SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szakítás után

Aranyosi Éva [cikkei] - 2011-11-04
Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit belőle, még azokból is, amelyeket elveszítünk. (Paulo Coelho)

Az idei évben sok fiatal nő és férfi keresett fel olyan nehézséggel, hogy a szakítás után vagy Ő maga, vagy a volt párja nem tud tovább lépni. Visszahúzzák az emlékek, az együtt töltött idő, ami a szenvedés közben megszépül. Közben megfeledkeznek a szakítás valódi okáról. Nehéz döntés volt, sok fájdalom előzte meg, ami több esetben évekig tartott. Bántottak, becsaptak, hazudtak, megcsaltak, megaláztak, nem figyeltek oda ránk és sorolhatnám. Mégis siratjuk az elmúlását.

Annyira rossz egyedül, hogy még szenvedve is jobb? Vagy attól félünk, hogy nem találunk mást, és örökre egyedül maradunk? Még egy szörnyű kapcsolat is jobb az egyedüllétnél?

Természetesen a szakítás fáj. Fájdalommal jár, hiszen veszteség. Valami, ami addig volt, nincs már, és nem is lesz. Ezzel kell szembenéznünk,  feldolgoznunk, és megtanulni élni az új helyzetben. Gyakran tűnik úgy, hogy ez lehetetlen, elviselhetetlen. Mégis fontos tudnunk valahol mélyen, legbelül, hogy ennek is vége lesz egyszer. Akkor is, ha hihetetlen, és gondolni sem akarunk arra, hogy a másik nélkül folytassuk az életünket.

Képzeletbeli világomban (...) még mindig a társam volt, és szerelme erőt adott, hogy tovább menjek, hogy kitágítsam a határaimat. A valóságban viszont a rögeszmém volt. Leszívta minden energiámat, kiszorított mindent az agyamból, és kényszerített, hogy óriási erőfeszítések árán folytassam az életemet, a munkámat.  (Paulo Coelho)

Ebben a helyzetben nem kell azon töprengenünk, hogy tudunk-e valaha még valaki mást szeretni. Ebben a pillanatban ez a legkevésbé fontos! A túlélés, a gyógyulás, a felépülés a cél. A gondolat elfogadása, hogy vége van, elengedem, majd szépen, lassan továbblépek, a saját ritmusomban.

Ez a legegészségesebb lehetőség. Ezzel szemben gyakori eset, hogy elkezdjük „zaklatni” a másikat. Hívogatjuk telefonon, találkozni akarunk, beszélni akarunk, kutakodunk utána közösségi oldalakon. Ettől mindketten szenvedünk, hiszen így egyikünk sem tud továbblépni, csak szenvedés és fájdalom vár mindkettőnkre. Ilyenkor elveszítjük az önbecsülésünk utolsó szikráit is. Később ezt majd bánjuk, ettől dühösek leszünk, és gyűlölni kezdjük azt, akit valaha szerettünk. Bosszút akarunk állni. Minden rosszat kívánunk neki ahelyett, hogy arra emlékeznénk, mit kaptunk egymástól az eltöltött évek alatt, és magunkba néznénk, hogy mi mit, hol rontottuk el, és ezzel a tanulsággal lépnénk tovább, hogy esélyünk legyen egy újabb, boldog kapcsolatra.

Higgyünk abban, hogy a szakítás nem a világvége, nem is az életünk vége! Tanít bennünket, ami fájdalommal jár, de a felhők felett midig kék az ég, és újra ragyog majd a Nap!

Válni kell.
Kolonc koloncot nem visel,
önvédelemből hagylak el
s fel nem cseréllek senkivel.
Válni kell.
Én nem hiszek - te nem hiszel,
a szív nem nézi, mit cipel,
csak éppen már nem bírja el. 

Baranyi Ferenc   
     
        
A kineziológia módszerével segítséget nyújthatok a fájdalom feldolgozásában és abban is hogy újra önmagára találhasson.

Fotó:
Jackie: ...And Then Sometimes Valentine's Day Sucks! 

betöltés...
betöltés...
Aranyosi Éva

Aranyosi Éva
Kineziológus, pár és családterapeuta

Kineziológia, Stresszoldás, Családterápia!
Szorongás, stressz, hangulatzavarok, önbizalomhiány, tanulási nehézségek, párkapcsolati problémák, beilleszkedési nehézségek, különböző pszichoszomatikus betegségek esetén nyújthatok hatékony segítséget, ha Ön változtatni akar. Új lehetőség testi-lelki gyógyulására, gondolkodása megváltoztatására, Önmaga megismerésére és arra, hogy ráébredjen, a sorsa a saját kezében van.
Budapestről és vonzáskörzetéből várom vendégeimet, telefonon előre egyeztetett időpontokban.

Elérhetőségeim:
Rendelő: Arcadia Irodaház
Budapest, IV. ker. Lóránttfy Zsuzsanna u. 15/b II.emelet 206.
Bejelentkezés telefonon: 06-30/637-20-22
Honlap: http://kineziologialap.hu

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja