SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sajttal, sonkával töltött pulyka

Családinet [cikkei] - 2009-06-08
Az alábbi egy remekül variálható recept, hétköznapi vacsorának ugyanúgy megteszi, mint különleges töltelékkel felturbózva ünnepnapokra.

Hozzávalók:

kb 60-65 dkg pulykamell szeletpulykatekercs

3 szelet jó minőségű sonka

1 tubus krémsajt

3-4 kelkáposzta levél

 

Elkészítés:

A hentest megkértem, úgy vágja le a húst, hogy abból aztán szép, nagy kinyitható szelet legyen. Nagyon profin csinálta, a fél húsvágó deszkát beborította a hús, amit vágott. Rám várt a feladat, hogy viszonylag vékonyra klopfoljam, és ez többé-kevésbé sikerült is. Ekkor megsóztam a húst, tekertem rá egy kis borsot, majd az előzőleg sós vízben 2-3 percig előfőzött, lecsöpögtetett kelleveleket ráterítettem. Erre rányomtam a tubus krémsajtot, végül pedig a sonkaszeleteket is rátettem. Szorosan feltekertem a húst, kiolajozott fóliára fektettem, amit szaloncukorszerűen alaposan, sorosan betekertem. 200 fokon sütöttem 25-30 percig, majd kibontottam a fóliából és csinosan felszeleteltem.  Rizs és savanyúság került mellé.

Forrás: http://fakanal.freeblog.hu

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja