Ez a cikksorozat segít ezeket felismerni, korrigálni és megbeszélni a gyerekkel, hogy ő már ne vigye tovább ezt a mérgező szülői mintát az unokáink felé.

Ebben a gyerek-szülő kapcsolatban a szülő érzései és állapota fontosabb, mint a gyereké valaha is lesz. A gyereknek – mindegy, mennyi idős, és érzelmileg milyen érett, a szülő lesz az, akihez folyamatosan igazodnia kell mindenkinek.

Az ilyen szülő gyakran valamilyen betegséget is produkál (folyamatos migrénje van, vagy valami egyéb dolog, amiért rá különlegesen tekintettel kell lenni – ez a játszmája része!).

Ha nem a szülőé a betegség, akkor a gyerek beteg mellette, és mindez annak eszköze, hogy a szülőt lehessen csodálni az önfeldozásáért és nagyszerűségéért. Sok terapeuta ismeri a jelenséget, hogyha a gyerek a terápia során javulást kezd mutatni, a szülő valamilyen ürüggyel nem jön többé, helyette új, majd még újabb terápiás helyre viszi a gyereket. Ezzel mintegy bizonyítva, hogy ő bár nagyszerű és csodálni való, a gyerek sajnos nem lesz jobban, pedig hát ő mindent megtett. Ilyenkor az önazonosság része nála, hogy csodálhatják őt a környezetben azért, mert áldozatokat vállal egy „selejtes utód miatt”.

A gyerek sokszor más miatt „selejtes” – nem holmi betegség, hanem egy egyszerű, ám a szülő által túldramatizált diszfunkciós zavar, vagy ételallergia, egy álló fül, kancsal szem, vagy túl ritkás haj is bőven elegendő hozzá, hogy a szülő hatalmasra fújja a probléma fontosságát – és ennek középpontjába állítsa saját magát. Persze gondosan úgy kell tennie ilyenkor, mintha a gyerek volna a fontos az egész hatalmas cirkuszban, pedig a gyerek inkább elszenvedi, mint kiérdemli ezt.

A másik gyakori dolog, hogy a szülő nem fontos áldozata a körülményeknek, hanem ténylegesen képtelen kilépni saját nézőpontjának szűkös horizontjából, és tényleg úgy érzi, hogy a gyerek mindenképp az ő érzelmei rovására tesz dolgokat.

Az apa, aki az újszülöttön - aki egész éjjel sír a hasfájás miatt -, meg akarja torolni a dolgot és kegyetlenül felrázza, mikor végre elalszik, mert „éjjel te nem hagytál engem, most én nem hagylak aludni téged”, ugyanannyira őrült nézőpontból nézi a világot, mint az, aki a kamaszt folyamatosan azzal vádolja, hogy minden egyes cselekedetével szégyent hoz a családra, vagy a drámát játszó szülőre.

Ez egy önkéntelen játszma, amire iszonyú fájdalmas rálátni. A háttérben gyakran egy ugyanilyen szülő van, aki valamilyen formában folyton középpontban akart lenni és a gyerek rovására elnyerni a figyelmet a világtól, eközben a gyereket hibáztatva és benne tartva őt abban az állapotban, hogy ő selejtes, rossz, vagy hibásan működik.

Gyakori az ilyen viszonyokban, hogy a másik szülő van beállítva úgy, hogy önzéssel és meg nem értéssel mindent tönkretett, pedig az igazság éppen a fordítottja.

Ez a játszma rettenetesen mérgező és hatalmas drámával jár – tulajdonodképpen ez a hatalmas, átélt dramatikus és hatásvadász műsor az, ami leleplezi végül. Első blikkre nagyon könnyű belefonódni, mert aki ezt a játékot játssza, elképesztő erővel kelt részvétet maga mellett, noha az áldozat egyáltalán nem ő, hanem a gyerek (illetve a család többi tagja). Ha a figyelmedet róla a gyerek, vagy a családtagok felé mered fordítani, azonnal kikel magából – ez  a másik intő jel. Minden figyelmet magának követel és kéjeleg abban, hogy őt sajnálod, vagy neki segítesz. Viszonzást soha nem ad – hiszen ő annyira szerencsétlen, hogy nem is tudná megtenni. (Valójában ő úgy gondolja, hogy neki egyszerűen jár a részvét, és őneki senkinek nem kell segíteni, elég neki a maga baja.)

Fontos jele, hogy nem ad viszonzást neked! Intő jel az is, hogy bármire kéred, nem fogja megtenni! Olyan szinten nem segítőképes, hogy ha például megkéred, hogy hazafele, mivel mindenképp elmegy egy levélláda mellett, dobjon be a kérésedre egy levelet, vagy nemet fog mondani, vagy szabotálja (elfelejti, megsemmisíti, vagy elhagyja) a segítségnek még ezt az egyszerű és különösebb felelősséggel nem járó formáját is!

Mit tegyek, ha tetten értem magam?

Ebben a játszmában őrült nehéz! Hatalmas önmunka eredménye, de nem lehetetlen!

Gondold át, mekkora a probléma. Ha nagyon erősen, folyamatosan jelen van és jelen volt az életedben ez a viselkedés, akkor érdemes lehet terapeutát felkeresni, ám mivel itt a segítség elfogadása és elutasítása a játszma része, így nagy esélye lesz, hogy „rossz terapeutákat” fog ki, és neki olyan nagy és különleges baja lesz, hogy nem tudnak neki segíteni!

Ha csak néha kapod magad ezen, akkor pont elég, ha tudatosítod, hogy mikor szoktad ezt csinálni, és esetleg ezeken az élményeken végig menve elgondolkodsz, mi lehet az oka? Mi volt a legelső alkalom, amikor így viselkedtél? Mi az az élmény, ami mindennek a gyökere mögött van? Ha ezt felismered, és rajta tudod kapni magad, amikor mérgező szülőként viselkedsz, akkor egyszerűen önuralommal abba tudod hagyni ezt a viselkedést, sőt a gyerektől bocsánatot is tudsz kérni, ha már elszaladt veletek a helyzet egy káros irányba.  

A mérgező szülő 9 jellemzőjéből, ha legalább 4 igaz rád, vagy a te szüleid egyikére, akkor fontos dolgod van a témával. 
Olvasd el cikksorozatunk többi részét is!

1. Verseng a gyerekkel
2. A szülő érzései mindig fontosabbak
3. Folyamatosan kritizálja, gúnyolja a gyerek külsejét
4. Folyamatosan más gyerekekhez hasonlít (tesókhoz, stb.)
5. Feltételekhez kötött szeretet jellemzi a kapcsolatukat
6. Nem ismeri el a gyerek sikereit
7. Bűntudatkeltéssel, érzelmi zsarolással próbál zsarolni, manipulálni vagy irányítani
8. Folyton megszegi az ígéreteit
9. Rovására viccel, rajta nevet, vagy pellengérre állítja

Illusztráció: Mabel Amber képe a Pixabay -en.