SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Amit eszel, az vagy?

Singola Edit [cikkei] - 2008-08-21
A táplálkozás az élet állandó megújításának legfontosabb eleme, éspedig nagyon aprólékosan, hiszen naponta befolyással van minden életműködésre, ezáltal hat az ember testi-lelki-szellemi állapotára és nem utolsósorban társadalmi magatartására is. Nem véletlenül volt már az őskorban a táplálékszerzés háborúk indítója. Ma szintén központi jelentőségű helyet foglal el az emberiség mindennapjaiban a táplálék és a táplálkozás.

Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy.”
                                                                                  Brillat-Savarin táplálkozás-tudós

Sokszor nem is vagyunk tudatában annak, hogy az étel tápértékén túlmenően pszichikus és emocionális, szimbolikus értékkel egyaránt bír.
Az ételnek lehetnek általános és egyedi jellegű értelmei, pl. akibe spenótot erőszakoltak, annak az önállóságába való beavatkozást jelentheti ez az étel.
Általános jelentésű pl. az édesség, mint a szeretet és a jutalom jele.
Mágikus ételnek számít pl. a tojás, erőleves, valamint társadalmi rangot kifejező a kaviár, régebben a só, krumpli.

    Az étkezési szokások szolgálhatnak életminták alapjául is. Természetesen a következő  megállapítások nem általánosíthatók és kultúránként eltérhetnek.

1.  Az óvatosan próbálgató: Szerinte az evés leleplező és az életébe is kerülhet. Minél fontosabb személy volt valaki, annál óvatosabbnak bizonyult, ezért voltak előkóstolói. Tehát bizalmatlan, elővigyázatos.
2.  A gyorsan behabzsoló: szeretne minél gyorsabban, minél többet enni, kerül, amibe kerül. Túl nagy falatokat nyel le és nagy mennyiségeket. Kapni akar, gyakran úgy érzi, nem jut neki elég, aki pedig nem kap, adni sem tud.
3.  A csöndesen élvező: hallgat evés közben, neki az étkezés valódi rituálé. Az életet élvezi, étkezésében is figyelmesen, tisztelettel fogyasztja el mindazt, amit elébe raknak. Minden érzékszervével belemerül a gyönyörökben, még ujjait is használja.
4.  A kalóriaszámláló: Az evés intellektuális tervezés, élvezetről szó sincs. Az a fontos, hogy egészséges legyen, amit eszik, az íze nem számít. A diéta nála mennyiségi és minőségi válogatást jelent, így sok mindent elutasít az életben.
5.  Az elcsigázott aszkéta: Kevés dolog csúszik át kritikus válogatása szigorú rendszerén, de még ebből is kevésre van szüksége. Elcsigázottsága az élet keménységéről tanúskodik, amely ellene és a világ ellen irányul.

6.  A robosztus mindenevő: Úgy veszi a dolgokat, ahogy azok jönnek, és nem nagyon érdekli a főzés. A nyers étel teljes mértékben megfelel neki.
7.  Az elkényesztetett gyerek: Olyan puha ember, aki csak puhát tud enni. Szereti, ha gondoskodnak róla, ha főznek neki.  Az ilyen élethelyzet sok bizalmat kifejleszt benne, ezért lenyel minden pempőt, papit, fontos, hogy minden emlékeztesse a mama főztjére.
8.  Igényes luxusevő: Neki minden étkezés esemény, főleg esztétikai, a jó ízlés fontosabb, mint az evés. Mindennek a helyén kell lennie, a sótartótól a tányérdekorációig. Ő nem eszik, hanem elkölti az ételt.
9. Őrülten evő: Aki tudatosan eszik olyasmit, amit a normál ember nem, pl. élő majmok agyvelejét, teknősbékalevest. Szereti a nyers véres húsokat. Számára semmi sem túl szokatlan vagy egzotikus.

   Az étkezési szokásokhoz hasonlóan a kedvenc ételekből is rájöhetünk néhány lényeges jellegre. Minden, ami feltűnő és különösen hangsúlyos, annak üzenete van.
 A babaételeknél az emésztés a testen kívül történik, vagyis a táplálék mechanikusan előemésztett. Aki később is kitart az ilyen táplálék mellett, az nem akarja megrágni a keményebb falatokat. A visszaesést erre a formára, kímélő étrendnek is nevezik, ilyenkor nem akarunk együttműködni az agresszív folyamatban, és a felelősséget másra hárítjuk. Tipikus eset erre a betegség, amikor visszaesünk gyermeki szintre, hagyjuk, hogy mások gondoskodjanak rólunk.
 A pudingrajongókról az mondható el, hogy problémát csinálnak minden apró csomóból.
 Aki a magvakat szereti, azt minden magvas probléma vonzza. Abban, hogy elutasítanak minden egészségtelen édességet, közrejátszik minden puhától, lágytól, és végül a szeretettől/szerelemtől való félelmük.
 A gyümölcsök, ahogyan a szabad ég alatt a napon érlelődnek, van bennük valami csábító és ártatlan. Szinte maguktól esnek az ölünkbe, így ártatlanok maradunk, nem kell vadászni rájuk és vérrel beszennyezni magunkat.
 A húsevők legtöbbje, nem törődik azzal, hogyan került tányérjára a hús, de ha tudnák, sokan vegetáriánusokká válnának. Aki azonban tudatában van, az kész arra, hogy szembesüljön saját múltjával. Aki húst hússal akar enni, annak a régi vadászösztöne és vérszomja jut felszínre.
 Ha valaki azért nem eszik halat, nehogy szálkával találkozzon, az világosan megmutatja túlzott félelmét az agressziótól.
 Aki fűszertelen ételeket fogyaszt, annak életéből ugyanúgy hiányozhat a „fűszer”, aki viszont túlfűszerezi ételeit, azt fejezi ki, szereti a nagy feladatokat, izgalmakat.

    Kultúránként eltérést abban találhatunk, hogy az egyes népeknél mi számít ételnek és mi nem, hogyan termesztik, tárolják, fogyasztják azokat, ki készíti kinek, kik ehetnek együtt és milyen alkalmakkor.
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja