Könnyű azt mondani, hogy sose kiabáljunk!

Mielőtt megszületne a gyerekünk, szinte kivétel nélkül mindannyian elhatározzuk magunkban, hogy mi bizony nem leszünk kiabálós anyák. Nagy pocakkal sétálunk az utcán, vagy vásárolgatunk egy üzletben, amikor arra leszünk figyelmesek, hogy egy anya kiabál a gyerekével. Majd hazamegyünk és elmeséljük a párunknak, hogy milyen szörnyű anyát láttunk, szegény gyerek... 

Aztán eltelik 2-3 év. A dackorszak kellős közepén találjuk magunkat. Fáradtak vagyunk, kialvatlanok, és nagyon vágyunk a társaságra. De ez nem mindig adódik. Apa egész nap dolgozik, és amikor hazaér, csak azt látja, hogy a lakás fel van fordulva, mi pedig már a legkisebb dolgon is felhúzzuk magunkat, persze. Mert egész nap mentek a játszmák, nem akart enni ebédet, nem akarta felvenni a cipőjét, nem akart aludni délután, de volt, amikor egyszerűen csak azért hisztizett, mert a kifli túlságosan be volt kanyarodva, vagy mert nem tudta a saját lábára felhúzni a Barbie baba cipőjét. 

Bár nem szerettünk volna kiabálósak lenni, néha mégis elkiabáljuk magunkat, vagy egyenesen ráordítunk a gyerekre, pedig nem akartunk. 

Ilyen hatása van annak, ha a szülők rendszeresen kiabálnak a gyerekkel

Egy amerikai szaklapban nemrég publikált tanulmány szerint azoknál a gyerekeknél, akikkel sokat hangoskodnak a szüleik, könnyebben alakul ki szorongó, depresszív és stresszes állapot, de mindennaposak lehetnek a viselkedési problémák is. 

A kiabálás következtében fellépő 4 fejlődési rendellenesség pedig a következő. 

1. Önbizalomhiány

A sok kiabálás miatt a gyerek önbizalma sérülhet. Akivel sokat ordítanak, az már egy hangos szótól is összerezzen, vagy attól is megijed, ha becsapódik az ajtó, stb. Az ilyen gyerek elhiszi, hogy nem jó semmire és könnyen önbizalomhiányossá válhat. 

2. A kiabálás csak rövid ideig hatásos

Nemcsak az a probléma a kiabálással, hogy sérül az önbizalom és az önbecsülés, de még csak nem is hatásos módszer. A gyerek viselkedése ugyanis lehet, hogy átmenetileg egy kicsit megváltozik, de később már nem fog. Hozzászokik a kiabáláshoz, és nem fog változni semmi. 

3. Akadályozza a megértést

Az a gyerek, akivel szülei rendszeresen kiabálnak, gyakrabban küzd értési gondokkal. Ezért is érdemes halkabb hangvételben beszélni a gyerekkel. 

4. Kiabálós felnőtté válnak

A kiabálás az egyik legrosszabb példa a gyerek előtt: a kiabálós szülők gyerekéből ugyanis nagyon gyakran válik kiabálós felnőtt. Vagyis a rossz nevelés öröklődik. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy végül az egész család, több generáció is önbizalomhiányossá válhat.

Túlzó elvárás, hogy mindig legyünk türelmesek és higgadtak

Szalai Katalin pszichológus szerint azonban nem minden fekete-fehér. Vagyis a rendszeres kiabálásnak tényleg vannak ilyen negatív következményei, de ha egyszer kiborul egy anya és elkiabálja magát, az még nem jelenti azt, hogy ő a világ legrosszabb szülője. 

A szakember szerint, ha a gyerek provokál és felidegesíti a szülőt - aki előre szólt, hogy ezzel idegesíti őt és hagyja abba -, akkor teljesen emberi dolog, ha a felnőttben elszakad a cérna és kiabálni kezd.

”Amit szörnyűnek és károsnak tartok, amikor a szülő bűntudatot érez, hogy elordította magát, és bocsánatot kér a gyerektől, hogy ne haragudjon. Az ilyen viselkedés elbizonytalanítja a gyereket.”
 

Mit tehetünk?
 

• Mondjuk el a gyereknek, hogy: Nem szeretem, ha kiabálnom kell, segíts, hogy béke legyen, és amikor azt mondom, hogy nem, akkor ne bosszants tovább.
• Egyfajta tárgyalási módszerrel mutassuk meg neki, hogy ez a viselkedés ide vezetett. ”Én is ember vagyok, kihoztál a sodromból.”
• Találjuk meg az arany középutat, ne tegyük az összes bűntudatot a gyerekre és magunkra sem. Nem várható el a szülőtől, hogy indulattalanul tűrje a gyerek provokációját.
   

Szeretettel forduljunk a gyerek felé

Az érzelmi biztonság a legtöbb, amit adhatunk a gyereknek. Fontos kiemelni, hogy a gyerekek nem rosszak. Ha rosszalkodnak, akkor több figyelemre van szükségük.

Popper Péter így fogalmaz:

”A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét és kikényszerítse a vele való foglalkozást.”

Ha a gyerek csinál valami butaságot, akkor mondjuk azt, hogy téged szeretlek, de amit csináltál, azt nem tűröm el.

• Sose mondjuk, hogy ha ezt csinálod, akkor nem foglak szeretni!
• Sose büntessünk szeretetmegvonással!

Indexkép: Depositphotos.com