SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Chorizos polentafalatkák

Családinet [cikkei] - 2009-07-21
Remek paradicsomos előétel, próbáljátok ki!

Hozzávalók:

11 dkg kukoricaliszt

7 dl víz

10 dkg reszelt sajt (jót tesz neki a füstölt)

chorizo

néhány érett paradicsom, mondjuk 5 db

2 szál újhagyma

friss rozmaring vagy bazsalikoml
evélkék

Elkészítés:


A vizet felforraljuk, vékony sugárban, állandó keverés mellett hozzáadjuk a kukoricalisztet. Csomómentesre keverjük, és addig főzzük-kavarjuk, míg sűrű masszaként el nem válik az edény falától. (Leginkább az alján szeret tartózkodni, és nem átall odakapni, ha nem figyelünk...) Amikor késznek nyilvánítjuk, belekeverjük a reszelt sajtot, lehet esetleg borsozni, és ollóval vagdoshatunk a masszába bpolentaazsalikomot. Nem kell sok, 2-3 levél elegendő. Ezekután kiolajozott tepsire simítjuk, lehetőleg egyenletes vastagságban, majd hűvös helyre tesszük szikkadni.

Nekem épp befért a fridzsiderbe, ott is felejtettem tegnap óta egészen ma estig. Ma azonban elővettem a hűtőből, és nagyobbacska pogácsaszaggatóval korongokat vágtam ki a masszából, majd fóliával bélelt sütőlapon, grill funkcióval adtam mindkét felének a sütőben. Ez kimondottan hasznos tevékenységnek bizonyult, hiszen a konyhában ekkor még csak 30 fok volt, épp ideje volt ráerősíteni a fűtésre. Mindkét oldalnak kellett néhány perc szolárium, ekkor kikaptam a tepsit, hagytam a korongokat hűlni. Közben a paradicsomokat felnegyedeltem, kimagoztam, a paradicsomhúst apró kockákra vágtam. Olívaolajon a karikára vágott újhagymát pirongattam kicsinyég, társítottam hozzá a paradicsomot, sóztam, borsoztam, kapott némi őrölt rozmaringot, de csak azért, mert imádom. Rottyantottam rajta két szolídat, nem kell péppé főzni semmiképp. Utolsó műveletként a chorizot karikáztam fel vékonyan, nagyjából annyi karikát, ahány korongocska volt. Mindkét oldalukat forró serpenyőben megsütöttem.

Ekkor következett az építkezés: a  polentakorongra  paradicsomszószt pottyantottam, passzítottam párjául pirított paprikáskolbászt, pihentetve platnira pakoltam. Itt van nektek a mára rendelt alliterált mondatom: Remek kis előétel, próbáljátok ki!

Forrás: http://fakanal.freeblog.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja