SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az ókoriak kedvence: a méz

Singola Edit [cikkei] - 2009-01-14
Ki ne ismerné a méhek által virágokból gyűjtött sárga, édes folyadékot, a mézet? Vajon jótékony hatásaival is tisztában vagyunk?
Az ókori görögök és rómaiak már sejtettek valamit, mivel az „istenek eledelének”, „égi harmatnak” nevezték. A görög regék szerint a melisszát, vagyis a mézet Krotosz fedezte fel. A méz nemcsak ízletes, finom sütemények alapanyaga, szépségápolószer, gyógyszer, de afrodiziákum is.
Azt, hogy az Olümposzon mire használták, nem ismerhetjük pontosan, ma viszont külsőleg és belsőleg egyaránt kedvezően alkalmazható.
Hogy Apollón mézzel gyógyította-e a betegeket, Árész vagy Mars, a harc istenei a csata után a sebeket mézzel kezelték-e, a tengeren a megfázást Poszeidon mézzel kúrálta-e, nem tudjuk, de maradtak orvosi könyvek az ókorból, amelyek szerint sokféle bajt gyógyítottak vele, Hippokratész előszeretettel alkalmazta. Ma kétségtelen, hogy ez a sokoldalú nedű segíti a felépülést és naponta egy-egy kiskanál méz elfogyasztásával megelőzhetőek a betegségek. Tudományos kísérletek szerint baktériumölő és sebfertőtlenítő hatása is van a méznek, emellett csonterősítő. Napjainkban meghűlés és köhögés esetén szintén remek gyógyír. Az ifjú titánok és titaniszok kaphattak mézet vérszegénység ellen, és ma szintén nyugodtan adhatjuk a csecsemőknek. Sőt a nyugodt alvást is elősegíti. Zeusz, feleségét Hérát mézmasszzázzsal kényeztethette, azonban ezt mi ugyanúgy megtehetjük, és érezhetjük a méz méregtelenítő hatását.
Az biztos, hogy Aphrodité és Vénusz a szerelem és szépség istennői tisztában voltak az édes folyadék serkentő, fiatalító és karcsúsító voltával. A méz regenerálja a száraz bőrt és ajkakat, leszárítja a pattanásokat, használhatjuk arcpakolásként is, a mézes fürdő pedig ápolja a testet. Nem véletlenül számos szépségápolószer alapanyaga ez az édes folyadék.

Otthon ugyancsak kiválóan hasznosíthatjuk kozmetikumként:

Hajápolásban: hajmosás után kenjük be mézzel a hajat, tekerjünk rá alufóliát, majd hagyjuk tíz-tizenöt percig hatni, és bő vízzel öblítsük le.
Arcápolásban: kenjünk a megtisztított bőrre mézet, várjunk egy kis ideig, és mossuk le. A kiszáradt ajakra szintén vigyünk fel jó bőven mézet, addig hagyjuk rajta, amíg alaposan beszívódik.
Bőrápolásban: A száraz, érzékeny bőrt kenjük be vastagon mézzel. A fürdővizünkbe is tegyünk néhány kanállal, tejjel elegyítve még jobb hatást érhetünk el.

   De ne feledkezzünk meg a méz finom ízéről sem! Az egyiptomi piramisokban mézes süteményeket és méztároló edényeket találtak. A rómaiak pedig kerek mézeskalácsokat is sütöttek. A Dionüszosz-ünnepeken fogyasztottak mézes süteményeket, mézsört, mézbort, mézes teát és tejet. A méz alkoholtartalmú italok alapja is.
A méz kalóriaértéke ötszöröse a tejének, háromszorosa a húsénak és kétszerese a tojásénak, mégsem hizlal, mert a benne található gyümölcscukrok rendkívül gyorsan felszívódnak. Tehát nyugodtan fogyaszthatjuk.
Néhány finom mézes étel receptje:

Dávid szelet
 A vékonyra kivert hússzeleteket megborsozzuk és mustározzuk. Vajon mindkét oldalát átsütjük, majd tűzálló tálba egymás mellé fektetjük a húsokat, és mézzel megkenjük, egy-egy szelet almakarikát helyezünk rá, végül pedig megszórjuk reszelt sajttal. Addig sütjük, amíg a sajt ráolvad.

Mézburger
A darált marhahúst sóval, borssal, pirospaprikával, reszelt vöröshagymával, szerecsendióval, csipetnyi sáfránnyal és egy evőkanál párolt rizzsel eldolgozzuk. Pogácsákat formázunk belőle és vajon átsütjük. A kisült húsgombócokat mézzel elkevert ketchuppal húzzuk át.

Mézzel töltött csirke
Két zsemlét tejben megáztatunk, majd kinyomkodjuk. Sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemmel, egy tojással, egy evőkanál vajjal és két evőkanál mézzel eldolgozzuk. A csirke bőre alá töltjük a krémet, majd megsütjük, a végső puhaság elérése előtt mézzel megkenjük, és pár percig még sütjük.

Mézes gesztenyepüré
A gesztenyemasszát személyenként egy-egy kávékanál mézzel és rummal, valamint kis darabokra vágott magozott meggybefőttel eldolgozzuk. Tejszínhabbal tálaljuk.

Mézeskalács
Két egész tojást 5 dkg porcukorral és 2 késhegynyi szódabikarbónával habosra keverjük, majd 20 dkg langyosított mézzel, 25 dkg rétesliszttel, fahéjjal, tört szegfűszeggel eldolgozzuk. Kikent, kilisztezett őzgerincformába töltjük, és először forró, majd mérsékelten meleg sütőben sütjük. Kiborítva hűtjük. Folpackba csomagolva hetekig eláll.

Mézes banán
A meghámozott banánokat hosszában félbevágjuk. Egy evőkanál mézet, egy evőkanál ciromlevet és egy evőkanál rumot összekeverünk, és a banánokat megkenjük. Forró sütőben vagy mikróban pár percig sütjük.

A mézet és viaszt előállító méheket az egész világon tenyésztik, mivel a méz semmi mással nem helyettesíthető termék. Kétségtelenül az egyik legértékesebb táplálékunk, és egyben az egyik legjobb energiaforrásunk, hiszen közel 80 százalékban szőlő- és gyümölcscukrot, 17 százalékban vizet, s csak néhány százalékban tartalmaz szacharózt. A vitaminok közül A-, Bl-, B2-, B6-, C-, G-, H-vitamin, az ásványi anyagok közül pedig kálium, foszfor, réz, nátrium, vas, kén található  benne.
Éljünk az istenek és medvék kedvenc eledelével!

Ha te is szeretnél mézet, itt megveheted!

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja