Amikor édes, gyönyörű újszülöttünk meglátja a napvilágot, szinte már napokon belül kommunikál a környezetével. Anyukája ösztönösen érzi, érti, megtanulja, megtapasztalja a hangja árnyalatait, és ha jól működik ez a kapcsolat, akkor a megfelelő reakcióval válaszol babája jelzéseire.
Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a BESZÉD, az ÉNEK mennyire fontos már ezekben a napokban is, a születés pillanatától. A baba ismeri édesanyja, a szülei hangját, hiszen a várandósság utolsó heteiben már jó a hallása. Már a pocakon belül is bátran kommunikálhatunk vele, mert az igazi bizalom kiépítése ott elkezdődik. Édesanyja hangja pedig biztonságot jelent számára az új környezetében is.

A kisgyermek veleszületett tulajdonsága a kíváncsiság. Végigkíséri egész életét csecsemőkorától kezdve. Eleinte, míg az édes gügyögés lassan átalakul értelmes szavakká, még nagyokat kacagunk a bájos próbálkozásokon, bíztatva a babát arra, hogy ne adja fel, mondja bátran, amit szeretne. A „Miért?” korszak a következő lépés, miután a hangok összeálltak, a szavak mondatokká nőttek, a mondatok pedig kezdenek igazi értelmet nyerni. Ez az időszak a gyermek értelmi fejlődésében felér egy valódi holdutazással.  

Az édes gügyögés ellenben, a szülők számára, itt válik rémes, soha véget nem érő, idegbaj határát súroló, türelmet és embert próbáló kitartást igénylő feladattá.
 

„Anya figyelj!”

Pankámat ezen a téren sem kell félteni. Már akkor sem zavartatta magát egy cseppet sem, amikor még egyetlen szavát sem értettük. Megállt a gyerekszoba sarkában, természetesen már bőven az alvásidő határait súroló estében, és édes hangján belekezdett a monológjába. Apával olvadozva, okosan bólogatva - valójában álmosságtól dülöngélve - hallgattuk, éber pillanatainkban azon morfondírozva, hogy vajon mi járhat ilyenkor pici lányunk okos kis buksijában. Ennivaló volt, még olyan éjjel tizenegy óra tájt is, amikor már egymást bökdösve próbáltuk kibírni, míg abbahagyja végre és eldugjuk aludni. Rosszabb esetben még az sem zavarta, ha elfogyott a türelmünk és monológ közben dugtuk ágyba, mert csacsogva folytatta ott is. Végkimerülésig… a MI végkimerülésünkig…

A helyzet, jelentem, azóta sem javult semmit. Amikor itthon vagyunk kettesben, mert nincs ovi, és a nagyi sem áll éppen bevetésre készen, akkor néha szánalmas próbálkozást teszek arra, hogy valamit dolgozzak. Esélyem sincs! Panka hosszú percekig elvan valamilyen játékkal, mesefilmet néz, rajzol, vagy színez, de a közelségemet folyamatosan igényli. Ezt pedig nem csendben teszi! Amint kiteszem a lábam a szobából, még egy perc sem telik bele, már ordítozik is ki valamiért: Aaaanyaaaa!!!!
Na, ilyenkor rándul össze a gyomrom. Amint előkerül a laptopom, már ott is terem és túrja magát az ölembe. A telefonomra különösen érzékeny, ha beszélek valakivel, kétszavanként kell rászólnom, hogy várjon már egy kicsit. Cseppet sem zavarja… csak mondja… mondja… mondja… Mindent, lélegzetvétel nélkül, ami az adott pillanatban végtelenül fontos számára.

Most képzeljétek el egy pillanatra a helyzetet: sétálunk hármasban (meg kell hagyni, valóban nagyon szép család vagyunk… megjegyzés a büszke anya tollából. :D). Tavasz van, csiripelnek a madarak, lágy szellő fújdogál. Kézen fogva a férjemmel, meg a kislányommal andalgunk… És a saját gondolataimat sem hallom! A férjem egyik oldalamon mesél, a munkahelyéről, a motorozásról, a mindennapjainkról. A lányom meg a másik oldalamon csicsereg a fülembe a szép virágokról, „anya, nézd egy repülő!”, és a múltkor a Zoé az oviban…

Én meg ballagok középen és lassan már „sikítva fogom be a fülem”. Ismeritek a másik, már régi, de ugyancsak népszerű reklámot? A fülbefogóst? Pápápápápápá… Na, hát valahogy így. A férjem zokon veszi, ha nem válaszolok arra, amit kérdezett. A lányom meg rángatja a kezem, mert nem látom a hangyát a fűben. Én meg semmi másra nem vágyom végre, csak egy hangyányi CSENDRE.

Bármilyen bosszantó is tud lenni egy ilyen folyamatosan csivitelő kisgyermek, én mégis azt javaslom, hogy nagyszüleink igen bölcsnek tartott mondását, miszerint „aki kíváncsi, hamar megöregszik” villámgyorsan felejtsük el, ha jót akarunk!
Semmivel sem tudunk annyira ártani gyermekünknek, mint ha ezt a teljesen természetes, ösztönös tudás és örömforrást módszeresen kiirtjuk belőle. Mégis mit tegyünk, hogy ez ne történjen meg?

Ajánlok néhány egyszerű módszert, hogy gyermekünk okos, érdeklődő és folyamatosan kíváncsi maradjon:
 

1. Segítsd a felfedezésben

Ne akarj mindent megoldani a gyermeked helyett. Ha elhalmozod sok, színes, szagos és villogós, fülsiketítő játékkal, el fog veszni a rá zúduló információk áradatában. Hagyd, hogy ő fedezze fel a világot. Csak azt add a kezébe, amiért ő nyúl, amit ő választ. Később hagyd, hogy ő irányítson kicsit téged. A játék és a szobája birodalma maradjon az övé. Ha jön és kézen fog, hogy játszani szeretne, kérdezd meg, hogy mit jásszunk. Mihez lenne kedve? Ne te találd ki helyette, mert akkor nem lesz olyan lelkes. Ötleteljetek közösen, ha mégis tanácstalan.
 

2. Engedd, hogy szabadon mozogjon

Alakíts ki a kisgyermeked számára egy teljesen veszélymentes övezetet a lakáson belül, ahol azt tehet, amit akar. Fontos, hogy szabadon mozogjon, csecsemőként kapaszkodjon tárgyakért, de ne csak a játékai vegyék körül. Engedd, hogy például a konyhában is „garázdálkodjon”, fedezze fel a különböző eszközöket. Nyilván ne a konyhakéssel kezdjétek a szakácstudományt, de az én Pankám irdatlan csinnadrattát művelt a csattogó kanalakkal és élvezte, hogy püfölheti a fedőt a fakanállal, egy bizonyos ideig… míg bírtuk a zajt. :) Ha van saját kertetek, az nagyon jó lehetőség a világ felfedezésére. Itt viszont sose hagyjuk felügyelet nélkül, mert a gyerekek irtó leleményesek. Olyan veszélyforrást is talál a csemetéd, amire még álmodban sem gondolnál.
 

3. Hagyd, hogy szárnyaljon a fantáziája

Az eszközök helyes használatára meg kell tanítani a kisgyereket. El kell neki minden egyes tárgyról magyarázni, hogy az pontosan mire való, de a dolgunkat itt be is fejeztük. Innen hagyjuk, hogy kiélje a saját fantáziáját. Ha ő a lapáttal kanalazza a maci szájába az ételt, ám legyen. Ha a kisvödör átmenetileg sisakká változik, csak arra ügyeljünk, hogy épp ne legyen tele homokkal. Főzzön varázslevest és edd is meg szépen, ha arra kér, nem baj, ha ezt a sütőformában tálalja neked.
 

4. Kérdezz és válaszolj

Ki kell, hogy ábrándítsalak, kisgyermeked a legkevésbé sem kíváncsi a munkahelyi problémáidra, netán arra, hogy mit vásároljatok hétvégére, sem arra, hogy a szomszédban mi történt aznap. Ő még lelkesedik minden fűszál, minden bárányfelhő, minden hangya és virág iránt. Boldog az autók, a motorok és biciklik láttán.
Beszélgess vele arról, amit kérdez, és kérdezd meg, hogy mire kíváncsi. Mama Pankával séta közben minden virágot közelről megvizsgált, minden bogarat megszemlélt és együtt bámulták a felhőket. Ezt mondjuk a hétvégi piaci tömegben elég nehéz kivitelezni, tudom jól, de mi azzal oldottuk meg a problémát, míg kicsike volt, hogy amikor nagybevásárlásra került a sor, én elvonultam Pankával a közeli játszótérre, apa addig végigtrappolta a piacot. Ma már Panka is élvezi a vásári forgatagot. Kíváncsian vizsgálgatjuk a termékeket, melyiket vásároljuk meg, mert szép. Már megbeszéljük, mit szeretne enni és milyen gyümölcsöt kér. Minden látnivaló érdekes, várja a szezonális termékeket. Kiszámolgatjuk a fizetendő aprópénzt és boldogan adja oda az eladónak. Kis kosárkájába vásárol a saját pénzéből. Van egy kis tárcája tele apróval.
 

5. Gondolkozz témákban (projektekben :) )

Ha nem tudod, hogy miről beszélgess a gyermekeddel, nézz körül egy kicsit. Tavasz van! Mit láttok? Mit tapasztaltok? Mit éreztek? Beszéljétek meg, hogy ez melyik évszak. Mi volt előtte, mi lesz a tavasz után. Mi történik ilyenkor? Séta közben álljatok meg és szimatoljatok: milyen illatok terjengnek? Hogyan öltöznek az emberek? Milyen tavaszi munkák folynak a kertekben? Milyen ünnepekre készülünk ilyenkor? Kertészkedjetek! Ha nincs kertetek, elég egy jókora cserép egy mini tündérkert számára. Nevelgessetek palántát. Menjetek minél többet a szabadba, kiránduljatok. Figyeljétek a természet gyors változását. Pankával minden reggel oviba menet figyeltük az előbújó növényeket, a rügyeket, a fákat. Valamelyik nap nagy kiáltással szaladt ki az utcára: anya nézd! A fán mekkora levelek! Egyik napról a másikra borult levélkoronába a ház előtt a gesztenyefa. Már magától észrevette.
 

6. Minél több közös program

Igyekezz bemutatni a gyermeked számára a világ sokszínűségét. Ne halmozd el töménytelen információval, de gondoskodj arról, hogy érdekes eseményeken vegyen részt. Ismerje meg a sportokat, a művészeteket, vidd különböző közösségekbe, menjetek felfedező túrákra, állatkertbe, füvészkertbe. Lehet hajózni, vonatozni, buszozni, metrózni, villamosozni, trolizni. Menjetek ki a reptérre, vonatállomásra, látogassatok múzeumokat, kézműves műhelyeket, interaktív játszóházakat. Nem kell otthon, a négy fal között unatkozni. Rengeteg érdekes, izgalmas esemény és program várja már a kicsiket és a nagyokat szerte az országban (nézz szét Családi Programajánlónkban!).
 

7. Engedd a gyermekedet hibázni

Ez az a kőkemény feladat, ami egy vérbeli pedagógus rémálma. Mindenáron tökéletes gyermeket akar nevelni. Borzalmasan érzem magam, amikor szinte akaratlanul rászólok Pankára: „de ezt ne így csináld, hanem úgy!” Persze azonnal visszaszívnám, és már jön is szembe a „csakazértse!” Naponta megkapom, ha úgy alakul. Ilyenkor két lehetőség van: vagy jól összeveszünk, mert tényleg igazam van, és baj lehet abból, ha engedek. Vagy leintem magam: anya, ülj le, egyes! Minden esetben megbeszéljük a végeredményt, bárhogy alakul. Igaz, előbb lehet, hogy az egyik sarokban Panka, a másikban meg én duzzogok, apa meg igyekszik kibékíteni, de a vége mindig összeborulás. Megegyezünk valami kompromisszumban, ami Pankának, meg nekem is jó. Végül elvonulnak apával játszani… mert VELE lehet! Na, tessék, nesze nekem tökéletes anyuka.

Végül egyetlen mondatot engedj meg, kedves szülő: Ne akarj TE sem tökéletes lenni! A világ sem tökéletes, sosem lesz az. Élvezd, és engedd, hogy a gyermeked is élvezze, olyannak, amilyen. Tanuljátok meg együtt csodálni azt, ami gyönyörű benne.

Fotó: KathrinPie/pixabay