„Tetőt adunk a fejed fölé, kenyeret adunk a szádba, vannak ruháid, mit akarsz még tőlünk? Legyél hálás!” – hangzik el nap mint nap rengeteg szülő szájából az örök mondás, amivel sok gyermeki kérést ki lehet védeni. Tényleg szívességet teszünk azzal, hogy a házunkban lakhat és ehet, vagy ez szimplán a saját szülői kötelességünk, amit mi önként vállaltunk?

Miért használjuk kifogásként a szülői kötelességeink elvégzését?

Amikor gyermeket vállaltunk, elvállaltuk a vele járó kötelezettségeket is, mint például a gyermek lakhatása, tisztán tartása, ruháztatása, étkeztetésének és a megfelelő életkörülményeinek a biztosítása. A gyermek világrahozatala és felnevelése a saját döntésünk volt, az pedig, hogy lakhatást és ételt biztosítunk a számára, a legalapvetőbb dolog, az életben maradásához szükséges. Ha ezeket nem biztosítanánk, állami gondozásba helyeznék a gyermeket, sőt, mi is bajba kerülnénk.

Miért várjuk hát el, hogy végtelenül hálásak legyenek nekünk azért, amit mi önként vállaltunk el? Miért használjuk folyton kifogásként, ha kér valamit a gyerek? Ha szeretne egy új játékot, több új ruhát, vagy ha el akar menni a barátaival moziba, mindig készen áll a tökéletes válasz: „Etetlek, ruházlak, fűtök rád, szép házban laksz, erre még követelőzöl is? Hálátlan kölyök!”

Ha netán valami rosszat csinál, méginkább szeretjük felsorolni az értük hozott áldozatokat, ha pedig a tinédzser gyerek esetleg depressziós lesz, értetlenül tárjuk szét a karunkat: „Hiszen mindene megvan! Van tető a feje fölött, ágy, amiben aludhat, étel az asztalon, ugyan mi baja lehetne? Semmi oka a szomorúságra!”

Ezek valójában alapvető szükségletek, és bár szülőként valóban rengeteg áldozatot kell hoznunk azért, hogy mindez rendelkezésükre álljon, nem várhatjuk el azt a gyerekektől, hogy végtelen hálával tartozzanak értük, hiszen mi hoztuk őket a világra, és felelősséggel tartozunk a szükségleteik ellátásáért.

Azt sem várhatjuk el, hogy egy tinédzser pusztán attól a ténytől legyen boldog, hogy van hol laknia és van mit ennie,

hiszen mi sem vagyunk boldogok csupán ennyitől, ezért nem vethetjük folyton a szemükre, akárhányszor többet szeretnének ennél.

Már hálát sem várhatok a gyerekemtől?

„A mai gyerekeknek csak jogaik vannak, kötelezettségeik nincsenek!” – hallhatjuk gyakran az idősebb korosztályokba tartozók szájából. Természetesen a gyerekeknek is vannak kötelezettségeik, azonban hogyan várhatjuk el, hogy szó nélkül teljesítsék, semmit nem várva érte, ha mi magunk folyamatos dicsőítést várunk a saját kötelezettségeink elvégzéséért? Lehet hálás a gyerekünk az áldozatokért, amiket hoztunk érte, ez azonban nem jelenti azt, hogy piedesztálra kellene emelnie azért, amiért elvégeztük a dolgunkat. Nem kell kiszolgálnunk és mindent megtenni, amit kér, hiszen nem a szolgái vagyunk, hanem a szülei. Továbbra is meg kell adnia a tiszteletet felénk, azonban nem kell végtelenül hálásnak lennie pusztán azért, mert ellátjuk a szülői feladatainkat.

Nem lesz belőle elkényeztetett, tiszteletlen gyerek?

Az, hogy a gyermekednek megadod az alapvető tiszteletet, nem jelenti azt, hogy tiszteletlenül fog veled viselkedni, sőt, a kiegyensúlyozott gyerek-szülő kapcsolat alapköve lehet! Azzal, hogy tiszteled és minden tőled telhetőt megteszel érte, nem elkényezteted, csupán a dolgodat végzed. Meg kell találnod az arany középutat: nem kell megvenned a többszázezres telefont vagy mindent megengedned neki, viszont nem tagadhatsz meg tőle minden örömöt csupán azért, mert nálad élhet és te tartod el.

Bezzeg a mi időnkben mindenért meg kellett szenvedni!

Lehet, hogy a te gyerekkorod rosszabb volt, mint a gyerekedé, és több dologért kellett szenvedned, mint neki, ez azonban nem jelenti azt, hogy neki is meg kell tapasztalnia ugyanazt a szenvedést, ahogy azt sem, hogy ő nem panaszkodhat semmi miatt. Ha tudod, hogy számodra rossz volt valami, akkor miért szeretnéd, hogy a gyereked is átélje ugyanazt? Hiszen

pontosan azért dolgozunk, hogy a gyerekeinknek könnyebb élete legyen, mint a miénk volt; miért esik hát rosszul, amikor valóban könnyebb nekik?

Mindenki rengeteg áldozatot hoz a gyermekéért, és természetes, hogy ezért hálát várunk, azonban mielőtt legközelebb a szemére vetnéd, hogy a te házadban lakik és a te kenyeredet eszi, jusson eszedbe: ez nem szívesség, csak a kötelességeid elvégzése, amit önszántadból vállaltál.

Indexkép: Depositphotos.com