SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Boldogság, egyenes út az egészséghez

Családinet [cikkei] - 2006-12-07
A boldog emberek nem csak környezetüket örvendeztetik meg vidám hangulatukkal, kedvességükkel és jó humorukkal, de egyben saját egészségük érdekében is nagyon sokat tesznek. Szakértők állítása szerint ugyanis a betegségek megelőzésének egyik leghatásosabb módja a boldogság.

A Psychosomatic Medicine folyóiratban közölt kutatást 193, 21 és 55 év közötti, egészséges felnőtt részvételével végezték el. A páciensek orvosi ellenőrzésen vettek részt, s különböző teszteket végeztek el, melyekkel érzelmi életüket mérték fel. E téren pozitív beállítódásukat boldogságuk, nyugalmuk és kedvességük fejezte ki. Negatív érzelmi életükre idegesség, szomorúság, depresszió, harag és nyugtalanság utalt.

 

A résztvevők elmondták, hányszor élték át a fenti érzelmeket a vizsgálatot megelőző 2 hétben. A kutatók fő célja a vizsgált egyének általános hangulatának felmérése volt, nem pedig pillanatnyi kilengések alapján történő általánosítás.

 

A vizsgálatok összesítése után a kutatók pontozással minősítették a résztvevők általános hangulatát. Kifejezetten magas pontszámot 65 személy kapott pozitív érzelmi beállítódás alapján. Közepes pontszámot ért el 64, míg kifejezetten alacsony pontot kapott szintén 64 résztvevő.

 

Negatív érzelmi jellemzők alapján magas pontot 65 páciens, közepes pontszámot 62, míg kifejezetten alacsonyat 66 résztvevő szerzett.

 

Ezután a résztvevők beleegyezésével kutatók olyan vírusokat juttattak szervezetükbe, melyek megfázást, vagy influenzát okoznak. Megfigyelték, hogy a magas pontszámot elért, pozitív érzelmi jellemzőket mutató egyének körében kevesebb megbetegedést tapasztaltak.

 

Természetesen bárki lehet beteg. A boldogság nem jelent egyben egyértelmű biztosítékot az egészségre. A negatív érzelmek sem okolhatók közvetlenül a betegségek keletkezéséért.

 

Azonban az érzelmek, egészségre gyakorolt hatása jóval összetettebb és nagyobb jelentőségű lehet annál, mint ahogyan azt kutatók, orvosok és más egészségügyi szakemberek korábban feltételezték.

 

A hír alapjául a “Happiness Good for Health” cikk szolgált.

 

www.orvostkeresek.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja