SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fur-családok

Singola Edit [cikkei] - 2009-08-11
Gyorsan változik a világ, vele együtt mi emberek is folytonos változásban vagyunk, talán nem is tudunk olyan mértékben alkalmazkodni a fejlődéshez, ahogyan szeretnénk, és néha vakvágányra tévedünk. A biztos pont, ahonnan elindulhatunk, baj esetén pedig visszatérhetünk: a család.
De mi a helyzet akkor, ha a gyerek nem hagyományos családmodellben nő fel, hanem fur-családban, ahol például egy gyereknek több apukája is van, vagy több testvér él együtt, de mindenkinek más a vér szerinti apja?
Fur-családok

De a társadalom legkisebb pillére is kezdi elveszíteni funkcióját a rohanó életvitelben, amelyben élünk - ha hagyjuk. Kár lenne, hiszen a család a szeretet központja, a szocializáció helyszíne, az örömök forrása. Az első közösség, ahova egy gyermek megszületik, ahol tapasztal, ahol felfigyel a dolgok mikéntjére és hogyanjára. Egész élete útravalóját a családból szerzi be, itt dől el, milyen ember válik belőle, valamint az is, ő hogyan fog bánni a saját gyerekeivel, az emberekkel. Amit kap, azt adja majdan vissza - ilyen egyszerűnek látszik. Azonban nem mindenki tudja csak jóval megtölteni a tarisznyáját a gyermekévek alatt, sokan kényszerülnek nélkülözni. Nem csak anyagi javakat, hanem a legfontosabbat: a szeretetet, vagy a törődést, az odafigyelést.
family

Minden gyerek arról álmodik, hogy boldog családban nő fel, apuka- anyuka-testvérek társaságában, saját házban kutyával – erről szólnak a jó filmek is. De mi van abban az esetben, ha nem a társadalmi normák szerint alakul a család összetétele? Törvényszerű az, hogy például a csonka családban, esetleg a több apukával felnövekvő gyermeknek lelki sérülést kell szenvednie?

Andrea egyke volt. Mindent megkapott, amit egy gyerek szeme-szája megkíván. Viszont a szülők elváltak, Ő az anyjával ma
radt. Mivel az anyukája nagyon szép nő volt, újra férjhez ment, így a kislány új apukát kapott, vagyis mostohaapát. Az eset még egyszer megismétlődött, tehát Andreának három apukája is lett. A lány, mint élelmes gyerek, ki is használta a helyzetet: három helyről kért zsebpénzt, háromszoros szülinapi ajándékot kapott, háromszor mehetett nyaralni. Persze a kis barátnői irigykedtek.
bicikli
Valóban mindent megkapott a kislány? Elhalmozták ugyan ajándékkal, de kérdés, hogy simogatást, ölelést, jó szót is adtak-e az apukák számára? Vajon a drága játék többet ér, mint egy közös élmény az állatkertben? Ki volt ott, amikor biciklizni tanult a gyerek, ki szurkolt neki? 

Boldog felnőtt válhat olyan gyerekekből is, akik nem hagyományos családmodellben nőnek fel? Mi a fontosabb, a normák betartása, vagy a nem mindennapi családban (is) ott lakozó szeretet és összetartás ereje?

A CsaládiNet figyel minden családra. Épp ezért számítunk a Te véleményedre is, mondd el érzéseidet, tapasztalataidat a családokról! Várunk további hasonló történeteket, ha ismersz fur-családokat, ha Te is ilyennek a tagja vagy, oszd meg velünk, mi pedig megosztjuk oldalunkon másokkal - a legjobbak a Bébi kurírban is megjelennek.

Óvjuk meg együtt a család értékét!


Csatlakozz a Fur-családok Közösségéhez!






 









 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja