SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Feladatlapok helyett bukfenc - 3 mozgásforma, ami bizonyítottan segíti az agy fejlődését

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-07-20
Hintázás, bukfencezés, fára mászás: csupa olyan egyszerű, mégis fantasztikus mozgásforma, amelyek garantáltan jó hatással vannak az értelmi fejlődésre.
Feladatlapok helyett bukfenc - 3 mozgásforma, ami bizonyítottan segíti az agy fejlődését

 

Régóta tudjuk, hogy az egész kicsi gyerekek agya igen érzékeny: stimulálás hatására rendkívül könnyen és gyorsan fejlődik, az információkat szivacsként szívja magába, ha azonban nem éri elég inger, később nehezen hozza be az első évek lemaradását. Ez az oka annak, hogy egy időben igen nagy divatja volt az egyébként teljesen egészséges gyermekek korai fejlesztésének: úgy tartották ugyanis, hogy a nagyon korán, akár már csecsemőkorban direkt módon megtanított "tananyagra" a gyerek egész későbbi életében emlékezni fog.

Ma már egyre több szakember helyezkedik inkább arra az álláspontra, hogy a helyzet ennél összetettebb. Valóban létszükséglet az agyi idegpályák, kapcsolati hálózatok minél korábbi beindítása, ezt azonban nem elméleti tanítással, sokkal inkább a nagymozgások és bizonyos klasszikus ügyességi feladatok végeztetésével lehet elérni.

 

Hogy melyek ezek a gyakorlatok?

Semmi olyanra nem kell gondolni, amely nekünk, szülőknek ne lenne ismerős. Ott van például a bukfenc. A bukfencező kisgyermek gyakorolja az egyensúlyozást, közben próbálgatja a saját estének a határait, mindezek az ingerek pedig az agyi ideghálózatait építik. Ugyanez a helyzet a labdázással, kúszással-mászással, táncolással is.

Hasonlóan jótékony hatású a hintázás. Sok szülő hajlamos elmenni a tény mellett, ha nagyobb óvodás gyermeke még mindig nem tudja hajtani magát, pedig 4-5 éves korra mindenképp érdemes lenne elsajátítani ezt a készséget.
Önálló hintázás során ugyanis a gyermek igen bonyolult mozdulatsort végez. A törzs és a láb ellentétes irányba történő mozgatása komoly agyi tevékenységet és koncentrációt igényel. Azok a gyerekek, akik ezt sokat gyakorolják, később ritkábban szenvednek írás-olvasási nehézségektől. A figyelemzavaros gyermekek kezelésekor is fontos szerepet kap a hintáztatás, pont a magas fokú koncentrációigénye miatt.

A fára mászást egyre kevesebb szülő nézi jó szemmel, pedig ez az elfoglaltság is rengeteget tesz az agy fejlődéséhez. Amerikai kutatók megállapították, hogy a fára mászás és az akadálypályák teljesítése jót tesz az emlékezőtehetségnek. Az ezt játszó gyermeknek ugyanis sokszor úgy kell lépnie, hogy nem látja, hova teszi a lábát, ezért csak a korábbi emlékeire támaszkodhat mászás közben.
Egyéb, amúgy jótékonynak tartott foglalatosságok – mint például a jóga – nem mutattak hasonló hatást.

Félre tehát a feladatlapokkal és a túlféltéssel: menjetek a szabadba, engedd a gyereket kúszni-mászni, ha pedig az indulás bejelentésekor nem akaródzik neki lejönni a hintáról, gondolj arra, hogy most tanul igazán.

Indexkép: pixabayhamxx005

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja