Milyen az egészség szempontjából ideális szék?
Singola Edit [cikkei] - 2008-07-03
Otthonunk tárgyai, berendezésünk mind bennünket jellemeznek, hiszen saját környezetünket alakítjuk ki velük. Ezeknek a tárgyaknak kettős funkciójuk van: gyakorlati és esztétikai céloknak kell megfelelniük. Az ülőbútornak, a tartalom és a forma egysége mellett rendkívül fontos rendeltetése van, mégpedig az, hogy egészséges ülést biztosítson.
Valószínűleg már az őskorban kialakított a megfáradt ember, ülésre és pihenésre alkalmas eszközöket a természetben talált tárgyakból. Ahogy az evolúció során finomodtak az eszközök, úgy változtak a test arányainak és a pihenés igényeinek megfelelően az ülőhelyek is. A neves építészek szinte mindegyike megalkotta a maga székét, amely talán jobban összeforrt nevével, mint egy-egy híres épülete. Van ugyanis valami kivételes a székben, amely a mindennapiság ellenére a tervezői eredetiség tárháza. A szék megalkotásakor közvetlen módon kell szembesülnie a tervezőnek az emberrel, hiszen a szék a személyes élettér része, és az ember rendkívül sokszínű élettevékenységi körben teremt vele szoros kapcsolatot, legyen az a munka, a pihenés vagy a szórakozás világa.
Más megközelítésből a szék és mindenféle ülőbútor, ahogyan Le Corbusier is vallotta – „a ház voltaképpen egy lakógép, a karosszék voltaképpen ülőgép”-, egy ülőgép kell, hogy legyen. Az emberi test arányait és az üléssel kapcsolatos követelményeket kell követnie. A különféle tevékenységek során más és más testhelyzetet veszünk fel, a korszerű széken ennek megfelelően ajánlatos állítani a magasságon, háttámlán és a dőlésszögön.
Nincs olyan ülőbútor, amely a mindennapi életben előforduló összes igénynek és élethelyzetnek megfelelne. Egy szék funkciója abban merül ki, milyen igényeket próbál kielégíteni. A dinamikus ülés és a mozgással járó pihenés mellett kímélnie kell a hátat és lehetővé tennie az egyenes testtartást, biztosítva ezzel a gerinc védelmét. Az ülés akár íróasztalnál, autóban vagy kényelmes fotelben történik, civilizációnk típusos testhelyzetévé vált, de a gerinc szempontjából elég kedvezőtlen, ezért fontos, hogy figyelmet fordítsunk az ülőbútorra.
Az európai székek magassága általában azonos norma szerint készül. Ennek alapja a lábszár átlagos magassága. De ami egy 170 cm magas embernek ideális, az egy alacsonyabb vagy magasabb számára nem. A szék magassága akkor tökéletes, ha üléskor a comb vízszintes helyzetű és a térdet 90-100 fokban be lehet hajlítani.
Néhány konkrét példa az anatómiailag megfelelő székre:
- az irodaszék: az állíthatóság ennél a típusnál alapvető követelmény. A szék elülső peremének padlótól számított magasságát úgy kell beállítani, hogy az azonos legyen a széket használó személy lábszárának hosszúságával. A szék ülőfelszíne vízszintes legyen, de előnyös, ha az ülőlap előredönthető 15 fokot, ugyanakkor a csúszást megakadályozza. Az elülső pereme legyen lekerekített, hogy ne nyomja a combot. A háttámla idomuljon a test formájához, magassága állítható legyen és támassza meg a gerincet a medence felső részén. A háttámlán függőleges és vízszintes irányban is kis előre boltosulásnak kell lennie. A szék stabilitását legjobban az ötágú csillagban elhelyezkedő, lehetőleg guruló lábak biztosítják.
- Otthoni szék: amelyet étkezés, barkácsolás közben használunk. A szék magasságát a testmagasság és az asztal magassága alapján kell meghatározni. Gyerekeknél szokásosa lábtartó használata is. Az ülőfelszínnel szemben támasztott követelmény hasonló, mint az irodaszéknél. Akkor biztosított a kényelmes ülés, ha a felszíne domború. A széklábak ne tapadjanak a padlóhoz, könnyen mozgathatók legyenek.
- Fotel, pihenőszék: pihentető és kényelmes ülést biztosítson olvasás, beszélgetés, zenehallgatás és tévézés közben. Ülőfelszíne jó kárpitozás esetén hátrafelé lejt maximum 15 fokos szögben, és a felülete nem csúszós. Ülőmélysége olyan, hogy szabad helyet biztosít a térdhajlat és a fotel pereme között. Az ülés magassága általában 38-42 cm között megfelelő. A háttámla kiképzése előredomborodó legyen, semmiképp sem bemélyedő.
- Az autóülés: sokan órákon át vezetnek, ezért fontos a beállítása. Az ideális autóülés háttámlája szintén hátrafelé dől kb. 30 fokot, teljesen alátámasztja a combot, valamint megtámasztja az ágyéki gerincet és a tarkót is.
A funkcionalitáson kívül más tényezők is befolyásolják az ülőbútor iránti igényt, például a nem és a kor. A férfiak inkább az erős, angol típusú széket, foteleket kedvelik, míg a nők a kecsesebb, könnyebb stílusokat. A fiatalok hamarabb választanak design széket, míg az idősebbek maradnak a hagyományos, kényelmes, elnyűtt foteleknél. A nagyszülők és a kismamák kedvencét sem hagyhatjuk ki, a hintaszéket, de meg kell említeni a mozgáskorlátozottak életét megkönnyítő tolószéket is, amelyből először a Thonet cég gyártott.
A rendkívüli kínálatnak köszönhetően mindenki a saját ízlésének és kívánalmának megfelelően választhat ülőbútort. De a döntés során egészségünk megóvása érdekében, vegyük figyelembe a fenti szempontokat is.

Családinet hozzászólások:
HozzĂĄszĂłlĂĄsok
Következő hír
A lecitin mint a vitalitás forrása
LEGOLVASOTTABB
„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után
Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.
7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal
Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.
Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze
Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.
Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt
Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.
Ingyenes hétvégével nyit a Lupa
Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.
Közösségi hozzászólások: