SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ezért kellene rendszeresen randiznod - akkor is, ha elfoglalt szülő vagy

- 2017-11-22
Randi elfoglalt szülők számára? Sokan el sem tudják képzelni, hogy párjukkal randizzanak, ha a család élete állandóan be van táblázva, és rengeteg teendő kapcsolódik a gyerekek köré is.
Ezért kellene rendszeresen randiznod - akkor is, ha elfoglalt szülő vagy

A University of Virginia által útjára indított projekt, a „The Date Night Opportunity” azt igazolja, hogy a szülők rendszeres kettesben töltött ideje elengedhetetlenül fontos a párkapcsolat – és ilyesformán a gyerekek – szempontjából is. Azok a szülők, akik legalább heti egyszer kisajtolnak maguknak egy kis kettesben töltött időt, sokkal jobban érzik magukat a párkapcsolatukban, és jóval kisebb eséllyel válnak el, mint azok, akik erre saját állításuk szerint képtelenek időt szakítani.


A leginkább kedvező hatások közé tartozik
 

  • a kötődés magasabb foka egymás és a család iránt,
  • a kiegyensúlyozottabb kommunikáció a felek között,
  • valamint a kielégítőbb, teljesebb szexuális élet.

A szakemberek szerint az sem mindegy, mivel telik az együtt töltött idő. Azok, akik a legjobban érzik magukat a kapcsolatban, nem csak egyszerűen moziba mennek, vagy együtt vacsoráznak – új és izgalmas tevékenységeket fedeznek fel közösen, ahol a stresszt lerakhatják és feltöltődhetnek. Ez akár olyan egyszerű dolog is lehet, mint a kártyázás, de a kirándulás, utazás, tánc is sokat segít.

Forrás: http://mipszi.hu
Fotó: freestocks-photos / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja