SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pestos, mozzarellás csirkemell sáfrányos burgonyapürével

Családinet [cikkei] - 2009-07-22
Egyáltalán nem bonyolult fogás, gyorsan elkészíthető és finom is!

A múlt év utolsó napjaiban ebédmeghívást kaptam egy kedves barátomtól egy étterembe. Nála azonban porszem került a gépezetbe, ugyanis úgy esett, hogy egyedül ültem az üres étteremben - se más vendégek, se a barátom sehol. Nemigen fordul velem elő ilyesmi, de vele se nagyon, szégyelte magát rendesen. Én meg - ha már ott voltam - megebédeltem egyedül. Bár ne tettem volna! Ritka ízetlen, karakter nélküli ételt kaptam, dühödten rakosgattam a villával a számba az ehetőnek mutatkozó darabokat, de hát a fűszer nélküliségen, sótlanságon semmi sem segít. Sietve távoztam a tett helyszínéről, és már akkor tudtam, hogy el fogom készíteni az egyáltalán nem bonyolult fogást. Nos, ma sor került erre is. Felhasználtam hozzá az Uramtól kapott isteni szicíliai pestot is (Villa Reale, valóban isteni, ezt véletlenül valamiért nem dúsítják krumplival, nahát, nahát...).

Hozzávalók 3 főre:

másfél csirkemell filé

3-4 evőkanál pesto
1 csomag mozzarella
só, bors, sült csirke fűszerkeverék


olívaolaj
2 dkg vaj                              

Elkészítés:

A húsdarabokat feldapestosrabolom úgy, hogy kb. tenyérnyiek legyenek, ha szükséges, klopfolóval kicsit megkezelem őket. Sót, borsot és csirke fűszerkeveréket kapnak, majd olívaolaj és vaj felforrósított keverékén mindkét oldalukat pirosra sütöm. Nem kell neki sok idő, de legyen szép színe mindkét felének. Amikor elkészül, tűzálló tálba szedem át a húsokat, egy rétegben elterítem, aláöntöm a serpenyőben maradt zsiradékot, és egyenletesen elkenek rajtuk néhány evőkanálnyi pestot, majd a felszeletelt mozzarellával befedem az egészet. 200 fokos sütőben (légkeveréssel) néhány perc alatt átsütöm az ételt.

A burgonyapürét ma úgy készítette
m, hogy amíg a krumpli főtt, felforrósítottam a püréhez szükséges tejmennyiséget, beleszórtam sárfányos szeklicét egy nagyobbacska csipettel, majd állni hagytam. A sáfrány gyönyörűen megszínezte a tejet, ezáltal a pürének is adott egy étvágygerjesztő színt.

Forrás: http://fakanal.freeblog.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

IRISIN, a természetes fogyás új hormonja, az igazi zsírégető hormon

Évtizedek óta foglalkoztatta és foglakoztatja a kutatókat, hogy a fizikai terhelés, a súlyzózás, a fitnesz miképpen eredményezi a test arányos csökkenését. Az elmúlt években és ez év elején a világ vezető orvosi lapjai, köztük a "Nature" vezető helyen írtak erről a témáról. A nemzetközi orvosi- és természetesen a bulvársajtóba is berobbant a hír, hogy megtalálták azt a hormont, amely a fizikai aktivitás után az emberek szervezetében megemelkedik és a testsúly csökkenését eredményezi. Spiegelman ezt az újonnan felfedezett hormont nevezte el, a görög mitológiában "hírnökként" ismert Írisz istennő után.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja