„– Balázsra azonnal rájön a hasmenés, amint hazaér – panaszolta Csenge, a felesége. – Kiül a budiba az újsággal és fél órát dekkol a bűzben. Pedig olyankor én már alig várom. Nagyon hosszú a nap egy kétéves kislánnyal és egy négyéves fiúval. Nemhogy fél órát, de egy percet sem tudok nyugodtan eltölteni a vécén.
– Látom beállni a kocsit, egy kicsit megkönnyebbülök, hogy na, végre, megjött, pedig tudom, hogy még legalább egy fél órát ott lapít a garázsban – mesélte sírva Dóra. – Elszív néhány cigit és sörözik hozzá. Alex azt mondja, kell az idő az átállásra. Pedig ezek az esti órák a legnehezebbek a kicsivel.
– Tamás szinte átgázol a lakáson, amikor hazajön – búsult Juli. – Rohan a konyhába és főzi magának a rizsikéjét, mert az csak úgy jó, ahogy ő főzi. A munkahelyén nem is ebédel, arra hivatkozik, nagyon éhes, mire hazaér. Már régen lemondtam arról, hogy hazaér az uram. Egy zabaállat érkezik meg. Aztán még büfög kettőt és lehuppan a tévé elé.
Balázs egy multi n-1 vezetője, azaz közvetlenül a vezérigazgató alatti szinten dolgozik. Alex úszómedencéket épít, Tamás pedig vasúti raktáros. Az, hogy ennyire hasonló a viselkedésük, nyilvánvalóan neveltetésüktől és képzettségüktől független. Hasonló élethelyzetükből, körülményeikből adódik. Abból, hogy két gyökeresen különböző gondolkodásmód, szemlélet és életérzés között kell ingázniuk. Ahogy Alex meg is fogalmazta: kell az idő az átállásra.
– Ilyen sok idő? Fél óra? – kérdezett vissza döbbenten Dóra.
A válasz még jobban elkeserítette. Legalább 50 percre van szükség. Többek között ezért is tart ötven percig egy ülés a pszichoanalitikusnál. A kliens és a terapeuta egyaránt bennmarad saját gondolati paradigmájában.