SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kötelező védőoltások - beszélgetés az ombudsmannal

Családinet [cikkei] - 2005-10-27
Heteken át gyűjtöttük az aláírásokat a Natursziget portálon, tiltakozva, amiért az állam 2005. novemberétől nem vállal kártalanítási felelősséget, ha valaki a kötelező védőoltás következtében maradandó egészségkárosodást szenved vagy meghal.

2005. október 20-án átnyújtottuk az aláírásokat hivatalában dr. Lenkovics Barnabásnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának. Az ombudsman ebből az alkalomból interjút adott a Natúrszigetnek. Bár végső állásfoglalását még nem előlegezhette meg, kezdeményezésünket megköszönte, egyértelműen hasznosnak minősítette, és közölte, hogy annak tartalmát sürgősséggel fogják megvizsgálni. Portálunkat a beszélgetésen Kürti Gábor főszerkesztő képviselte.

Dr. Lenkovics Barnabás elmondta, hogy állásfoglalásuk kialakításakor többféle jogszabályt vizsgálnak. Figyelembe veszik a Polgári Törvénykönyvnek (1959. évi IV. törvény) az állami tulajdon védelmére vonatkozó szabályozását, amelyet a mai bírói gyakorlatban már a köztulajdon védelmeként értelmeznek. Konkrétan a 181. § (1) bekezdéséről van szó, amely így szól:

"181. § (1) Aki az állami tulajdon védelmére vagy széles körben fenyegető veszély elhárítására irányuló célszerű tevékenysége folytán károsodik, kártalanításra tarthat igényt, kivéve, ha ez a tevékenység munkaköréből folyó közvetlen kötelessége volt. Ha e tevékenysége során életét veszti, mindazokról gondoskodni kell, akiket eltartott, illetőleg akiknek eltartására törvénynél fogva köteles lett volna, feltéve, hogy a tartásra rászorulnak."

Ugyancsak fontos szempont lesz az ombudsman állásfoglalásának kimunkálásában az a régebbi, precedensként értékelhető ítélet, amely az után született, hogy egy veszett róka megharapott egy kutyát, majd a családtagok közül egyvalaki a gerincébe adott védőoltás következtében maradandó egészségkárosodást szenvedett. Ez esetben a bíróság megítélte az állami kártalanítást, mivel ez az oltás közveszély (járvány) elhárítását szolgálta.

Álláspontja megalapozásához figyelembe veszi még az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az egészségügyi és a gyógyszertörvényt, valamint a termékfelelősségre vonatkozó szabályozást.

Dr. Lenkovics Barnabás emlékeztetett a "párhuzamos jogvédelem" intézményére is. Mint mondta, tömeges védőoltások esetében könnyen előfordulhat, hogy a gyártó és az orvos egyaránt vétlennek bizonyul, statisztikailag azonban szükségszerű, hogy az oltás következtében mégis legyenek megbetegedések. Ilyenkor is kell lennie kártalanításra kötelezettnek.

Rámutatott az ombudsman, hogy a kötelező védőoltásokra vonatkozó hazai szabályozásnak természetesen összhangban kell lennie az EU-n belüli jogszabályokkal. Az uniós jog kizárja, hogy valamelyik tagállamban hátrányosabb legyen a szabályozás, mint a többiben, előnyösebb azonban lehet.

A Natúrsziget azon kérdésére, miért vizsgálják sürgősséggel ezt a kérdést, dr. Lenkovics Barnabás elmondta, hogy a madárinfluenza-veszély kapcsán felmerül a tömeges védőoltások lehetősége, így most az állami kártalanítási kötelezettség ügye különös időszerűséget kap. Az ombudsman éreztette, hogy állásfoglalása rövid időn belül megszületik, és annak igyekszik mielőbb érvényt szerezni. Ha vizsgálata alapján szükségesnek látja majd, felkérheti az egészségügyi és a pénzügyminisztert a megfelelő törvénymódosítás beterjesztésére, hasonló kéréssel fordulhat a miniszterelnökhöz is, esetleg indítványozhatja, hogy az Országgyűlés valamelyik szakbizottsága sürgősen foglalkozzék az üggyel.

Portálunk látogatóit természetesen folyamatosan tájékoztatjuk a fejleményekről. Az ombudsmannal folytatott beszélgetés alapján úgy érezzük, hogy érdemes volt elindítanunk tiltakozó kezdeményezésünket. Köszönjük a Natúrsziget olvasóinak támogatását, és reméljük, hogy meg is lesz az eredménye.

 www.natursziget.hu

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja