Amikor terápiává válik a játszás: így olvashatod ki a játékából, hogy mi bántja

Hogyan kínáljuk fel a játékot megoldásként?

Feldolgozás és gyógyulás a játékon keresztül

Mi szülők, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a játék a gyermek számára főként örömszerző tevékenység, vagy a másik véglet, hogy úgy állunk hozzá: ez az ő „munkája”, ez a dolga. A játék azonban ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bír, a játék tulajdonképpen a gyermek nyelve, kifejezési eszköze, sőt: szinte az egész élete. A játék – főleg a szabad játék – elsődleges, ősi megnyilvánulás a gyermek számára, sokkal kifejezőbb, mint a beszéd.

A gyermek szabad játék közben kifejezi az érzelmeit, gondolatait, problémáit, konfliktusait. A pszichológusok munkájuk során kihasználják ezt a lehetőséget, és a játékot terápiás környezetbe téve feldolgozást és gyógyulást tudnak elérni viselkedési problémás és szorongó gyerekeknél.

A mindannyiunk számára sok utat megnyitó Polcz Alain pszichológusi pályájának része, hogy létrehozott egy Világjáték nevű diagnosztikus és terápiás eszközt, mely a gyermeki lélek számára adott önkifejezési lehetőséget. A Világjáték alkalmas arra, hogy a kisgyermek kifejezze érzelmeit akkor is, ha nincs még széles körű szókincse, vagy nem tudja az érzelmeit árnyaltan megmutatni. Egyúttal a pszichológus számára is eszközt adott ahhoz, hogy a gyermeket megfigyelhesse, problémáját azonosítsa, és együtt tudjanak változtatni rajta.

Képzeljünk el egy nagy terepasztalt, ahol a valóságos élet kicsinyített másai kapnak helyet: tenger, homok, házak, templomok, fák, emberfigurák, és műanyag állatok. A gyermek a játékban felépítheti teljes világát úgy, ahogyan ő megéli, és ezen a jelképes világon keresztül megmutathatja saját belső világát, kérdéseit, konfliktusait. A szakember a játék következmények nélküli világában maradva átadhat a gyermek számára megoldási módokat, új viselkedési stratégiákat, új nézőpontokat.

Azonban a játék csodálatos világából a felnőttek sincsenek kizárva. Aki el szeretne merülni a gyermeke belső világában és segítő szándékkal szeretne felé fordulni, annak az időn és a figyelmen kívül semmilyen eszközre nincs szüksége, minimális befektetéssel nagy áttöréseket érhet el. A játék során a gyermek szülői segítséggel sérülések és súlyos következmények nélkül szembesülhet a saját viselkedése által okozott károkkal, módosíthat rajta, újrajátszhatja, begyakorolhatja, új szerepeket próbálhat ki, tágíthatja a viselkedési eszközkészletét, felkészülhet várható eseményekre, mint például a vérvétel vagy a költözés.

Kép: Depositphotos.com

Hogyan lehet a szülő a gyermek játékterapeutája?

A gyermek minden benne zajló folyamatot belevisz a játékba.

• Ha kirekesztést él meg, a barna macikói ki fogják zárni a játékból az egyetlen jegesmedvét.
• Ha bántották őt a közösségben, az ő „népe” (plüssállatai) között is ki fog törni a háború.
• Ha a szülők között konfliktus van, lehet, hogy azzal ad jelet, hogy a játékteret mindig két részre osztja.

A gyermek még nem tudja összeszedetten elmondani, hogy mi foglalkoztatja őt, de a benne zajló eseményeket a játékába vetíti ki. Abból, ahogy a gyermek játszik, megérthetjük, hogy milyen probléma foglalkoztatja, milyen helyzetre keres megoldást, milyen viselkedést próbál feldolgozni.

Ha ismétlődő elemek vannak a játékában, ha újra és újra visszatér ugyanahhoz a játékbeli helyzethez, egész biztos, hogy valamire választ keres, elakadt a világ értelmezésében, hogy ahhoz segítségre van szüksége.

Nem kell ahhoz pszichológus, hogy a szülő a jeleket értelmezni tudja. A mi dolgunk észrevenni, ha a gyermek játéka elakad, ha agresszió, feszültség árad belőle, ha olyan eseményeket elevenít meg, melyeknek értelmezéséhez még kicsi.
 

Kép: AKuptsova / Pixabay

Mire figyeljünk?

Vegyük komolyan, amit a gyermek játékában látunk, hiszen a lelkét tükrözi vissza. A szülő feladata lehet, hogy a játékon belül szembesítse a gyermeket a viselkedésének hatásaival. Ha lelöki a játékfiguráját, mondjuk el neki, hogy ez fáj a játékbeli babának vagy állatkának, hogy esetleg dönthet úgy, hogy máskor nem játszik azzal, aki fájdalmat okozott neki.

Engedjük, hogy irányítson, hogy érzelmeit a játék védett közegében szabadon kifejezze. Engedjük érzelmeket átélni, azokat nevezzük meg. Hihetetlenül kicsi még a felnőttek szókincse is az érzelmek kifejezését illetően - hogyan értelmezzünk egy olyan érzelmet, amit még megnevezni sem tudunk, és hogyan irányítsuk? Tanítsunk meg a gyermeknek összetettebb érzelmeket is, mint amilyen az undor, a féltés, a féltékenység, a hála, vagy a kiengesztelődés…

Mutassunk játékon belül más megoldási módokat, pörgessük vissza a játékot odáig, ahol megjelent egy rossz megküzdési módszer, és játsszuk másképpen. Kérdezzük meg, hogy a játékfigura miért ütött, miért sírt, mire gondolt, mit érzett közben, mire vágyott? Gondolkozzunk el azon, hogy miért ezt játssza mindig, milyen kérdésre keres választ? Ha az óvodát játssza el, miért üt valaki mindig meg valakit? Mi váltja ki ezt? Hogy lehetne másképpen?

Figyeljük meg, milyen szerepet választ általában a játékban: parancsolgat inkább, vagy mindenbe beleegyezik? Mit szeret játszani, mennyi ideig játssza? Csapatban szeret játszani vagy inkább egyedül? Ha észreveszünk valami aggodalomra okot adó dolgot, ne essünk ki a játékból, engedjük a figura bőrébe bújva dönteni.

A játék attól működik, hogy nincsenek korlátai, a fantázia segítségével akár vikingek jelmezébe bújva is színpadra vihetjük a problémát, jelképessé tehetjük, eltávolíthatjuk, és a játék szintjén megoldásokat találhatunk, amelyek a valódi életbe is átvihetőek. A gyermek általában addig játssza ugyanazt a játékot, míg meg nem találja a kérdésére a választ.

A játék csodálatos adomány, az élettelen figurák megelevenedhetnek benne, a szőnyeg lehet a tenger, és a nagy pálma valóságos dzsungel. A kocsik beszélgethetnek egymással, és a sakkbábuk békét köthetnek egymással. Varázslatok és rontások dolgozhatnak, és csodálatos menekülésekre van kilátás.

Margaret Löwenfeld angol pszichológus így fogalmazott: „A  gyerek játszik, épít vagy rombol és közben – szavaival és tetteivel – magáról, félelméről és örömeiről, vágyairól beszél. Sokat mond el így, sokkal többet, mint amennyit kérdésekre válaszolva elmondhatna”.

A játék csökkenti a szorongást, erősíti a kapcsolatokat, fegyelmezés helyett olyan tevékenységet kínál, amiben érzelmeket lehet kimutatni.

Eljátszhatjuk az óvodai vagy bölcsődei konfliktusokat is, újrajátszhatjuk az eseményeket, más végkifejletet írhatunk közösen a gyermek mindennapi csatáihoz.

Olvasd el ezt is: A szerepjáték lenyűgöző hatásai gyermekedre - ezért fontos a fejlődésben, és bajt jelezhet, ha kimarad

Indexkép: Depositphotos.com