SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Babamentés a természetesség nevében

Engel Zita [cikkei] - 2015-02-23
Ha körülnézünk egy játékboltban, és tüzetesebben megvizsgáljuk a kislányoknak szánt baba felhozatalt, csak szörnyülködhetünk, milyen hiperszexualizált sminkkel és ruházattal bocsátják őket forgalomba. Óriásira rajzolt, kifestett szemek, felduzzasztott csókos ajkak, hatalmas lobonc, cédás ruházat.

Egy amerikai kisvárosban élő anyukának, Spohie Singh-nek, elege lett abból, hogy „normális” babákat már nem is lehet kapni, ezért akcióba lendült.

A boltban megvett használt, sérült babákat nem adja oda rögtön gyermekének, hanem először átalakítja azokat, vagy, ahogy ő fogalmaz, megmenti őket szörnyű sminkjük börtönéből. 
A játékokat először levetkőzteti, oldószerrel letisztogatja a fejeket, majd új, a hajszínnek megfelelő hétköznapi arcokat rajzol rájuk. Egy kicsit apróbb szem, egy-két szeplő, egy keskenyebb szájból előbukkanó hamis fogsorocska sokkal természetesebbé és egyedivé teszi a kis alakokat, mint amilyenek a túlsminkelt változataik voltak.
Az új kinézethez új
frizura is jár, majd az édesanyja által kötött és vart ruhákba bújtatva már rá se lehet ismerni az új dizájnt kapott játékokra.
Ezeket a hétköznapi, de modern kinézetű babákat már nyugodtan gyermeke kezébe adhatja.

Sophie, tudósként, csupán hobbiból kezdett el foglalkozni az átalakításukkal, de ez az időtöltés mostanra hivatássá, sőt megélhetési forrássá nőtte ki magát. Ha elkészült egy darab, gyakran kiviszi a szabadba, mert ott szereti lefényképezni alkotásait, majd egy előtte-utána fényképpel megosztja a képeket egy közösségi oldalon. A kezdeti egy-két ezres rajongótábor mára már több mint százezer főre duzzadt. Mivel sokan kérdezték, hol tehetnének szert egy ilyen babára, az átalakított játékokat ma már korlátozott számban, online lehet megrendelni.

Íme, néhány előtte-utána fénykép gyűjteményéből:

Forrás: http://treechangedolls.tumblr.com/
Kép:http://treechangedolls.tumblr.com/

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja