Miért döntöttem úgy, hogy még egy évet maradjon a lányom az óvodában?

Fanni már folyékonyan olvas, gyönyörűen rajzol és színez, és hihetetlenül választékosan fejezi ki magát. Idén egyedül írt levelet a Mikulásnak. A memóriája egészen elképesztő, nemrég kisebb segítséggel végigszavalta az Öreg néne őzikéje összes versszakát. Aki ismeri, mind egyetért abban, hogy Fanni éltanuló lesz. Így egyértelműnek tűnt, hogy szeptemberben új fejezet nyílik az életünkben, a lányunk megkezdi az iskolát.

Éjjelente mégis órákon át éberen hánykolódtam, és a szeptemberi iskolakezdés gondolatától görcsbe rándult a gyomrom.

Az elmúlt hetekben több iskolát végigjártam, és Fannival elmentünk iskolanyitogató foglalkozásokra is. Bár pozitív élményeim voltak, mégsem nyerte el egyik iskola sem a tetszésemet. Azon aggódtam hogyan lesz képes az én örökmozgó, folyamatosan csacsogó lányom 6 órát csendben végigülni? Hogyan fogja megemészteni, hogy nem szaladgálhat órákon át a szabad levegőn és nem játszhat önfeledten délutánonként?

Az anyai szívem lázadozott a gondolat ellen, hogy szeptembertől az én szabadságimádó lányom 8-tól 4-ig be legyen zárva a négy fal közé. Az élete egy végeláthatatlan mókuskerék legyen, ami szinte semmi másról nem szól, mint a tanulásról és a teljesítésről.

Aggódtam, hogy mi lesz vele az iskolában. Az agya pengeéles, de a lelke annyira gyerek még.

Végül néhány nappal ezelőtt, hajnali 3-kor hajmosás közben megvilágosodtam. Nem az iskolákkal van a baj. Azért nincs bizalmam egyikben sem, mert a lelkem mélyén azt érzem, Fanni még nem iskolaérett. Értelmileg igen, de érzelmileg nem. Szüksége van még egy gondtalan évre az oviban. Amikor szabadon játszhat, szaladgálhat, tombolhat. Gyerek maradhat.

A jelenlegi iskolarendszer egy daráló. Látom az unokahúgaimon, ahogy hétről-hétre elfogynak. A nyári szünet alatt kikerekedett arcocskájuk egyre beesettebb, a ragyogó fénye haloványra fakul.

Az ismerősök meglepődnek, amikor megtudják, hogy Fanni ovis marad. "De hát olyan okos! Már most többet tud, mint sok elsős."- mondogatják.
Igazuk van. Az iskolakezdéshez azonban nem elég okosnak lenni. Sokkal fontosabb, hogy erős idegrendszere legyen a gyereknek, hiszen csak így képes napi 6 órán keresztül koncentrálni.

A mai elsősöknek ugyanis ennyi órájuk van. Nem 4, mint nekünk annak idején. A mindennapos testnevelés és nyelvóra megdobja az óraszámot. Szinte nem találni olyan iskolát, ami ne szakosodna valamire. Szegény gyerekek az oviból kilépve annyi órát ülnek a padban, mint régen a felsősök. Levegőn szinte nincsenek, hiszen a tanítás után különórákra sietnek. Játszani meg pláne nincs idejük. Az egész gyerekkoruk elvész.

Fanni még alszik délutánonként és nem is akarom leszoktatni róla. Talán pont azért, mert az átlagnál jobban pörög az agya, iszonyúan el tud fáradni. Az iskolai terhelés alatt összeroppanna.
Szerencsére az óvónőnk is egyetért azzal, hogy Fanni csak profitálna abból, ha az oviban marad. Gyakorló kisgyerekes anyukaként pontosan tudja, mivel jár az iskolakezdés.

Mázsás kő esett le a szívemről. Nyertünk egy gondtalan évet, amit sok-sok játékkal, önfeledt mókázással és tartalmas közös programokkal tölthetünk meg. Az iskola és a velejáró rengeteg kötelezettség és stressz várhat. Fanni pedig maradhat az a boldog és szabad kisgyerek, aki eddig is volt.