Manapság már köztudott, hogy a büntetés még ha rövid távon működik is, hosszú távon nem hatásos. Örökös lázadóvá vagy vakon engedelmeskedővé teszi a gyereket. Habitusától függően

• a szülőtől eltitkolva fogja ugyanazt tenni, amiért korábban a büntetést kapta
• vagy éppen alacsony önértékelést alakít ki.
• Neheztelni fog a szülőkre
• vagy éppen bosszút fog forralni a büntetést kiszabó személyre.

Bármelyik irányba mozdul is el a gyermek viselkedése, mindegyik felállásban benne rejlik a legyőzés vagy legyőzöttség lehetősége. Lehet-e mégis egy problémás helyzetből minden félnek győztesként kijönni? Képesek vagyunk-e egy helyzetet a másik legyőzése nélkül megoldani?

Képzeljünk el egy általános helyzetet: vendégségben vagyunk, két gyerek összekap egymással, egyikük a mi csemeténk. Választhatjuk azt a lehetőséget, hogy ott helyben jól leszidjuk a gyerekünket és büntetést helyezünk kilátásba. Gyakran tapasztalom, hogy szülők ilyen spontán reakcióinak gyökere valójában saját szégyenérzetük. Saját szülői helytállásuk kerül górcső alá, válik kritika tárgyává. Zsigeri reakció ilyenkor, hogy megmutatják más felnőtt szülőknek, hogy ők igenis képesek megnevelni a gyereküket. Van-e azonban más lehetőség a helyzet kezelésére? Lássunk egy alternatívát:

1. Adjunk lehetőséget arra, hogy mindenki megnyugodjon. Ne higgyük, hogy ott azon nyomban meg kell oldanunk, meg kell beszélnünk a helyzetet!
2. Keressünk egy nyugodt pillanatot és akkor hallgassuk végig, hogy hogyan látta a gyerkőc a helyzetet!
3. Adjunk hangot annak, hogy megértjük a gyermek érzéseit, ellenőrizzük is, hogy jól értettük-e! ("Jól láttam, hogy nagyon dühös lettél, amikor az a fiú kivette a kezedből a játékot?")
4. Meséljünk el egy hasonló esetet, amikor mi is hasonló érzést éltünk át! Ezzel empátiát tanúsítunk. Ettől még nem kell elnézőnek lennünk. Nem kell tehát elfogadnunk a viselkedést, például, hogy megütötte a másik gyereket.
5. Keressünk közösen megoldást! ("Mit csinálnál legközelebb másként? Mit gondolsz, hogyan lehetne helyrehozni a dolgot?")

Fontos azonban megjegyezni, hogy a közös gondolkodáshoz mindenképpen szükség van az előbbi lépésekre is. Nem várhatjuk a gyerektől, hogy konstruktív megoldásokat találjon, ha előzetesen nem alakítottunk ki egy olyan miliőt, mely ezt a gondolkodást lehetővé teszi. Egyértelmű tehát, hogy a veszekedés felfokozott állapotában sem reális elvárás a szülő részéről, hogy a gyerekek jó megoldásokat találjanak a felmerülő problémára.

Nem csak büntetés és engedékenység létezik a gyermeknevelésben. Higgyük el, azzal ha nem büntetünk, még lehetünk következetesek és elősegíthetjük azt, hogy gyermekünk hibái útján fejlődjön, tanuljon. Hogy miként kivitelezhető ez a gyakorlatban, arról színes, példákkal teli összefoglalást ad Jane Nelsen 2013-ban megjelent Pozitív fegyelmezés című könyvében. Ajánlom minden szülő és pedagógus figyelmébe.

Indexkép: Pexels