A szülői lét minden szépsége mellett is képes olykor frusztráló lenni, kiváltképpen olyankor, mikor csemetéink a kelleténél jobban elszabadulnak és irányíthatatlanná válnak. Ilyenkor az ember ösztönösen is felemeli a hangját, viszont szakértők szerint ez súlyos hiba.

Természetesen az érzéseinknek nem lehet parancsolni és szülőként olykor rákiabálunk a rosszcsontokra, ám a The Journal of Child Development által publikált legújabb tanulmány szerint a gyerekre való kiabálásnak olyannyira súlyos hatása lehet, mint egy taslinak, nyaklevesnek, esetleges pofonnak.

A tanulmány szerit azok a gyerekek, akikre szüleik rendszeresen rákiabálnak, és magas hangon üvöltöznek velük, sokkal hajlamosabbak a depresszióra és a szorongásra. Ráadásul ha rendszeresen alkalmazzuk az efféle nevelési eszközöket, a gyerek felnőtt korában is szintén ehhez fog nyúlni.

Dr. Laura Markham szerint az ehhez hasonló agresszív megnyilvánulások kétségeket ébreszthetnek a gyerek lelkében a szüleik iránt érzett teljes bizalommal kapcsolatban. Mindezek mellett a szülők ordítozása megváltoztathatja az idegi alapon történő agyi reakciókat is. A kiabálás hatására a gyerek veszélyhelyzetben érzi magát, viszont nem képes jól lereagálni, mivel érzékeli, hogy ez a szülőtől jön, akit feltétel nélkül szeret.

Végezetül azt is meg kell említenünk, hogy a kiabálás nagyon sok esetben teljesen hatástalan. Egy nyugodt hangnemben történő beszélgetéssel sokkal többet érhetünk el. 

Emellett nyugodtan alkalmazzuk a pozitív-negatív megerősítés technikáját is: ha valamit helyesen végezett el, jutalmazzuk, dicsérjük, viszont ha helytelenül viselkedik, az járjon következményekkel. Ha ehhez szoktatjuk, akkor egy idő után valószínűleg már nem történik olyan, amiért úgy érezzük, rá kell kiabálnunk a gyerekre.

Végezetül minden szülőnek tudnia kell, hogy hangja nyugtatólag hat a gyerek lelkére, ezért sem mindegy, hogy hogyan nyilvánulunk meg.

Forrás: Filantropikum
Indexkép: Pixabay