Attikáék családi házába belépve meleg kályha, pedáns rend és tisztaság, valamint két apró gyermek mindent felvillanyozó mosolya fogad - Attikáé, a hat éves, virgonc kisfiúé, aki csecsemőkori agybénulás következtében még nem tud járni, valamint egy éves kishúgáé, aki még csak most tanul lépegetni: azonban ha minden jól alakul, a két gyermek nemsokára együtt szaladgálhat majd.

A család legnagyobb vágya ugyanis az, hogy Attika a saját lábán tudjon járni. Az álmuk úgy tűnik, megvalósulhat, mivel a kisfiúnak hatalmas lehetősége akadt: egy műtét, aminek segítségével rehabilitáció és sok-sok munka után megtanulhatna járni.

A nagymama a közösség segítségét kéri, a műtét díja ugyanis másfél millió forint, amit mindeddig nem sikerült összegyűjteniük, az idő viszont szorítja őket: november huszadikára kaptak időpontot Csehországba.
 

Édesanyja csecsemőkorában lemondott róla, nagymamája viszont szeretetben neveli

Attika élete nem indult könnyen: édesanyja lemondott róla mindössze nyolc hetes korában, majd külföldre költözött. A kisfiút apai nagymamájánál hagyta, akit teljesen váratlanul ért az anya döntése, hiszen addig is minden segítséget biztosított neki.

A nagymama vállalta, hogy felneveli a kisfiút, és segít az édesapának, akinek dolgoznia kellett, hogy eltarthassa kisfiát.
 

"Miután a kisfiú megszületett, a fiam és a kisfiú anyja ideköltözött, hogy segíthessek az újszülött ellátásában. Mindenben segítettem nekik, a menyem azonban egy nap bejelentette, hogy külföldre költözik. Nálunk hagyta a kisfiút és lelépett.

Vállaltam, hogy felnevelem az unokámat, a családsegítő munkatársai pedig ismernek, tudták, hogy nálam jó helyen lesz, így a gyámhivatal nálam helyezte el őt, én vagyok a gyámja.
 

Mindent megtettünk, hogy Attikának legyen kapcsolata az édesanyjával, hogy legalább ismerje őt, de annak ellenére, hogy többször is járt Vésztőn, sőt, volt, hogy a szomszédban is járt, hiszen ott lakott a testvére, egyszer sem nézett rá a kisfiára, még csak azt sem kérdezte meg, hogy van.

Sokszor üzentem is neki, személyesen is megkerestem a kisfiú születésnapjai előtt, és megkértem, hogy jöjjön el. Mondtam, hogy nem kell semmit hoznia, Attikának lesz tortája és ajándékai is bőven, csak jöjjön el, hogy az unokám megismerhesse az édesanyját. Mindig megígérte, hogy eljön, hoz tortát is, de minden alkalommal hiába vártuk. A városban mindenkinek azt mondja, hogy mi nem engedjük látni a fiát - bár így, hat év után már lehet, hogy tényleg nem látnám túlságosan szívesen, de sosem tiltottam el tőle."
 

A család az édesanya távozása után újabb nem várt akadályokba ütközött

"Attika kórházi zárójelentésén nem állt semmi, ami azt jelezte volna, hogy bármilyen egészségügyi problémája van, egy nap azonban észrevettem, hogy rángatózik. Először nem gondoltam semmi rosszra, a rángatózás azonban többször is előjött, és egy nap ijedten vettem észre, hogy lelilultak a végtagjai. Rögtön orvost hívtunk, és a vizsgálatok során kiderült, hogy Attika epilepsziás, valamint csecsemőkori agybénulásban szenved" - mondja a nagymama.

A kisfiú az agybénulás következtében lassabban fejlődik, mint a többi kisgyerek, és bár a sok-sok gyógytorna és fejlesztés során megtanult segítséggel állni és néhány lépést tenni, önálló járásra nem képes.

"Nem tud beszélni, de megérteti magát, néhány szót tud mondani, jelzi, ha éhes, szomjas, vagy ha valamit szeretne. Attika, ki a mama hercege?" - kérdezi ekkor a kisfiútól a nagymama, Attika pedig büszkén, vigyorogva üti a mellkasát, hiszen tudja, hogy ő az.

"Nem bánom azt sem, hogy nem tud beszélni, csak legalább járni tudna! Annyival könnyebb lenne neki, és nekem is, hiszen ahogy egyre nagyobb lesz, egyre nehezebb lesz cipelni őt és vinni magammal mindenhova."
 

A kisfiú a házban mászva közlekedik, és 24 órás felügyeletet igényel. Hétköznap délelőtt a Vésztői Sérült Gyermekek Egyesületéhez jár, ahol minden nap gyógytornán és fejlesztésen vesz részt. A nagy családi házban hatan élnek a kisfiúval együtt: Attika nagymamája és nagypapája, édesapja, nevelőanyukája és kistestvére, az egy éves Zselyke. Édesapja és nagypapája dolgoznak, hogy eltarthassák a családot, nevelőanyukája, Bea pedig otthon segít ellátni a nagymamának Attikát, és persze kislányát, Zselykét.

Amikor beléptem hozzájuk, Bea éppen Attikát etette, aki szemmel láthatóan nagyon szereti nevelőanyukáját. "Attika egy éves volt, amikor megismerkedtem az apukájával. Ma már házasok vagyunk és van egy közös kislányunk is, akit Attika imád puszilgatni és ölelgetni, egész nap eljátszanak együtt. Igyekszünk ugyanannyi figyelmet fordítani mindkettőjükre. Tagadhatatlan, hogy Attika több odafigyelést és foglalkozást igényel, de a szeretet, amit kapnak tőlünk, ugyanakkora."

Bár Attika minden családtagjától rengeteg törődést kap, legbensőségesebb kapcsolata kétségkívül a nagymamájával van, aki nélkül aludni sem képes.
 

"Mindig velem alszik, soha nem alszik el egyedül vagy mással. Ahogy felkelek, egy pillanat múlva ő is fent van, nem számít az időpont. Ha hajnalban kiszaladok mosdóba, az ágy tetején ülve vár, hajnali ötkor pedig, amikor felkelek kávézni, képes kimászni utánam a konyhába" - meséli nevetve a mama.

A kisfiúnak még nincsen kerekes széke, hiszen otthon nincs rá szüksége, ha pedig mennek valahova, kézben viszik, ez azonban nem tart örökké - Attika előbb-utóbb kinövi nagymamája ölét. Ha nem tanul meg járni, kerekesszékbe szorul.

Szorít a határidő, és a műtét költségének csak a töredéke gyűlt össze eddig

"Az Ulzibat műtét segítségével az unokám járhatna, a műtét azonban nagyon költséges. Attikának mindent előteremtünk, amire szüksége van, nem szenved hiányt semmiben, mindig van étel az asztalon, ruhái, cipője és játékai, másfél millió forintot azonban nem tudunk összeszedni. A párom és a fiam dolgoznak, azonban nagyon kevés itt a munkalehetőség, a párom csak rehabos munkát kapott, én pedig nem kapom meg Attikára az emelt összegű ápolási díjat, mivel nem vagyok vér szerinti szülő. A megélhetésünk ennek ellenére rendben van, a műtét kifizetéséhez azonban kénytelen voltam az emberek segítségét kérni. Ha bármi másról lenne szó, sosem kérnék semmit, hiszen soha életemben nem tettem ezelőtt - mondja kissé szégyenkezve a mama -, az unokámért azonban bármit megtennék."

"Ennél nagyobb összeg is összegyűlt már beteg gyerekek számára - mondja bizakodva a nagypapa -, láttam, hogy az egyik kisfiúnak 700 milliót gyűjtöttek össze! Az én unokámnak csak másfél millióra van szüksége, ha az emberek összefognak, nekünk miért ne sikerülhetne?"

"Mi romák vagyunk - hangzik a nagymama válasza -, az emberek előítéletesek velünk szemben. Szegény kisunokámnak sötét a bőre, ezért az emberek nem bíznak meg bennünk könnyen, pedig mi nem azok a fajta romák vagyunk, akik miatt elítélnek minket. Becsületes munkával kerestük a kenyerünket egész életünkben, a kisfiú számlája pedig zárolt, csak én férek hozzá, a bank pedig egyenesen Csehországba utalja az összeget, ahogy összegyűlt. Természetesen soha nem is költeném másra azt a pénzt, a Jóisten meg is verne engem érte!" - teszi hozzá a mama.
 

"Igen, az unokám egy roma kisfiú, de ő is megérdemli ugyanazt az esélyt, amit a többi beteg kisgyerek. Csak annyit kérünk, hogy lássák őt annak, ami: egy kisfiúnak, aki nagyon szeretne járni."

A család kissé reményvesztett, hiszen a műtét időpontja rohamosan közeledik, az összegnek pedig csak a töredéke gyűlt össze eddig.

"Nagyon aggódunk, hogy mi lesz, ha nem gyűlik össze novemberig az összeg, nem csak azért, mert ha most nem tud elmenni rá, akkor nem tudni, mikor adódik másik lehetőség, hanem azért is, mert a műtétre több kisgyerek is vár, és lehet, hogy ők ki is tudnák fizetni a költségeket. Ha Attika nem tud elmenni a műtétre, azzal egy másik beteg kisgyermek elől vettük el az esélyt arra, hogy járhasson, amit még véletlenül sem akartunk. Amikor a gyűjtés elkezdődött, nem gondoltuk, hogy ennyire kevés pénz fog összegyűlni" - mondja Bea, a kisfiú nevelőanyukája.

"A TV2 készített velünk egy riportot, rendkívül aranyos volt a riporter hölgy, arról azonban nem szóltak, hogy a kisfiú számára külön számlát kell nyitnunk, én pedig nem tudtam, így amikor a tévében leadták a riportot, nem volt közzétéve bankszámlaszám, hiszen még nem volt bankszámlánk" - magyarázza a nagymama.

A Tények riportja óta több helyről is próbáltak segítséget kérni a gyűjtéshez, de mindenhol csak ígéreteket kaptak.

A műtét másoknak is segített már járni

A műtét hatékonysága bizonyított, hiszen több kisgyereknek segített már megtanulni járni. Ducsi Dóra kisfia, Kristóf mondhatni, egy cipőben "járt" Attikával, ő azonban két évvel ezelőtt sikeresen túlesett a műtéten, ma pedig már boldogan szaladgál.

"Az én kisfiam 25 hétre született, a 4. napon pedig agyvérzést kapott, ami kétoldali bénulást okozott nála. Négy éves koráig folyamatosan orvosokhoz jártunk, de senki nem tudott rajta segíteni. Három hétig be volt gipszelve a lába, ami rontott az állapotán, a gipszben töltött idő alatt még jobban eldeformálódott a lába, valamint letapadtak az izmai. A gipsz volt az első próbálkozás, majd következett a heti négy alkalommal tartott Dévény torna, de sajnos attól sem következett be pozitív változás.

Amikor két és fél éves lett, már Budapestre mentünk annak reményében, hogy az ottani orvosok tudnak rajta segíteni. Ott rögzítőt és gyógycipőt kapott, de annyira merev volt a lába, hogy sem a rögzítőbe, sem a cipőbe nem lehetett belehelyezni. Amikor 4 éves volt, egy édesanya ajánlotta az Ulzibat módszert Csehországban. Rögtön felvettem a kapcsolatot a magánklinikával, és egy budapesti konzultációt követően 2019. szeptember hatodikán volt a műtétünk.

A műtét előtt úgy tudtuk, térdtől lefelé vannak letapadva az izmai, de valójában a combtőnél kezdődött. A műtét 16 perces volt, ami pici tűszúrásokból és egy kb. fél centiméteres vágásból állt. A műtét után rögtön lehetett látni a változást, nem volt merev a lába és nem feszítette. Egy hónapig nem állhatott lábra, de addig is rehabilitációra és tornára kellett járnia, ahova egyébként a mai napig járunk, de már csak 2-3 havonta.

Novemberben már elkezdett megtanulni járókerettel járni, decemberben már egyedül megállt a lábán pár másodpercig, ami a műtét előtt soha nem sikerült, hiszen Kristófnak egyáltalán nem volt egyensúlyérzéke, folyamatosan kapaszkodott valamibe, magától elesett. Eltelt két év a műtét óta, szalad a gyermek, egy éve focizik és minden a legnagyobb rendben van!" - írja büszkén megkeresésemre Dóri.

Így segíthetsz abban, hogy Attika képes legyen a járásra

Az Ulzibat műtét lényege, hogy fellazítsák a letapadt izmokat, ami Attikánál is a járás útjában áll. Bár találkozásunkkor Attika nagyon büszkén mutatta, hogy segítséggel tud állni és pár lépést tenni, a járás a műtét nélkül nem sikerülhet neki, mivel lábait folyamatosan spitzben tartja, a földre csak lábujjhegyen tudja lerakni őket, hiszen izmai nem engedik, hogy a sarkát is letegye a földre.

Amennyiben szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy Attika végre járni tudjon,

az alábbi számlaszámon megteheted: 11773339-01853777 Mohácsi Attila

Ha külföldről szeretnél utalni: IBAN: HU31 1177 3339 0185 3777 0000 0000

Swift kód: OTPVHUHB

Bankfiók címe: 5530 Vésztő, Kossuth Lajos u. 72.