Mit kell tudnia a gyermeknek mire iskolába megy?

A legtöbb iskolában már folyamatban vannak az iskolanyitogató foglalkozások. A szülők ilyenkor legalább annyi félelemmel, izgatottsággal érkeznek a kiszemelt iskolákba, mint a gyermekek. Árgus szemmel figyelik a többi gyereket – vajon ő többet tud-e, mint a saját csemetéjük? Aztán a foglalkozásról kilépve a gyermeket kérdezgetik, hogy mit kellett csinálnia? És persze néha a tanító nénik is megkapják a kérdést, hogy mit tudjon a gyerek, mire az iskolába ér?

Szívem szerint - pedagógusként - azt mondanám, hogy semmit. Semmit nem „kell” tudnia. Semmit nem „kell” neki megtanítani. Semmilyen plusz tudásra nincs szüksége ahhoz, hogy az iskolába érve ne hátrányból induljon.

„Na de a szomszéd Pistike már olvasott, mire iskolába ment.” Hangzik sokszor. És igen, persze vannak gyerekek, akik olvasnak, mire iskolások lesznek. Vagy néhány számot össze tudnak adni. De erre semmi szükség nincs.

Egyrészt azért, mert pontosan azért van az iskola, hogy ott megtanulja ezeket. Azoktól, akiktől meg kell tanulnia – a pedagógusoktól. Ugyanis például egy hibásan elsajátított olvasás-technika komoly gondokat okozhat később. Gondot okozhat a szótagolásnál, de kifejezetten a szavak helyesen történő leírásakor is.

Másrészt azért, mert aki úgy érkezik esetleg, hogy már olvas, ír vagy számol, az unalmasabbnak találhatja az iskolát, mint amilyen valójában.

Persze ettől függetlenül vannak dolgok, amiket nem árt, ha a gyermek tud már. De nem kell nagy dolgokra gondolni.

Jó, ha:

• be tudja egyedül kötni a cipőfűzőjét. Ez nagy segítség a gyermeknek és a pedagógusnak is. (És nem mellesleg nagyon jól fejleszti a kézügyességet és a koncentrációt.)
• le tudja rajzolni a saját ovis jelét. Mivel a legtöbben még nem tudják leírni a nevüket (amit nem is kell tudniuk), ezért a beadott munkákra, rajzokra az ovis jeleket rajzoltatjuk a gyerekekkel. Ezért nem árt, ha felismerhetően le tudja azt rajzolni.
• fogott már a kezében gyurmát. Sok óvodában nincs, vagy nem veszik elő a gyurmát, pedig sokat segít a kézügyesség, a kézizomzat fejlesztésében, ami a helyes ceruzafogás kialakításakor nagyon fontos.
• végig tud hallgatni egy mesét. És most nem a rajzfilmre gondolok. Azt persze, a legtöbb gyermek végig tudja ülni és nézni. De a mesét, amit „csak” hallgatni kell, ma már nagyon sokan nem bírják figyelemmel végig kísérni. Pedig az első és második osztályban rengeteg mese veszi körül a gyerekeket. Fontos tehát, hogy végig tudja hallgatni, és esetleg tudjon róla beszélni. Érdemes az esti programba a meseolvasást beiktatni, ami a szókincs-fejlesztéstől a kreativitáson át rengeteg dolgot fejleszteni tud. És nem mellesleg hasznos, tartalmas, közös időtöltés.
• meg tudja várni, míg a másik beszél. Lehet, hogy otthon a figyelem nagy része rá koncentrálódik, de az iskolában, ahol van még nagyjából 20 osztálytársa, sokszor előfordul, hogy várnia kell. Ezt otthon azzal tudjuk gyakorolni, hogy ha szeretne valamit, amikor mondjuk a szülei beszélgetnek, akkor elmondjuk neki, hogy most kicsit várnia kell, míg apa és anya befejezik a mondandójukat. Lehet, hogy ez nagyon banálisnak tűnik, de sokaknak tényleg problémát jelent.

Sok mindent lehetne még ehhez sorolni, de leginkább csak éreztetni szerettem volna, hogy milyen nagyságrendű dolgokra figyeljen a szülő, amikor a gyermekét az iskolába viszi, és mikre ne. Nem kell megtanítani sem írni, sem olvasni. De tanítsuk meg másokkal együtt élni, figyelni és viszonylag önállónak lenni. Ez sokkal inkább elvárás egy leendő elsőssel szemben.

Kép:Rudy and Peter Skitterians képe a Pixabay -en.