SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A természet ajándéka, a méz

Verzár Éva [cikkei] - 2009-01-27
Minden év december 7-én a méhészek, a mézes-kalácsosok jeles napját tartja számon a kalendárium, amelyet Szent Ambrus személye fémjelez, aki a méhészek védőszentje, és akinek tiszteletére alakult meg a Szent Ambrus Mézlovagrend napjainkban.



Mi az alapja a legendának, amely Szent Ambrushoz kötődik?

A legenda szerint - amely nyomán később a méhészek védőszentjévé lett, - Ambrust még csecsemőkorában egy méhraj zúgta körül, amint a ház udvarán pihent. A méhek rátelepedtek a bölcsőjére, s teljesen ellepték a gyermeket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfürt lett volna, amelyből a méhek nektárt szívnak. Anyja rémülten kiáltott föl: "Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!" A kicsi Ambrust egyetlen méhecske sem szúrta meg és semmi baja sem esett. Édesanyja jóslata pedig bevált: a gyermekből valóban nagy ember, püspök, és remek szónok lett, ezért is nevezték őt mézajkú prédikátornak.

Tehát a méz mentette meg az életét, s ez máris felébreszti kíváncsiságunk, hogy hogyan lehetséges. Mi a méz? Mit tartalmazhat, vagy mégis csak csoda történt?
Nem történt csoda, hisz ma már bebizonyított tény, hogy a méz nemcsak illatos, finom, hanem sokoldalú jótékony hatása van az emberi szervezetre.

A Családinet oldalán nemrég -
"Az ókoriak kedvence, a méz" című cikkben olvashattak már a mézről. Most a természet ajándékáról adunk hírt, és annak a szervezetre gyakorolt hatásáról.

Tehát mi is a méz?

méhA méz nem más, mint a virágok nektárjának, növényi nedveknek a méhek által átalakított terméke, amelyet aztán emberi segítséggel kinyerünk a kaptárokból. A méhész, a virágport gyűjtő méheket rakományuktól egy készülék segítségével megfosztja. Ezt szárítja, tisztítja, és természetes formájában árusítja. Egyik természetes formája a lépesméz, amelyet többnyire feldarabolt formában fogyaszthatunk is.
A közvetlen fogyasztásra alkalmas lépesméz alapja olyan valódi viaszból áll, amit a méhek a kiépítés után először használnak (úgynevezett szűzlép). A lépesmézet különösen értékessé teszi, hogy a lezárt sejtek méze csak a rágással, a fogyasztás közben szabadul ki, így ez a legtermészetesebb méz, amihez hozzájuthatunk. Ebben a formában fogyasztják ma is a természet fiai. A lépesméz legkülönlegesebb képessége, hogy fogyasztásának hatására kinyílnak arckoponyánk hurutoktól elzárt melléküregei, ezért az egyik leghatásosabb házi gyógymód, például megfázás idején.
A kipergetett és általunk leggyakrabban használt méz, nemcsak finom, illatos, kellemes, hanem a legnagyszerűbb természetes anyag, amely természetes állapotban található meg környezetünkben; gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban.

A méz összetétele:

A méz összetétele: 70% - 80% glükóz és fruktóz keverék, 20% víz; szénhidrát; B1, B2, B3, B5, B6, C-vitamin; kalcium; réz; vas; magnézium; mangán; foszfor; kálium; nátrium; cink; természetes antioxidánsok. Hatásuk pedig rendkívüli, mert gyors felszívódása a szervezetben majdnem azonnal hat, a benne levő szerves savak étvágyfokozóak, ezáltal javítják az étvágyat, erősítik az immunrendszerünket, és fertőtlenítenek.

Néhány érv a mézfogyasztás mellett, és az emberi szervezetre gyakorolt hatása:
- Nem hizlal annyira, mint a cukor, mert gyümölcscukrából, szőlőcukrából és tejcukrából nem lesz zsír, s ezek mellett remek vízhajtó, hashajtó is egyben. A méz tehát enyhe hashajtó, delépes méz használatához nem szokik hozzá a szervezet. Hatása egyáltalán nem jelent hasmenést, csak egészséges, napi székletet, méregtelenítést. Ehhez a méz fogyasztható magában, vagy almával, körtével.
- A méz javítja az anyagcserét.
- Javasolják gyomorfájás ellen.
- A méz nem okoz fogszuvasodást - ebben az esetben a gyermekekre gondolunk, mint édesítőszer használatára -, hiszen a benne található fertőtlenítő anyagok pont, hogy meggátolják a fogak romlását.
- A méz gyógyít, támogatja a gyenge szívet és védi a májat; egyes mézfajták kimondottan ajánlhatók torokgyulladásra, illetve külső, felületi sérülések gyógyítására
- A cukrok gyorsan és átalakulás nélkül felszívódnak, ezért hamar megszünteti az izomfáradságot.
- Terhességi hányásban szenvedők is fogyaszthatják. A méz nyugtató, és altató hatása régóta ismert (lefekvés előtt egy pohár langyos tejben egy kanál méz).
- A méz erősíti a csontokat.
- A méz a betegségekkel szemben erősíti az ellenálló-képességet.


- A méz a dohányosoknak frissességet, energiát ad fél órán belül, a fekvőbetegeknek, műtét után levőknek erőt ad.
- Természetes módon csillapítja a fájdalmat, leghatékonyabban propolisszal keverve.
- Védi a húgyhólyagot, vesét, hasnyálmirigyet.
- A méz gyorsan és egyedülállóan táplálja az izmokat, növeli testerőnket.
- Nagy megterhelés alatt állóknak hasznukra lehet a szellemi és fizikai felfrissítés.
- Gyarapítja az oxigén szállításáért felelős hemoglobint a vérben, így javítja a test oxigénnel való ellátottságát.
Egy tojással azonos súlyú méz a tojás energiatartalmának többszörösét juttatja azonnal izmainkba.
- Hatásos légcsőhurut és allergikus jellegű asztma esetében.
- Természetes antibiotikum (szerű) és gyulladáscsökkentő.
- Használják fekélyek, vérkeringési és szívbetegségek kiegészítő kezelésére.
- Vérnyomáscsökkentő hatású.
- Vírus, baktérium és gombaölő - például influenza, herpesz és egyes bőrbetegségek ellen.

A méhek begyűjtési helye szerinti mézek csoportosítása, és annak a szervezetre gyakorolt hatása:
Akácméz: köhögést csillapító, fertőtlenítő, méregtelenítő.
Fenyőméz: fertőtlenítő, vizelethajtó, csonterősítő hatású, vérszegénység esetén kiváló.
Hangaméz: húgyúti fertőzések, prosztataproblémák, fizikai és lelki levertség ellen nagyon jó.
Hársméz: pikáns ízű, hörghurut ellen kiváló, görcsoldó, lázcsillapításra is alkalmas.
Galagonyaméz: szíverősítő, keringési zavar esetén, vagy infarktus után kimondottan ajánlott.
Gesztenyeméz: ásványi anyag tartalma magas, rendszeres fogyasztása akadályozza a trombózis kialakulását, mérsékli a visszértágulatot.
Kakukkfűméz: sötétbarna, nehéz, fűszeres illatú méz, amely emésztést elősegítő, puffadást megszüntető, gyomor- és bélfertőtlenítő hatású.
Kutyatejméz: ritka, különleges illatú, néha karamell ízű mézfajta, vese- és hólyagbántalmakra ajánlott.
Lucernaméz: csontok erősítője.
Repceméz: a gyomorsavtúltengés kiváló ellenszere.
Megállapíthatjuk, hogy a méz hatása szervezetünkre nem kérdőjelezhető meg, de sok más természetes anyaghoz hasonlóan, csak akkor fejti ki jó hatását, ha rendszeresen fogyasztjuk. Szakemberek tapasztalata szerint az a jó, ha napi rendszerességgel néhány kanál mézet fogyasztunk.
Fontos: A méz gyermekeknek az egyik leghasznosabb táplálék - viszont 1 éves korig csecsemőknek nem szabad mézet adni.
Betegség kezelésére önmagában nem elég, de bizonyítottan hasznos kiegészítő.

Ha te is szeretnél mézet, itt megveheted!


 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja