy egy bizonyos ponton választanom kell: sztár akarok-e lenni és egy halom pénzt keresni, vagy más és más szerepeket kipróbálva hosszabb és érdekesebb pályát szeretnék-e befutni." (Ami esetleg csak a végén hozza meg az elismerést.) Három nemzetközi filmfesztivál is életmű díjjal jutalmazta színészi munkásságát. (Art Filmfestival 1995, Los Angeles-i Olasz Filmkritikusok Díja 1999, Milánói Nemzetközi Filmfesztivál 2003)
1968-ban, a Camelot-ban nyújtott alakításáért Golden Globe díjra is jelölték, mint legígéretesebb ifjú színészt. A zenés darabban Sir Lancelot-ot alakította, és nem csak szerepe szerint szeretett bele a Guenevere alakját megformáló Vanessa Redgrave-be. Kapcsolatukból két év múlva megszületett fiuk, Carlo. A színésznőnek az előző házasságából már született két lánya, Natasha és Joely Richardson, akik szintén a színészi pályát választották. A híres színészdinasztiába csöppent Nero egy színész vőt is kapott.1994-ben ő kísérte oltárhoz Natasha Richardsont, aki Liam Neeson felesége lett.

A Kés/alatt című világhírű sorozatban gyakran láthatjuk az Oscar díjas Vanessa Redgrave-et együtt szerepelni Joely Richardson-nal. Szerepük szerint is anyát és lányát alakítanak. A Koltay Lajos rendezte Este c. filmben is hasonló szereposztásban, de a másik lányával, Natashá-val játszik. (A filmben még két világklasszis is feltűnilk: Glen Close és Franco NeroMeryl Streep, az általa megformált alak fiatalabb énjét pedig Mamie Gummer játsza, aki a valóságban a színésznő lánya)


Carlo Nero filmrendező lett. 2004-ben, az általa vászonra vitt A Láz c. filmben édesanyjának és Joely-nak is szánt egy-egy szerepet.

Amikor legutóbb, tavaly novemberben vendégünk volt Franco Nero, a Márió, a varázsló c. film bemutatója kapcsán megkérdezték, hogyan tartja magát formában. Azt válaszolta, hogy rengeteget sportol, teniszezik, focizik, és horgászik, amivel a lelkét is karban tarthatja. Igyekszik egészségesen étkezni, de a munka az, ami feldobja és kikapcsolja, és persze az unokái. Ők tartják fiatalon. Fotózni a mai napig nagyon szeret, főleg arcokat, gyerekek és idős asszonyok arcát, akik ugyan különbőzőek, de valahol mégis egyformák: tiszták és ártatlanok.

A Franco Nero és Vanessa Redgrave között lévő, közel fél évszázadot felölelő, hol lecsendesedő, hol fellángoló románc 2006. szilveszterén kötött házasságukkal teljesedett ki. A színésznő így vall erről:
"Nos, immár negyven éve ismerjük és szeretjük egymást. A feleségének szokott hívni, ezt mindig is szerettem. Ez az esküvő a tisztelet és szeretet ünnepe volt, a családdal és néhány nagyon közeli baráttal. Még az unokáimmal is táncolhattam! Csodálatos volt! Azt hiszem, negyven év után már ismered azt az embert, akit szeretsz és becsülsz. És én szeretem és tisztelem őt nagyon- nagyon."

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja