A Vadaskert Alapítvány igazgatójával, klinikai szakpszichológussal, neuropszichológussal, dr. Tárnok Zsanett-tel beszélgetek a karantén helyzet teremtette feszültségekről, a személyes kapcsolatok kimaradásának következményeiről, az offline élet szociális kihívásairól és a Vadaskert újonnan indított terápiás központjáról, mely nappali kórházként működve érzelemszabályozó technikákat és stresszkezelést tanít a gyerekeknek és rajtuk keresztül a szülőknek is.
 

– Mihez köthető ez a látványos romlás a kamaszok lelki egyensúlyában?

– Mi a Covid-járvány óta érzékeljük ezt, pontosabban a szeptemberi nyitás óta. Ahogy újra kinyíltak az iskolák kapui, markánsan láthatóvá vált a probléma. Akik rögtön az első héten megjelentek nálunk, azoknak a tünetei arra utaltak, hogy az iskolában korábban sikertelenséget éltek meg, esetleg kortárs bántalmazás érte őket, vagy olyan fejlődési zavarban szenvedtek, mint az autizmus spektrumzavar vagy az ADHD, melyeket az otthoni ingerszegényebb környezet addig lappangóvá tett, de a hirtelen ingerdússá váló iskolai környezetre nem voltak felkészülve és dekompenzálódtak a tüneteik.

– Mit gondolsz, egy átlagos 30 fős osztályban hány gyermek küzdhet olyan mentális problémával, melyet az iskola jellegzetes működésmódja hív elő, vagy magához az iskolai léthez kapcsolódik? Olyan problémákra gondolok, melyek az állandó megmérettetéshez, osztályzáshoz, alkalmazkodási kényszerhez kapcsolódnak.

– Ez rengeteg alakot ölthet. Az iskolához, mint sajátos szociális térhez kapcsolódó problémáknak a száma mostanra igen magasra kúszott. Egy átlagos osztályban biztos van egy gyerek, aki tikkel, egy-két ADHD-s gyermek is bizonyára van köztük, egy gyermek az autizmus spektrumzavar valamelyik tünetét mutatja, biztos, hogy van szorongó, tanulási zavarral küzdő gyermek is, tehát számtalan olyan nehézséggel küzdenek, amit az iskolai lét próbára tesz. A mentális és tanulási problémák többnyire át is fedik egymást, szövődnek. Ezek sajnos ma már olyan mindennapos problémák, amiknek megoldásához a pedagógusoknak nincs elég eszközük, tudásuk, és kevés az iskolai segítő szakember mellettük. Én azt gondolom, nagy a baj.

– Ezeknek a gyerekeknek tulajdonképpen a karantén egyfajta haladékot adott, vagy mentsvárat, és ennek elmúltával a szorongás újult erővel támadt?

– Ilyen is volt, de mostanra inkább a szorongás, a hangulatzavar és önsértés együttese lett a jellemző kép. Addig nem a mentővel való érkezés volt a jellemző bekerülési mód nálunk, hanem előjegyzéssel kerültek hozzánk a gyerekek. Ma jön a mentő, sokszor naponta nyolc-tíz is, és két év alatt akut sürgősségi osztállyá váltunk, előjegyzésre szinte alig van már módunk, mert tele vagyunk mentő által hozott gyerekekkel. Át kellett alakítanunk a teljes működésünket.
 

Kép: Vadaskert Alapítvány

– Gyorsan kellett reagálnotok.

– Az akut osztályunkat teljesen átépítettük, fizikai értelemben is. Biztonságosabbá kellett tenni a környezetet, hogy bent ne történhessen önsértés, és a kisebb gyerekek számára kialakított részlegünkön kialakítottunk egy osztályt, ahol korai diagnózist tudunk biztosítani az ADHD, autizmus spektrumzavar és egyéb fejlődési zavarral élő gyerekeknek.

A svéd mintára létrejött terápiás központunk pedig a hangulati, szorongásos problémákkal küzdő fiataloknak nyújt hosszú távú terápiás segítséget, nappali kórház formájában. Ez a DBT (Dialektikus Viselkedésterápia) részleg pont az önsértő viselkedésre tud hatékony megoldást nyújtani, úgy, hogy a folyamatba a szülőket is bevonjuk. Ez az első ilyen típusú központ Magyarországon.

– Milyen jellemző lelkiállapotban érkeznek hozzátok a kamaszok?

– Levert a hangulatuk, ingadoznak az érzelmeik, sokszor vagdossák magukat, ugyan nem öngyilkossági, de önsértési céllal, az érzelemszabályozásuk többnyire szélsőségesen labilis: ez azt jelenti, hogy nem megfelelő arányúak a reakcióik az őket ért eseményekre. Ennek egyenes következménye, hogy a figyelmi szintjük is leromlik, a kortárs-, családi- és párkapcsolataikban is nehézségek vannak. Nagyjából így néznek ki, és végtelenül szomorú ezt nap mint nap látni. Van olyan is, hogy dührommal érkezik hozzánk egy kamasz, sokszor rendőr kíséretében szállítják ki a mentőből. Innen indulunk el.

– Vajon milyen élethelyzetekre válaszok ezek a tünetek?

– Sokszor úgy tűnik, mintha a tünetek függetlenek lennének a körülményektől. Az ok, ami miatt megvágja magát egy kamasz, kívülről nézve aránytalannak tűnhet a problémájához képest. A mindennapi feszültségét próbálja csökkenteni vele, de ördögi körré válhat a kezében ez a technika, mert először valóban azt érzi, hogy csökken a stressz. Úgy hiszi, hogy a módszer bevált, holott még nagyobb lett a probléma, amivel meg kell majd küzdenie. Ez az aránytalanság az őt ért hatás és arra adott válasz között az érzelemszabályozás zavarát mutatja.

– Miért pont most?

– Ebben a krízisben, amit a járvány óta tapasztalunk,

maga a Covid egyfajta katalizátorként szerepelt, nem kiváltó okként. A serdülők agya erre nem volt felkészülve, túl nagy nyomás helyeződött az érésben lévő idegrendszerükre, és ezzel sokan nem tudtak megküzdeni. Idő előtt érte őket egy olyan óriási terhelés, amivel a biológiai fejlődésük nem tudott lépést tartani.

Kamaszkorban még zajlik az agy érése: ez a bonyolult folyamat egyfajta optimális hátteret kíván. Például a homloklebeny egyes részei szerepet játszanak az érzelemszabályozásban, és ha szerephez jut egy olyan környezeti tényező, ami a folyamatot provokálja, akkor az optimális működés nem valósulhat meg. A hozzánk érkező gyerekek esetében általában diagnosztizálatlan gyermekpszichiátriai probléma is húzódik a háttérben.
 

Kép: Vadaskert Alapítvány

– Ha én egy kis faluban lakom egy távoli megyében, és a cikk olvasása közben arra gondolok, hogy valami „nincs rendben” a gyerekemmel, merre mozduljak, mit gondoljak végig? Milyen tünetekre figyeljek, és mikor vigyem a gyereket szakemberhez?

– Mindig a változások a legfontosabbak. Ha egy gyereknek megváltozik az étkezése vagy az alvása, ha megváltoznak a szokásai… Ha az, amit addig kedvelt, már nem érdekli, ha a kortárs kapcsolatai, az érdeklődése beszűkül, akkor mindig érdemes segítségért folyamodni.

– Milyennek látod a rászoruló gyerekek pszichiátriai ellátottságát?

– Leginkább a mi intézményünkről tudok beszélni. Mi a hozzánk jelentkező gyerekeket triázsoljuk, tehát rangsorolunk, sorrendet állítunk fel, a várólistánk így folyamatosan alakul, változásban van. Egy közepesen súlyos állapotú gyerek esetén, ha kevés az információnk, felhívjuk a családot, kicsit körüljárjuk a problémát, mérlegeljük a sürgősséget. Két hét és négy hónap között lehet a várólistán töltött időszak, ami az első találkozást illeti. A sürgős eseteket akár aznap is szükséges fogadnunk.

– Mit tehet a szülő, hogy mérsékelje a gyereket érő stresszt?

– A szülőknek egy erős megtartó szerepük van, ez nagyon komoly értéket jelent. Fontos, hogy ismerjék a gyereküket, ismerjék fel a változásokat benne, tanuljanak meg vele beszélgetni akkor is, ha egy kamasszal ez nem könnyű, és ha segítséget kell kérni, ne habozzanak. Szülői felelősségnek tartom azt is, hogy magukkal is törődjenek, mert akkor tudnak segíteni a gyereken, ha ők is jól vannak.

– Tapasztalatod szerint mennyire vannak jól a magyar szülők?

– Nincsenek jól sajnos, egyáltalán nem. Mi egy szélsőségesebb helyzetben lévő csoportot láttunk mindig is, de ezen túlmenően is az a tapasztalatunk, hogy a szülők sincsenek jól. Ilyen típusú, kifejezetten szülők számára kidolgozott csoportot is viszünk a Vadaskertben, óriási igény van a segítségre.

Indexkép: Depositphotos.com