Hajt a kíváncsiság, szeretném megismerni Lilit, így felveszem a kapcsolatot vele. Azonnal a rendelkezésemre áll és beszélgetésbe kezdünk. Készségesen válaszol, könnyed, kiegyensúlyozott, igazi mai fiatal, pedig már egy éve ő is az online tanulás viszontagságaival küzd, mint minden mai magyar középiskolás, ráadásul érettségi előtt áll.

Nem is kérdés, hogy az online tanulással kezdem a beszélgetést.

„Én személy szerint, amikor tavalyi évben bejött ez az egész vírus mizéria, akkor teljesen pozitívan álltam ehhez az egész online oktatáshoz. Élveztem, hogy a számomra kevésbé fontos tantárgyakat a háttérbe tudtam szorítani és helyettük tényleg azokkal foglalkozhattam, amikre az érettségin szükségem lesz. Plusz élvezet számomra a mai napig, hogy akár pizsamában és a cicámmal az ölemben vehetek részt az órákon és erről mit sem tudnak mások. Azonban a mai napig tartó néhány pozitívum mostanában kezd eltörpülni a negatívumok mellett. Szerintem néhány tárgy esetében sokkal nehezebb megérteni a tananyag gyakorlati részeit, hiába tartják a tanáraink az órákat online formában és ez számomra a legnagyobb negatívum. Ezen felül egyre jobban kezdem én is megunni azt, hogy egész nap egy képernyőt bámulva próbálom elsajátítani mindazt, amire szükségem lehet.” – kezd bele Lili a beszélgetésbe.

A középiskolás korosztály számára a legfontosabb a kortárs kapcsolatok, a bulizás, a határok próbálgatása, keretek feszegetése. Erre most nem igen találnak helyszínt, elkopnak a kapcsolatok, nehéz energiát, erőt beletenni. Lili is kiemeli a társas kapcsolatok hiányát.

„A vírus szinte lenullázta a személyes találkozásaimat a barátaimmal, hisz nem tudunk meginni egy kávét vagy elmenni egy moziba. Egyetlen személy van, akivel minden nap találkozok a barátom. Ezen kívül még fontosabb személyes kontaktot a kézilabda csapatom nyújt, hisz az egyesületnek nagy része már 9-10 éve együtt játszik. Ennek a közösségnek is köszönhetem, hogy nem mentem ki észből.” – mondja. „Azonban én ezek mellett az osztályomat is megemlíteném, hisz hiába vagyunk bezárva még így is gyakran töltjük együtt az időnket az online térben a tanítási órák után is. Azért az is érdekes, hogy amikor szeptemberben egy kis időre visszamehettünk, mennyire furcsa volt látni egymást.” – gondolkodik el.

Valóban nagyon fontos, hogy ennyi idő alatt el tudunk szokni egymástól. A közösségépítés, a szociális kompetencia-fejlesztés elkerülhetetlen lesz. Már most fontos ezekre készüljünk szakemberként, pedagógusként. Több online műhelyünk is e köré a probléma köré szerveződik, kifejezetten pedagógusok számára, ahol gyakorlati technikák, ötletek elsajátítására is van mód.

Miközben elmerengek az iskolapadokba való visszatérésről, Lili friss lelkesedéssel folytatja, s rátérünk, hogyan is született meg az első igazi novellája.

„Őszintén szólva az írás mindig is birizgálta a fantáziámat, volt néhány próbálkozásom, de ez az, amit elsőnek írásnak neveznék. Szeretem a könyveket és a frappáns rövid történeteket, melyek elgondolkodtatnak, én is erre törekedtem. Maga a történet egy a maszk köré font fantázia. A műben is megjelenő elfogadás motívum az, ami teljesen én vagyok. Kiskorom óta tanították a szüleim nekem és testvéremnek, hogy ez mennyire fontos a mai világban. Magának a műnek a fő mondanivalója az, hogy Fogadd el a másikat, olyannak amilyen és ezzel együtt önmagadat is!”

Nagyon fontos üzenet, örülök, hogy előkerül újra és újra a mai este során, mert ennek a korosztálynak, különösképpen ebben a pandémiás helyzetben az elfogadás a legnehezebb. Zárásként meg is kérdezem Lilit, hogy ő mivel bátorítaná kortársait, hogyan is lehet átvészelni ezt az időszakot.

„Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy találják meg az egyensúlyt az online tér és valóság között. Szánjanak időt önmagukra, családjukra és barátaikra, hiszen erre pontosan alkalmas ez az egész helyzet. Akik érettségi előtt állnak, ahogy én is, azoknak pedig rengeteg erőt és kitartást kívánok és üzenem, hogy higgyetek magatokban és ne adjátok fel!”

Fotó: Anemone123 képe a Pixabay -en.
 

Magunkban hinni felnőttként sem mindig könnyű, így különösképpen ajánlom mindenkinek Lili első igazi írását, mely címe: A maszk

Ismét csapódott az ajtó. Lilla ideges volt, Noel pedig a szobájába zárkózott. Ez volt a harmadik alkalom a héten, hogy összevesztek. A téma ismét az volt, hogy a kisfiú semmiképp nem szeretne iskolába járni.
Noel egy nagyon különleges 11 éves gyerek. Születése óta - egy orvosi műhiba miatt - sok szenvedésen ment keresztül. Sokáig járták a kórházakat, míg sikerült minden életfunkcióját helyreállítani. Sajnos, azonban ennek ára volt. A kisfiúnak rengeteg műtéti hege lett, illetve az arca kissé másabb volt, mint a többi tizenéves gyerkőcnek. Az ő arca torz volt.
Ez az oka annak, hogy a harmadik vita zajlott le a héten az anyja és közte. Noel nem akart iskolába járni, mivel nem szerette a korabeli gyerekek társaságát túlzott őszinteségük miatt. Sokkal jobban élvezte kedvenc tanára társaságát, aki nem más volt, mint az édesanyja. Mindeddig ő tanította otthon, azonban Lilla már nem tudta tartani a tempót az oktatási rendszerrel. Nem rendelkezett elegendő ismerettel ahhoz, hogy fia megfelelően fejlődhessen tovább. Ezért döntöttek volt férjével a legjobb helyi általános iskola mellett.
A kisfiú azonban hevesen ellenkezett, de most már anyja nem engedett. Másnap reggel nagy nehezen sikerült kirángatni a fiút szobájából, hogy végre elindulhassanak az iskola felé. Az autóút nagyon csendesen telt. Az iskolához érve Lilla félreállt és így szólt:
- Tudom, hogy nem könnyű ez neked Noel. Sok idegen ember, sok idegen dolog. Tudom félsz, hogy mit fognak szólni hozzád. Félsz, hogy csúfolni kezdenek. Viszont ilyen szempontból 2020 a te éved.
Ekkor Lilla egy kék kis maszkot nyújtott a megszeppent kisfiúnak és így szólt:
- Most nem fogják látni az arcod. Egyszerűen beolvadhatsz. Te is egy leszel közülük.
Noel szemében látszott a megkönnyebbülés, amikor orráig húzta a maszkot. Kiszállt a kocsiból, hátára dobta a táskát és egy hálás köszönömmel búcsúzott. Édesanyja elhajtott, ő pedig elindult az iskola épülete felé.
Az ajtót kinyitva egy hatalmas folyosó tárult szemei elé, ami tömve volt szaladgáló gyerekekkel. A vidám kis arcokat minden színben pompázó maszkok takarták. Noel ténylegesen egy volt közülük. Teljesen beolvadva lépkedett az osztályterme felé.
A teremajtóhoz érve egy pillanatra megtorpant. Először csak belesett a terembe. Ezt a rövid pillanatot használta ki egy kislány. Halkan így szólt hozzá:
- Miért álltál itt meg? Nincsen semmi bent, amitől félned kellene – mondta vidám hangon a rózsaszín maszkja mögül.
- Nem félek én semmitől – csattant fel Noel.
- Jól van, jól van. Nem szerettelek volna felmérgelni – mondta sajnálkozóan a lányka, és a terem belseje felé vette az irányt.
- Sajnálom, hogy felemeltem a hangom! - kért bocsánatot Noel.
A lány erre visszafordult:
- Semmi baj. Gondolom, furcsa neked, hogy új vagy az osztályban. Én tavaly jöttem ide, szóval tudom milyen. Egyébként pedig, Rebeka vagyok. Téged hogy hívnak?
- Az én nevem Noel.
- Örülök, hogy megismertelek. Remélem, barátok leszünk majd.
- Barátok? Az mit jelent?
- Neked nincsenek barátaid? Tudod, akikkel játszani lehet, meg nevetgélni.
- Én csak az anyukámmal szoktam játszani.
- Akkor leszek én a te első igazi barátod – mondta Rebi csivitelve.
A rövid beszélgetésük végén egymásra néztek, és közösen léptek be az osztályba a többiek közé.

A nap nagyon hamar eltelt. Noel még az első órán bemutatkozott az osztálytársainak, akik nagyon örültek, hogy új társuk lett. Noel pedig roppant boldog volt, hogy nem tudták meg az ő kis maszkkal fedett titkát.

Este a vacsoraasztalnál örömmel számolt be anyukájának a napjáról. Mesélt a vicces osztályfőnökről, Mici néniről, Rebiről, az iskoláról és az osztályról. Lilla lelkesen hallgatta végig a vidámabbnál vidámabb történeteket. Örült, hogy Noel elfeledkezett arról, hogy miért nem szeretett volna iskolába menni. Oly sok idő után most először önfeledtnek látta fiát.

Teltek, múltak a napok. Noel nagyon élvezte az iskolát, de a legnagyobb örömöt a maszk viselése okozta számára. A kis textíliának köszönhetően rengeteg barátot szerzett. Marci, Berci, Panna és Kinga lettek számára a legkedvesebbek. Persze Rebi is ott volt, habár egyre kevesebb időt töltött vele. Nagyon kedvelte Rebit, de feltűnt neki, hogy a többiek szóba sem állnak vele. Épp ezért belül úgy érezte, neki sem kellene barátkoznia vele. Próbálta őt kerülni.

Történt egyszer, egy csütörtöki napon, hogy Noel az iskola menzájára érve megpillantotta az egyik asztalnál Rebekát. A lány egyedül ült, fejét az asztalra hajtotta. Csak csendes sírdogálása hallatszott. A kisfiú kis töprengés után odalépett hozzá és így szólt:
- Mi a baj Rebi?
A leányzó a hangot felismerve azonnal felkapta a fejét. Szemeit törölgetve válaszolt Noelnek:
- Az a baj, hogy senki nem szeretne velem beszélgetni. Már te sem. Tudom, biztos elmesélték neked is azt a dolgot, és te is kerülni szeretnél. Biztos te is azt hiszed, hogy ha hozzád vagy valami cuccodhoz érek, megfertőzlek. Mindenki így gondolja.
Noel csak állt. Nem értett semmit.
- Mégis miről beszélsz Rebi? Miért gondolnék ilyet?
- Tudod, te jól! – mondta.
- Nem, nem tudom! – emelte fel a hangját Noel. – Mondd el!
Erre a mondatra Rebi szomorú tekintettel húzta el a maszkját. Szája sarkánál megvillant az a titokzatos dolog. Egy folt. Egy pigmenthiányos terület.
- Ez lenne az – mutatott a foltocskára. – Megértem, hogy miért kerülsz. Mindenki ezt csinálja.
- Én ezt nem tudtam – mondta Noel döbbenten. - Nekem senki nem mondta ezt. Kerülni sem szerettelek volna. Az egyetlen ok, hogy kevesebbet voltunk együtt az az, hogy vannak már más barátaim is rajtad kívül.
Rebi arcán megkönnyebbülés látszott.
- Soha nem kerülnélek el azért, mert van egy foltod – ekkor Noel a maszkjához nyúlt. – Én is mutatok neked valamit.
Szép lassan levette a textíliát, és megmutatta Rebinek az arcát nem törődve a többi ott ülő gyerekkel. Mindenki ledöbbent. Noel nem foglalkozott velük, csak így szólt a lányhoz, aki fürkészte a hegeket az arcán:
- Én lennék az utolsó, aki nem lenne a barátod a foltod miatt. Nekem is vannak foltjaim. Nem pont egyforma az enyém meg a tiéd, de vannak. Ez vagyok én. A te legjobb barátod.

Köszönöm Lili, hogy megismerhettelek!

Nyitókép: Alexandra_Koch képe a Pixabay -en.