SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

5+1 dolog, ami nem káros a gyereknek, csak Te gondolod azt

Tóth Nikolett [cikkei] - 2020-12-08
Folyton rajtad lóg, mindenhová, még a wc-re is követ. Nem tud egy helyben maradni, mindenre felmászik, ugrál az ágyon, rohangál. Mindent összeken és mindene maszatos. Folyton azt mondja, hogy nem, állandóan ellenkezik. Csak pár dolog, ami általában nagyon zavarja az anyukákat. Pedig ezek egyáltalán nem rossz szokások. Sőt!

1. Maszatol, ledobja az ételt

Lehet, hogy idegesít, hogy a babád mindent ledobál, főleg akkor, amikor eszik, de tulajdonképpen csak kísérletezik. Így teszteli a gravitációt. Kíváncsi, hogyha leejt valamit, akkor az gurulni fog, pattanni, vagy szétloccsanni. Nem azért dobál tehát, mert rosszalkodik, hanem csak azért, mert kíváncsi. És ezzel tanul is.

Amikor pedig az étellel játszik és könyökéig turkál benne, akkor is csak kísérleteket hajt végre. Alig várod, hogy rendesen egyen végre és ne maszatoljon, de hidd el, nem kell siettetni a dolgokat. Egyszerűen csak kísérletezik, kíváncsi az ételek hőmérsékletére, állagára, anyagára, ezért nyúlkál benne. Egy tanulmány szerint azok a gyerekek, akiket sokat hagytak maszatolni, hamarabb mondták ki ezekkel az anyagokkal kapcsolatos szavakat. Ráadásul nemcsak az ételekkel tud maszatolni, a kicsik nagyon szeretnek homokozni, sarazni, gyurmázni, az ujjukkal festeni és pancsolni is. Ezek Neked néha kellemetlenséggel járhatnak, és lehet, hogy egy kicsit többet kell utána takarítani, de mindenképp megéri. Így fejlődik a finommotorikus és nyelvi készségük.

2. Mindenhová követ, nem száll le rólad

Még a wc-re is megy utánad, miközben a nadrágodat húzod fel, beléd kapaszkodik, az utcán is szeretné, ha cipelnéd, és amikor végre elalszik, még azt is rajtad teszi. Úgy érzed, hogy már nagy ehhez a gyereked, hiszen már tud önállóan járni, szeretnéd, ha egy kicsit egyedül is játszana.

Az igazság az, hogy teljesen természetes, hogy időnként úgy tapad rád, mint egy matrica. Lehet, hogy egyre önállóbb, de sok dolog ismeretlen és veszélyes a számára, és Te jelented számára az állandó és megingathatatlan biztonságot. Ezért bújik olyan sokszor hozzád. Még ha néha kellemetlennek is érzed, próbálj vele minél több időt így kettesben lenni és hagyd, hogy cipeltesse magát, ha épp olyan napja van. Hidd el, jó lesz majd visszaemlékezni ezekre a napokra akkor, amikor már kamasz lesz és rád csukja a szobája ajtaját.

3. Folyton tiltakozik

Bármit kérdezel tőle, mindenre az a válasz hogy ,,nem”. Mintha semmi se lenne jó, nem akar enni, nem akar felöltözni, nem akar kimenni az udvarra játszani. Valójában pedig nagyon is akar. Nem azért mond nem-et mert nem szeretne csinálni valamit, hanem csak próbálgatja, hogy mi történik, ha valamire nem-et mond. Tulajdonképpen csak Téged utánoz, amikor megtiltasz neki dolgokat. Ebben az időszakban jön rá arra, hogy az ő akarata és a Te akaratod nem mindig egyezik. Ahhoz hogy csökkenteni tudd a folytonos ellenkezést, csak azokat a dolgokat tiltsd meg neki, amelyek veszélyesek. A többit pedig próbáld Neki megtanítani. Ha sírni kezd, akkor se változtasd meg a döntésedet, tarts ki mellette, de mindenképp próbáld megnyugtatni a totyogódat. Ebből érezni fogja, hogy figyelembe veszed, amit érez, de egyben Te is vagy a főnök.

4. Lassan jut el A-ból B-be

Óráknak tűnő percekig tart, amíg leveszi a cipőjét, amikor hazaértek. Végre levetkőzött, irány kezet mosni. De nem akarja, hogy egy fél perc után elzárd a csapot, ő még negyed óráig képes pancsolni. Szeretné kinyitni az egyik játékos dobozát, de nem találja rajta a fogást és csak szöszmötöl. Fésülködésnél egyesével megszámolja a fésű fogait. Segít mosni és teregetni, ami azzal jár, hogy egyesével viszitek a mosógépbe a zoknikat a szennyesből. Ismerősek ezek a példák? Nem a Te gyereked az egyetlen, aki szeret molyolni, elbíbelődni mindennel.

Sokszor Te is türelmetlen vagy és inkább leveszed a cipőjét gyorsan, megmosod a kezét, megfésülöd a haját, csak hogy hamar túllegyetek rajta. Pedig bármilyen értelmetlennek is tűnik, nagyon hasznosak számára ezek az idegtépőnek tűnő percek. Így tanul meg önállóan elvégezni feladatokat, amik az elején csigatempóban zajlanak, később meglátod, egyre gyorsabb lesz. Ezért hacsak nem siettek orvoshoz vagy bölcsibe, hagyd, hogy végezze a maga tempójában.

5. Pörög, szalad, ugrál, nem marad nyugton

Miért is ülne egyhelyben, amikor annyi felfedezni való van a világban? A gyerekeknek lételemük a mozgás, a sok-sok szabadban töltött óra jó hatással van a fejlődésükre. Vannak olyan helyzetek, amikor Neked nagyon kínos, hogy a gyereked nem tud egyhelyben maradni, például amikor egy orvosi váróban vagytok, vagy étteremben esztek, esetleg buszra vártok és ő folyton elszaladgál.

Ha azonban van lehetősége arra, hogy mindennap levezesse az energiáját, sokat mozoghasson, lehetőleg a szabadban, akkor ilyen szituációkban is egyre ügyesebb lesz. Az is segíthet ilyen esetekben, ha elviszel magatokkal valami új játékot arra az időre, amíg orvosnál vártok, és csak ott adod Neki oda. Így az leköti majd és nem fog szaladgálni, amíg vártok.

+1 Mindent ezerszer szeretne megismételni

Ha tetszik Neki, hogy körbe-körbe forogtok, akkor arra kér, hogy csináljátok még egyszer. És még egyszer. És még egyszer. Ha elolvastad az esti meséjét, akkor arra kér, hogy olvasd el megint. És megint, és megint. Ha az összes kiautót elvittétek a ,,garázsba”, akkor kezdheted újra tologatni Vele azokat, természetesen egyesével…

Lehet, hogy Neked unalmas százszor elmesélni ugyanazt a mesét vagy elénekelni ugyanazt a dalt, de ő ismétlés útján tanul, ezért van rá szüksége. A mesékben és a dalokban a mintákat keresi, ez jelenti számára a biztonságérzetet. Ráadásul közben megtanulja a szavakat, megérti a szövegkörnyezetet és a meséhez kapcsolódó érzéseket is.

Kép forrása: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja