"Neked könnyű, te nem dolgozol!"
"Persze, hogy a lányod okos, van rá időd, hogy foglalkozz vele!"
"Igazságtalan a többi gyerekkel szemben, hogy te minden nap ebéd után elhozod a lányodat!"

Számtalanszor kaptam meg a fenti kijelentéseket az évek folyamán. A vicces az, hogy mindig olyan anyukáktól, akik maguk is megtehették volna hogy a gyereknevelés legyen az életük fókuszában néhány évig, mivel ugyanolyan - sőt jobb - egzisztenciális háttérel rendelkeznek, mint a mi családunk.

Sok nőnek nincs választása, bármennyire is szeretné magát a gyereknevelésnek szentelni, a család megélhetése kerül veszélybe, ha otthon marad a gyerekekkel. Tőlük teljes mértékben elfogadom, ha némi keserűséget éreznek, amiért én sok időt tölthetek Fannival. Amikor viszont olyan anya vágja a fejemhez, hogy milyen szerencsés vagyok, akinek a férje ugyanannyit, sőt a dupláját keresi egy hónapban, mint az enyém, és simán megengedhetné magának, hogy főállású anya legyen, akkor nyelek egy nagyot.

Az, hogy a gyereknevelést választom a karrier helyett családi döntés. A férjemmel átbeszéltük a dolgokat és egyetértettünk abban, hogy a gyerek érdekei a legfontosabbak. Fontosabb, hogy minél több minőségi időt tölthessen az anyjával, mint hogy néhány évente felújítsuk a lakásunkat, lecseréljük az autónkat, nagyobb TVt vagy méregdrága szuperokos telefonokat vegyünk. Sokszor ugyanis az édesanya fizetésére azért van szükség, hogy az említett dolgokat megengedhesse magának a család.

Bár mindenhonnan az dől, hogy a pénz és az anyagi javak a legfontosabbak, ez egy nagy átverés. Egy gyereknek nem attól lesz szép gyerekkora és nem attól válik boldog felnőtté, ha minél jobb anyagi körülmények között nevelkedik, hanem, ha sok-sok szeretetet és odafigyelést kap a szüleitől.

Ismerek egy 5 gyereket nevelő családot. Az édesanya otthon maradt egészen addig, amíg a legkisebb gyereke elvégezte az első osztályt. Csak ezután tért vissza a munka világába. Nagyon szerényen éltek, az édesapa nem milliomos vállalkozó, hanem egy átlagos dolgozó volt. A kisebb gyerekek a nagyobbak kinőtt ruháit hordták, nem voltak márkás cuccaik, nem nyaraltak menő szállodákban. Az anyagiakban nem dúskáltak, cserében viszont volt egy édesanyjuk, akire mindig számíthattak.
Látom, milyen sokat számít az anyai gondoskodás. A nagyobb gyerekek már túl vannak a kamaszkoron. Nem voltak balhéik, nem züllöttek, drogoztak, mint sok mai fiatal. Jóravaló, rendes emberek váltak belőlük.

Amikor egy ismerős óvónővel az édesanya fontosságáról beszélgettem elmesélte, hogy ő 10 évig volt otthon a gyerekeivel. Szó szerint egy nadrágja és pólója volt, de megérte. A gyerekei már felnőttek, és a mai napig sugárzik róluk az anyai gondoskodás, amiben életük első felében részesültek.

Számomra dolgozni és gyereket nevelni olyan, mint egy fenékkel két lovat megülni. Amikor keményen, a megélhetésért hajtó anyákkal találkozom, gondolatban megemelem a kalapom előttük. Fogalmam sincs, hogy csinálják. Főleg, amikor olyan anyával beszélgetek, aki a munka mellett a gyereknevelésben is maximálisan helyt áll.

Időnként viszont az az érzésem, hogy az anyák szinte menekülnek otthonról és a gyereknevelés elől.

Ezt megerősíti, amit egy óvónő mesélt. Az mondta, ha most írná a szakdolgozatát azt a témát válsztaná, hogy a "Gyerek, mint teher". Nap, mint nap tapasztalja ugyanis, hogy a szülők egy része nyűgként éli meg a gyereknevelést.

A szavai kapcsán rájöttem, hogy tényleg szerencsés vagyok. Nem azért, mert főállású anya lehetek, hanem azért, mert ez örömmel tölt el. Fanni nevelését nem teherként és nyűgként, hanem egy csodaként élem meg. Ez pedig egy olyan dolog, amit nem lehet pénzért megvásárolni.

Forrás: Lányomnak az életről 
Kép: Kat Jayne / Pexels