1. Van úgy, hogy nem figyelünk a Belső egyensúlyunkra, ezért nem mindig mennek úgy a dolgaink, ahogy elterveztük, vagy szeretnénk. Mégis elismerhetjük erősségeinket, és tudatára ébredhetünk korlátainknak is. Bizony, néha előfordul, hogy erősen tartjuk a kontrollt a kezünkben és túl komolyan vesszük a történeteinket, ezért aztán belefeszülünk a tennivalókba. Nem merjük az életre bízni a dolgok alakulását, mondván: legyen, ahogy lenni akar. Megesik, hogy nem tudunk mindent jól, helyesen csinálni, és mégis rendben van, hogy hibázunk. Előfordul, hogy össze vagyunk zavarodva és úgy érezzük, hogy nem áll elegendő idő a rendelkezésünkre a feladatokhoz. Kiborulás helyett, azonban megnyugodhatunk, hiszen még ha nem is gondoljuk, küldetésünk - bármi legyen is az -, megvár bennünket. Szokatlan lehet, mégis kis időre elengedhetjük a célokat, terveket, a stratégiákat, a pontokba szedett napirendünket, és ellazulhatunk. Belső egyensúlyunk vezetésében megszabadulhatunk a terhek, a kötelességek nyomásától, és megállhatunk, lelassulhatunk. Ez segít belátásra jutnunk, miszerint már nem kell hajszolni magunkat a „jéghátán is, és a hegyeket eltolva”.  Sem nőiesebbé, sem Istennővé nem kell válnunk. Valójában pedig nem kell válnunk semmivé/senkivé sem, hiszen már az Vagyunk.  „A szobor már benne van a márványban” - Leonardo da Vinci.
Mostanra már letehetjük az aggodalmakat, a bűntudatot és a szégyent. Ugyan nem ezt tanultuk meg magunkról, mégis minden rendben van velünk. Eredendően vagyunk jók. Lehetünk jól, és elegendő erőnk van kifejezni önmagunkat, mert valódi természetünk a józan és bölcs Nőmagunk.

2. Szeretetre, segítőkészségre való képességünk erős mágnesként vonzza az embereket. A jó anya, úgy fogadja el gyermekét amilyen. A jó szerető úgy fogadja el a férfit, amilyen. A feltétel nélküliség dimenziója elérhető, és bátran kitárhatjuk a szívünket előtte.  Lehetünk bátrabbak a szeretetben, és figyelhetünk jobban a saját szükségleteinkre - mert így mások szükségleteire is könnyebben tudunk. A mások segítésének belső iránytűje pontosan jelzi a határainkat, és megvéd bennünket a fáradtságtól, a kimerültségtől - ha szentelünk rá elegendő figyelmet. Testünk és a szívünk jó vezetőink, ezért követve őket mindig tudjuk, hogy mikor adunk többet csupán az elismerés vágyáért, vagy azért, hogy szeressenek bennünket. Hallgatva az egyensúly tanításaira megértjük, hogy az elismerés, a siker, és az eredmények nem tudják begyógyítani lelkünk sebeit. Megtanulhatjuk elkülöníteni a saját szükségleteinket a mások szükségleteitől, így egyensúlyban tudjuk tartani segítő mágnesünket. A szeretet nem bónusz, nem árucikk, és a szívünk nem egy tárgy!  A szeretet jelenlétünk adománya, legbelsőbb lényegünk = Létezőnk kiáradása - nem egy érzelem csupán. A szeretet nem adható oda, vagy vehető el. Mi vagyunk a szeretet, ezért a legtöbb, amit tehetünk, hogy engedjük Nőmagunkat lenni. 

3. Semmilyen cél, semmilyen siker nem tesz értékesebbé bennünket. Az, aki valójában vagyunk, nem helyettesíthető az eredményekkel, a szexszel, vagy a gondolkodással. Ugyan megtanultunk a mások elvárásaiért másnak lenni, mint aki vagyunk, mégis lehetünk Az, aki valójában! Ha azonban az érzéseink figyelembevétele helyett a teljesítményekben elért sikerünk a doppingszerünk, előbb utóbb fulladni fogunk, hiszen nem a munkánk, nem az eredményeink vagyunk. Nőmagunkat elnyomva ugyan lehetnek múló örömeink, és lehetünk sikeresek, gazdagok, ám igazán boldogok nem lehetünk. Kimerítő küzdelem annak lenni, aki nem vagyunk. Értelmetlen hajszáinknak szívünk felébresztésével vethetünk véget. Szívünk vezetésében láthatjuk be, hogy már nem kell keményen hajtanunk, nem kell még több teljesítményt a nyakunkba vennünk azért, hogy jók legyünk.  Megállhatunk, ellazulhatunk, és lelassulhatunk. Tanulhatunk többet önmagunkról annak érdekében, hogy a mindennapi taposómalomnál, és hajszánál jobbat, szebbet teremtsünk. Fejlesztve önmagunkat másoknak is könnyebben tudunk segíteni abban, hogy felderítsék belső erőforrásaikat, és tudatosabban lépjenek fel életük/életünk alakításában. Mélyebben elfogadva Nőmagunkat, értékelni tudjuk képességeinket, valódi értékeinket, és személyes érdekeinken túl, közelebb kerülhetünk másokhoz - együttműködhetünk. Lehetünk őszinték saját magunkkal és így meg tudunk szabadulni attól az önámító hajszától, mely által annyi fájdalmat, keserűséget okozunk.

Fotó: jill111/pixabay.com