Mivel a főváros egyik kerületében, lakótelepen éltek, ezért minden évszakban, havonta egyszer-kétszer, kiautóztak a városon kívülre. Általában a legkönnyebben megközelíthető és  leghamarabb elérhető budai hegyek volt az úti cél.

Egy főváros közeli település szélén szoktak leparkolni, mivel onnan rövid sétával már el tudtak jutni az erdőig.

Tavasz

Anyuka rengeteget mesélt az erdő kincseiről. Hogy mit is értett ezalatt?

Hát azt a sok szépséget, amit virág, egyéb növény, és a különféle termések, gyümölcsök formájában nyújt mindenkinek a természet.

Réka családja, első tavaszi kirándulásaik, erdei gyaloglásaik során, elsőként a mindenütt szembeötlő ibolyamezőkkel találkoztak, amelyek kéklő szőnyegként terültek el a lábuk előtt.

A tavaszi hérics élénk, aranysárga, fénylő szirmú virágai kis bokrokban bukkantak fel egy-egy tisztáson. Mintha már eleve csokorba kötötte volna őket a természet. Persze ezek nem letéphető, hazavihető csokrocskák voltak, hiszen a hérics védett virág, ami természetes élőhelyén több örömöt, és szebb látványt nyújt, mintha otthon hervadozna az asztal közepére állított vázában.

Azért hazafelé az ibolyából mindig szedtek pár szálat, csak hogy a virágok illata otthon is emlékeztesse őket az erdei séta élményére.

A tavasz beköszöntével az erdőn kivirágzott a sok bokor, a galagonya, a kökény, a som, sőt, Anyuka felhívta Réka figyelmét a virágzó vadkörtefára, melynek termése nem csak a pórias „vadkörte” elnevezést viselte, hanem az apró fanyar gyümölcsök a meséből ismert „vackor” nevet is magukénak tudhatták.

A fák közötti hűvös levegőt szerencsére mindig felváltotta az erdei tisztásokon élvezhető, régóta nélkülözött tavaszi napsütés melege. A napocska fényében szinte áttetszővé váltak a friss hajtások, a zsenge zöld levelek, melyekkel a tavasz meghintette a fákat, bokrokat. Általában csak a mogyoróbokroknak nem jutott belőle, melyeken ilyenkor levél helyett, még csak a barkavirág volt látható.

Nyár

A nyári erdei kirándulások ugyancsak sok érdekességet ígértek, egyben számos meglepetést is tartogattak a kislánynak.

Arra lehetett számítani, hogy látnak majd égkéken csilingelő harangvirágot, a réten tömegesen fellelhető lesz az apró százszorszép - más néven pipitér -, és persze a gyermekláncfűből is bizonyára maradt még tavaszról, hiszen nem virágzik el az olyan gyorsan.

Ez utóbbi virágnak Anyuka többféle elnevezését is megismertette Rékával, úgymint a „gumipitypang”, a „kutyatej”, meg a „pongyolapitypang” neveket.

Bár a tejes szára nem jó semmire, a leveléből saláta is készíthető - egészítette ki már sokadszorra Anyuka a tudnivalókat erről a növénykéről.

Azután rendszerint nekiálltak koszorút fonni belőle. Sohasem tépkedték le ok nélkül, céltalanul az erdei növényeket, még ha - mint a jelen esetben - egyszerű gyomnövényről volt is szó.

Hiszen a virág a természet legpompásabb díszítő eleme, mint egy-egy kis színes drágakő. Miért fosztanák meg e szépségétől, kincsétől az erdőt?

Egyszer még a különleges és igen ritka kosborra is ráleltek a fák alatt. Körbejárták, megcsodálták magasba nyúló, torzsaszerű, színes virágzatát, és persze Anyuka azonnal meg is örökítette a fényképezőgépével, amit mindig magával hordott a kirándulásaik alkalmával.

A nyáron érő erdei gyümölcsök különösen nagy élményt okoztak a kislánynak. Édes szamócára lelni a fű között, savanykás somot szedni, fanyar vackort kóstolni a fáról, mindig nagy élvezet volt Réka számára.

Ősz

Az erdő kincseskamrája ősszel is telis-tele volt értékes, érdekes dolgokkal.

Például, a cserszömörce levelei ekkor váltak igazán színpompássá, volt közöttük piros, sárgásbarna és zöld is.

A tölgyfa alá lepotyogott makktermésből minden ősszel gyűjtöttek egy kosárkára valót, mert az óvodában sokféle dolgot lehetett belőle készíteni. Apró emberkefigurákat, kis állatokat, és asztali dísznek se voltak utolsók a tálkába halmozott barnakupakos makkszemek.

Ha csípősen hideggé váltak a hajnalok, fanyarkásan édes kökényt lehetett szemezgetni a bokráról, kicsivel később pedig a megpuhult, vitamindús csipkebogyó termését is megkóstolhatták.

Anyuka szerint, ez utóbbiból akár lekvárt is főzhettek volna, ha van türelmük eleget szedni a bokrokról. De idáig sohasem jutottak el, hiszen nem ezért mentek ki az erdőbe.

Ugyanez viszont nem volt igaz abban az esetben, amikor kifejezetten gombászni indultak az erdőbe.

Gomba témában Apuka volt a jártasabb. Ugyan nem volt szakember, de a leggyakrabban előforduló, ehető gombafajtákat felismerte, így gyakran vittek haza az erdőből magas lábakon álldogáló, nagy kalapot viselő őzlábgombát, sárga rókagombát, de szedtek a szivárvány minden színében pompázó rizikéből is. Hazafelé azonban - Apuka megbízható ismeretei ellenére -, mindig betértek a gombavizsgálóba, hogy csak a biztosan jó, nem mérgező gombák kerüljenek a konyhájukba, amelyekből finom étel készíthető.

Tél

Érdekes módon, télen se fogyott ki „kincseiből” az erdő. A vastagra duzzadt hódunyhát jólesett taposni, „sportként” hógolyózni egy kicsit, s közben az egy-két, télen is csicsergő madár, illetve a fák doktorának, a fekete-fehér-piros tollruhájú harkálynak a hangját hallgatni.

A karácsonyfának való fenyőt ugyan mindig a piacról szerezték be, de azért Apuka és Réka alaposan megnézték, megtárgyalták egymás között, melyik a legszebb, legegyenesebb fácska, amivel örömmel díszítenék karácsonykor a nappalijukat.

A tél vége felé mindig nagy élmény volt rátalálni a tavasz hírnökére, a hóvirágra. Mivel Réka a szüleitől tudta, hogy a kis hagymás virág is védett növény, ezért eszébe se jutott leszedni. De egyszer, amikor Anyuka nem látta, lehajolt, és megsimogatta az egyik hóvirág fehér, harang alakú fejecskéjét.

A téli erdőből hazafelé, Apuka egyszer csak feltette a nagy kérdést:
- Na, Rékám, meg tudod-e mondani, melyik az a virág, ami kizárólag télen nyílik, és a fagy nem árt, sőt, kifejezetten jót tesz neki. Ha a szabadban, ahol ráleltél, ott hagyod, és nem akarod bevinni a szobába, a nagy hidegben sokáig „virít”. - Na, tudod, melyik ez a virág?

A kislány azonban nem hiába volt nagy természetjáró, rövid gondolkodás után, mosolyogva rávágta:
- Kitaláltam! Ez a jégvirág!

Réka boldog volt, mert szülei jóvoltából megismerhette az erdő kincseit, s ezzel a tudással ő maga is gazdagabb lett.

Illusztráció: DarkmoonArt_de képe a Pixabay -en.

betöltés...